A köveket már a bizánci időkben is nagyon szerették. Sok mindenre jó volt: templomokat lehetett belőle építeni, vagy utakat, vagy házakat, vízvezetékeket. Vagy csak valakit meg lehetett dobni vele.
De volt egy másik lehetőség: az emlék kövek (törökül Nişan Taşlar). Melyek leginkább az oszmán időszakban voltak kedveltek.
Arról egyenlőre nem találtam információt, hogy miként is alakultak ki az emlék kövek. Valószínűleg a sírkövek továbbfejlesztett változata, mert a kettő nagyon hasonló. Sokszor könnyű összekeverni őket. Míg a sírkövek valakinek állítanak emléket, addig az emlékkövek egy eseménynek.
A fenti képen látható emlékövet pl. a szultán állíttatta. Ezt a tetején levő szultán szimbólum igazolja. Sajnos forrás nincs, hogy ez pontosan melyik kő. Valószínűleg a Nişantaşı kerületben lévő Teşvikiye Camii kerjtében álló II. Mahmut Szultán köve.
Azt, hogy miért állíttatta, könnyű kideríteni. Rá van írva. 😀 Igaz, oszmán írással… így eltart egy darabig, míg kibogozzuk De valószínűleg jókedvében tette. A legtöbb emlékkövet ugyanis valami fontos és örömteli esemény megörökítésére állították. Az ilyet ma már megoldják egy sima Facebookon megosztott képpel. Nem is marad meg évszázadokig. De már egy hét múlva se találjuk..
Emlékkövet bárki állíttathatott. Ehhez csak pénz és hely kellett. Éppen ezért Isztambulban rengeteget találhatunk, ha nyitott szemmel járunk. A Burada İstanbul var blog ismét megpróbálta összegyűjteni ezeket az emlékköveket egy térképre.
[iframe src=”https://www.google.com/maps/d/embed?mid=ziRgRk0UIMbw.k5yAh0aqbNZI” width=”500″ height=”480″]