Török fürdő térkép

Egyik kedvenc blogunk (Burada İstanbul var) ezúttal az isztambuli történelmi török fürdőkről (hamam) készített egy térképes listát.

Nem minden fürdő használható ma is, mert pl. már csak romokból áll, vagy benne szőnyeget árulnak, stb.. De még így is kívül-belül izgalmasak.

A török fürdők nem olyanok, mint a Magyarországon megszokott fürdők, uszodák. Sokkal inkább a gőzfürdőkre hasonlítanak. És bár a magyarországiakban nem ritka a medence, Törökországban alig néhányban találunk ilyet.

A török fürdő leginkább egy központi teremből áll, a közepén egy nagy kőlappal. Ide fektetik fel a pácienst, mielőtt beledöngölik a repedésekbe elkezdőzik a masszás. Körbe a falakon kutakat láthatunk, ahol a magunknak kedvező hőmérsékletű vizet előkészíthetjük.

A török fürdők elsődleges célja a tisztálkodás. És bár manapság minden lakásban találunk legalább zuhanyzót, a törökök mégis időnként ellátogatnak a hamamba, egy jó alapos megtisztulásra. Főleg, ha valami fontos eseményre készülnek (pl. házasság).

Ilyenkor a fürdőmester jó alaposan lesikálja (kefe). Egyes helyeken a kefélő ember biztosra akar menni, hogy mi az ami kosz, mi az, ami valóban barnaság. Így ne csodálkozzunk, ha néhány kg bőrrel kevesebbel jövünk ki a fürdés után. A fürdőmester azért megnyugtat, hogy ez csak elhalt bőr. De ha nem is, akkor hamarosan biztosan az lett volna.

Amennyiben még életben vagyunk, akkor következik a szappanozás. Ez az előző megpróbáltatásokhoz képest igazán kellemes. Ha már levegőt tudunk venni, bőven elegendő. A végén majd valahogy kikecmergünk a habhegy alól. Legkésőbb záráskor biztosan.

Mindez kb. 30-45 perces művelet. Tiszták leszünk, frissek leszünk. Melyek után két választási lehetőségünk van: vagy elfekszünk a nagy kövön, és próbáljuk kiheverni a korábbi megpróbáltatásokat. Vagy ha úgy érezzük, hogy még frissebbek, még lazábbak, de főképpen még rugalmasabbak akarunk lenni (beleértve, hogy a kislábunkkal megvakarjuk a fülünk tövét), akkor nincs más dolgunk, mint elfeküdni a nagy kövön, és kérni a masszázst.

A beszámolók szerint túl lehet élni. Legalábbis olyan még nem írt nekem, akinek nem sikerült volna. De azért ha előre kérik a masszázs árát, ott legyünk óvatosak.

Kastamono tartományban 8 éve bementem egy hamamba. A mai napig emlékeznek az ordításomra. 3 hónapja jártam arra, és adtak egy ajándék banánt.

Összefoglalva: mindenkinek csak ajánlom!

Tehát a török fürdőket lehet élvezni kívülről, és belülről is. Közelről is és távolról is. A Burada İstanbul var blog pedig összegyűjtött egy térképes listát, merre találunk hamamot Isztambulban. Mint fent írtam, ezek nem mindegyiket látogatható, vagy fürödhető. De legtöbbje már kívülről is érdekes.

A lista és a blog itt található.

[iframe src=”https://www.google.com/maps/d/embed?mid=ziRgRk0UIMbw.kGR53hwKof2g” width=”500″ height=”480″]

Az általam ismert és ajánlott török fürdő a Çemberlitaş Hamamı (weboldal itt). Igen, ő drága. Viszont a minőség garantált. És a tisztaság is. No meg az épület is jól néz ki. De elsősorban a tisztaság a fontos. Mielőtt egy török fürdőt választunk, érdemes minél alaposabban utánanézni a Tripadvisor és a többi oldalon, milyen véleményeket írtak róla. Ne utána kelljen majd az orvoshoz járni…

Érdemes azt is tudni, hogy a török fürdők általában egyneműek. A legtöbb esetben külön bejárata van a nőknek és a férfiaknak. De olyan hamam is van, ami csak a férfiaknak szól. A Galata környékiek pedig arról híresek, hogy ott az olyan férfiak vannak…

Isztambulban két történelmi koedukált török fürdőt ismerek (a hotelekben is koedukált szokott lenni, de azok nem történelmiek). Az egyik az Ağa Hamamı, a másik pedig a Süleymaniye Hamamı.

Mindenkinek jó repedésbe beágyazódást pancsolást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük