Mit vigyünk Isztambulba?

Ez a kérdés persze így mókás, hiszen az a cél, hogy az egész fűszer bazárt, meg fedett bazárt becsomagoljuk a bőröndbe, és hazahozzuk.

Na, írjuk is azonnal a listára: kell 5-6 darab üres bőrönd, a legnagyobb méretből.

Írjuk is hozzá azonnal: pénz is kell. Sok pénz! Sok sok pénz!

Igen, a pénz elengedhetetlenül fontos. Nincs mese, Isztambul egy drága város. Vagyis van mese. Isztambul tényleg a mesék városa. Csak éppen fizetni kell a meséért. Vagy így, vagy úgy, de a végén mindenképpen fizetni fogunk.

Sok módszer van, amivel jelentősen lehet az árakon faragni. Olcsóbb éttermek, böjtölés, szendvicsezgetések. Végül is, turistaként azt a pár napot ki lehet bízni. Akár még alvás nélkül is. De a múzeumokat nem ússzuk meg.

Egy AyaSofya mindjárt 30 TL-vel indul. Jön mellé a Topkapı Palota szintén 30 TL-val. Majd ott még a Harem 15 TL. Mellette az Elsüllyedt Palota szintén 15 TL. Ez eddig 90 TL, és még csak az első nap felénél járunk… (1 TL = 107 Ft)

És még szőnyeget se vettünk. Tudom, nem kell szőnyeg, de a végén mégiscsak ott lesz velünk.

Tehát kell pénz. Sok pénz.

Kell egy csomó kábel is, hosszabító, elosztó, hogy az elektromos ketyeréket tudjuk tölteni. Ez persze ma már alap, ha egy másik országba megyünk. De Isztambulban fokozottan sokat, rengeteget fogunk fényképezni.

Jó tudni, hogy Törökországban is az Európában megszokott 220 V-os konnektor van. De az az egy darab valahol jól eldugva lesz a szobában.

A következő legyen az, hogy felkészüljünk a sok-sok túrára. Bár a legtöbb látnivaló egy kupacban van középen, az izgalmas helyekre már gyalogolni kell. Főleg a hátsó mellékutcákba. Azok meg olyanok, hogy bemegyünk 200 m-et, kétszer körbefordultuk, aztán máris bolyonghatunk 30 km-t, mire kijutunk belőle. Mindezt hegynek fel, majd le. Megint fel, megint le. Meg le. És fel. No meg le. És fel. És fel. Még fel. Még még még fel. Na még egy kicsit fel. Á nem jó, nem erre kellett volna menni. Gyerünk vissza le…

Tehát nagyon kényelmes túracipő. Még inkább bakancs. Amivel fel lehet mászni extrém helyekre.

Írjuk fel a listára, hogy a baleset biztosításunkat se felejtsük el elintézni.

Meg legyen a listán ott az útlevél is. Tervezett tartózkodás + 6 hónap érvényességgel. Tudom, ez evidens, de most, mikor az EU-ban útlevél nélkül lehet mindenfele közlekedni, könnyen kimegy az ember fejéből…

E mellett más papírokat is érdemes vinni. Pl. amibe majd csomagoljuk a vizes zoknit.

Bár erre a célra érdemes inkább zacskót vinni. Mondjuk zacskót nem olyan nehéz Törökországban szerezni. Ha az ember vesz valamit, biztosan kap mellé egy zacskót. Még akkor is, ha csak 1 zacskót vettünk.

Minden esetre legyen egy olyan nálunk, amibe a cipőt lehet rakni. Erre leginkább akkor lesz szükségünk, amikor a dzsámikat látogatjuk (vagy ha a fényképezőgépet halásszuk ki a Boszporuszból).

A dzsámiba belépéskor ugyanis a cipőt le kell vetni. Ebből mindjárt következik az is, hogy aki sok dzsámit tervez be a túrába, annak érdemes könnyen levehető cipővel készülnie. Nem jó, ha a fél nap a kötözgetéssel telik el. Minden dzsámiban van egy hely, ahol a cipőt lehet hagyni megőrzésre. De előfordul, hogy nem azon az ajtón megyünk ki, amelyiken bejöttünk. Így jobb, ha nálunk marad. Érdemes szolid zacskót vinni. Ne a Victoria Secret virítson rajta. Meg persze olyat, amibe a cipő belefér.

Ha már a dzsámiknál tartunk, akkor már az utazás előtt érdemes felkészülni arra, hogy nem lehet akármilyen öltözékben bemenni. Fiúknál egyszerűbb: hosszú nadrág, könyöknél hosszabb felső. Propelleres sapka viszont nem.

Lányoknál is alul-felül hosszú ruházat. És ami a legfontosabb, hogy a hajat is takarni kell. Erre egy kendő nagyon is alkalmas. A nagymama díszes asztalterítője nem. Vagyis hát… végül is.. miért is ne? Csak a haj ne látszódjon ki alóla.

Itt is érdemes azért végiggondolni a dolgokat, mielőtt bepakolunk. Olyan kendőt válasszunk, amit nem megerőltető egész nap magunkkal cipelni. Tehát ne valami lópokróc legyen. Vékony kendőt egyébként Isztambulban a fedett bazárban, és a környékén is tudunk venni. Némelyik meglepően olcsón. És persze ezek meglepően hamar tönkre is mennek.

Készüljünk arra is, hogy az időjárás Isztambulban eléggé kiszámíthatatlan. Igen, nyáron meleg van (dög meleg), télen meg hideg (főleg eső). De bármikor jöhet egy hideg zuhé. Még inkább az esti Boszporusz-parti séták és hajókázások szeretnek hűvös szelekkel együtt járni.

Tehát a listára mehet a meleg ruha is.

A fürdőruha viszont már kevésbé. Bár több olyan hely is van Isztambulban, ahol be lehet menni a tengerbe anélkül, hogy a tankerhajókat kellene kerülgetnünk, ezen részek távol esnek a központból. El lehet oda is jutni, de egy napunk rá fog menni.

Ha pedig török fürdőbe szeretnénk menni, ott úgy sincs szükség fürdő ruhára.

A következő, amire általában egy városi túránál oda kell figyelni, hogy el legyünk látva elegendő kalóriával. Mivel pedig Isztambulban igencsak messzire el lehet jutni a hoteltól, úgy tűnik, mintha ajánlatos lenne a hátizsákunkat szendviccsel jól megpakolni.

Nos, egyik részről ami biztos, hogy Isztambulban mindig találunk valami ehetőt. Mindig. 1-1 kebab árust, vagy sarki simit árust, vagy egy kis büfét, vagy egy eldugott hatalmas éttermet. Mindig van valami valami. Otthonról extra élelmet cipelni nem fontos. Persze a sarki péknél be lehet vásárolni ezzel-azzal, hogy napközben ne erre menjen el az idő. De ha a szükség úgy hozza, bárhol találni fogunk valami ennivalót.

Hasonló a helyzet a vízzel is. Hacsak nem valami extrém helyre megyünk, kis üveges vizet is mindenhol találunk. Meg sarki teázót, kávézót is.

Azt érdemes tudni, hogy a török törvények szerint alkoholt tilos a dzsámiktól 500 m-en belül árulni. Amennyiben pedig olyan kerületben vagyunk, ahol minden 300 m-en van egy dzsámi, ott nehezen fogunk alkoholt találni. A turista negyed pedig ilyen.

Török sört legkönnyebben úgy tudunk szerezni, hogy ha átmegyünk a Galata-hídon, akkor mindjárt jobbra van egy erősen alkoholt árusító hely. Ott van sör is.

Igazán jó török borokat pedig a Galata-toronynál találunk. Ha kijövünk a toronyból, mindjárt menjünk jobbra, majd balra meredeken indul le egy kis utca (Kule Çk). Itt mindjárt az elején jobb oldalt találjuk a Sensus Galata Şarap Butiği-t. Borok választásához itt olvashattok egy rövid ismertetőt.

Ne felejtsük el, hogy a borokat, söröket és más folyadékot nem lehet a kézipoggyászban a repülőre felvinni. Ez főleg a fapadossal érkezőknél lehet fontos.

Végezetül a szótár. Egy mini, zsebben elférő török-magyar szótár (más méret egyébként sem kapható) minden esetben hasznos lehet. Amint lelépünk a fő turista útról, mindjárt elfelejthetjük az angolt.

Lényegében ennyi az, amit vigyünk magunkkal, ha Isztambulba megyünk.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.9/10 (7 votes cast)
Mit vigyünk Isztambulba?, 8.9 out of 10 based on 7 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .