Közelednek a választások Törökországban. Így a mérnökök gőzerővel dolgoznak, hogy újabb és újabb, minél látványosabb projekteket lehessen bemutatni.
És persze néhány régebbit is leporolnak.
Megérkeztek a képek a Boszporusz 2.0-ról.

Még az előző választásoknál (2011) jelent meg hivatalosan az ötlet, hogy legyen egy 45-50 km hosszú második csatorna a Fekete-tenger és a Márvány-tenger között.
Ez a terv, ami elsőre eléggé vadnak látszik, másodszorra már még inkább. Pedig sok alapja van. Mindegyiknek az oka a Boszporusz, ami ahelyett, hogy nyíl egyenesen menne, inkább kacskaringózik. Ezzel szemben egy csatorna olyan lesz, amilyet csak akarunk (meg amilyen sikerül).
A Boszporusz 31 km hosszú. Legszélesebb részén 3.420 m (Umuryeri-Büyükdere), míg a legkeskenyebb helyen csak 700m. Ezt Kandili Pontnak hívják, és az legveszélyesebb szakasz az egész szorosban. Itt ugyanis a hajóknak 45 fokos fordulást kell végrehajtaniuk, miközben 7-8 csomóra gyorsul az áramlat (13-15 km/h, ami egy hajónál igencsak jelentős. Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 3-4 métert halad egy jól megrakott teherhajó. A 700 m-t így kevesebb, mint 4 perc alatt teszi meg. Ennyi ideje van a kapitánynak fordulni, mielőtt eléri a partot, ha csak az áramlatot számoljuk). Majd pedig mindjárt egy 80 fokos fordulat szükséges.
Természetesen, mint minden hasonló szűk helyen, itt is jelen vannak a hozzá tartozó akadályok (sztenderd szűk csatorna hajós csomag: szikla és zátony ajándék örvénnyel). Mindehhez még hozzájön, hogy a kanyar beláthatatlan. Így nem lehet tudni, ki jön szembe.1953 és 2002 között 461 baleset történt.
Vagyis nem tűnik olyan rossz ötletnek egy egyenes csatorna építése. Távol a várostól, hogyha esetleg a hajók mégiscsak eltévesztenék az irányt, akkor se a házak között legyen meg a rövidítés.

Tehát nem szükséges hajnalig tartó mulatozás ahhoz, hogy egy ilyen projekt a tervező asztalhoz kerüljön. Olyannyira, hogy a történelem során többször, és többen is megpróbálkoztak a csatorna építésével.
- Az első, akiről biztosan tudunk, az Szulejmán birodalmi építésze, Mimar Sinan. Ő sok más mérnöki bravúrt hajtott már végre. Így ha valakinek tényleg lett volna esélye meg is valósítani, akkor az biztosan ő. A mérnöki ismerete megvolt hozzá, Szulejmán irányából pedig mind az anyagi, mind az emberi erőforrás könnyedén biztosítva lett volna. Az okot nem tudjuk, miért is nem épült meg a csatorna. Ha az okot nem ismerjük, akkor pedig az majdnem biztos, hogy maga Hürrem. Talán nem akarta, hogy a dolgok rosszul süljenek el, miáltal a Boszporuszban megszűnik az áramlás, és így elmocsarasodik. Az ilyen rossz látvány az ablakból.
- III. Murad idejében is tervasztalra került, de itt is ismeretlen okokból nem lett csatorna.
- VI. Mehmed is hasonlóan járt.
- II. Mustafa is. De nála legalább tudjuk, hogy a birodalom gazdaságilag nem állt úgy, hogy egy ilyen csatornát megengedjen magának. Pedig Mustafa nagyon próbálkozott, kétszer is nekilendült.
- II. Mahmud volt az utolsó szultán, akinél még felmerült az ötlet. 1813-ban még egy tervezet is készült, de mindhiába.
- Majd 1920-52 között egy nagyon komoly projekt tartotta lázban az egész Mediterránt. Ezt Atlantropa-nak hívták, ahol a Gibraltár-szorost akarták egy gigászi vizierőművel lezárni. Ez nemcsak egy sima gát lett volna, hanem az egész Mediterrán-tengeren kb. 200 m-el lejjebb került volna a vízszint. E miatt viszont nem lett volna elég, csak az Atlanti-óceán felé lezárni, hanem más irányokba is. Pl Fekete-tenger. Itt jött elő ismét a Boszporusz 2.0 terv. A vízlecsökkenés miatt megnőtt part roppant praktikus lehetett volna. Pl. most már Szicílián keresztül hidat lehetett volna építeni Afrikába Olaszországból. Más dolog, hogy Velencét egy rettenetesen hosszú csatornával lehetett volna a legközelebbi tengerrel összekötni. Ami ugye magasságban is 200 m-el lejjebb van. Lehetett volna mit ügyködni.
A projekt atyja Herman Sörge, aki egy Regensburg nevű városban született. Több száz km-e a tengertől. Szemben a projekt azon szereplőivel, akik a jelenlegi tengerparti városokban élnek, akik a megvalósulás után már csak sima alföldiek lettek volna. Ők valószínűleg nem örültek volna, hogy a tenger több tíz km-t odébb gyalogol.
Érdemes elolvasni az Atlantropa projekt részleteit is. Az alternatív műholdas kép pedig lenyűgöző. Mindezt itt.
A jelenleg tervezett csatornának 2023-ra kellene elkészülnie. A modern technikákkal mindössze 2 év szükséges a megépítéshez. Tehát még van idő… Aztán meglátjuk…
Még annyi új technikai információ derült ki, hogy legalább 8, maximum 11 hídon lehet majd a csatorna egyik oldaláról (talán Európaeurpaból) a másikra (talán Eur-közép-Ázsiába) átjutni.

Kanal İstanbul projekt képek,
- Kanal İstanbul (0.842)
- Harmadik Boszporusz-híd építkezés (0.211)
- Szulejmán sorozat (Muhteşem Yüzyıl) (0.158)
- Muhteşem yüzyıl (Szulejmán) sorozat utolsó évadja (0.158)
- Szulejmán szakál divat lett (0.158)
- Aranyszarv megújulás projekt (RANDOM - 0.053)