Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Nemrég (1,5 hónapja) volt 10 éve, hogy először érkeztem Isztambulba.

Piros pedig adta az ötletet, hogy kicsit a blogról is írjak. No meg akkor már az elejéről is egy kicsit. 🙂

Istanbul from the sky

Éppen tél volt és pocsék idő Magyarországon, mielőtt elindultam. Mindenkinek elmondtam, hogy milyen jó lesz nekem. Törökországban süt a nap! Majd jól kifekszem a tengerpartra, és az otthoniakra gondolok, akik áznak fáznak. Kérdezték is minden nap, milyen az idő Isztambulban. Én pedig a vízszintes jégeső elől (kivéve, amikor hóvihar volt) bemenekülve a dzsámikba, lelkesen küldtem az SMS-ket, hogy egy szál pólóban napozok a Boszporusz partján..

Én mindjárt a mély vízzel kezdtem. Turistaként 2005 februárjában az éjszaka közepén 5 emberrel együtt (+ személyzet) szálltam le a gépről. Isztambul egész repülőtere ki volt ürülve. Ez mondjuk nem volt meglepetés, mivel az éjszaka közepe csak eztán kezdődött.

Persze akkor még nem tudtam, milyen az, ha néhány orosz repülő érkezik. Akkor mindegy, hogy nappal van, vagy éjszaka.

Az első Törökország akkor ért, amikor a vízumkérő helyre mentem. Hogy minek, azt nem tudom, de én már csak ilyen vagyok, hogy szeretek biztosra menni. Meg kérdezősködni.. Nekem ugyanis volt egy vízumom, amit még a Budapesti Török Követség állított ki. Én csak meg akartam kérdezni, hogy ezzel most mit kell csinálni. Az ügyintéző visszakérdezett: melyik ország? Magyarország. Puff 2 matrica, 30 Euró lesz. Azt se nézte meg, hogy az útlevelemet adtam-e oda, vagy csak egy fényképalbumot..

Végül annyira nem ment a kukába ez a 30 Euró, mert még abban az évben újra a városba érkeztem, és akkor már messze elkerültem a vízumos ablakot.

De egyébként minden gyorsan ment, hiszen nem volt senki az egész reptéren.

A hotelból azt üzenték, hogy kijönnek értem. Egy ember fog ott várni a kapuban, kezében egy tábla: Mr. Istvan Toth (ékezet nélkül persze). Gondoltam is, hogy ilyen se lesz túl gyaktan. Így amint átértem az összes ellenőrzésen, nyakamba vettem a fényképezőgépet. És amint nyílt az ajtó, kivakuztam a rám váró közönségre.

Ez összesen volt 0.0 fő. Írtam már, hogy a reptér teljesen kihalt volt? Nos, a váróterem is. Az Isztambulról készült első képem egy üres repteret mutat. Kár, hogy nem tartottam meg, most jó lenne mutogatni. De akkor még nem tudtam, hogy véglet itt maradok.

Minden esetre a biztonsági kamerákon jól nézhetett ki: nyílik az ajtó, majd villanás.

Szóval nincs senki. De azért hátha.. Egy darabig látványosan járkáltam az ajtó előtt, hátha csak az illető kiment a szükségét végezni, leült valahova, vagy esetleg nem látott meg a tömegben. Így fordultam balra, meg jobbra, egyedül az üres váróteremben. Ez szintén jól nézhetett ki a biztonsági kamerán. Mindjárt a villanás után.. Ha még egy csörgősipka lett volna nálam, akkor a felvételt bármelyik B kategóriás UFÓ-s filmbe el lehetett volna adni.

Na jó, akkor B terv. Tudom a címet, taxi is van. Meg éjjel 4. De hát egy város nem alszik. Pláne Isztambul! Bár akkor ezt még nem tudtam. De azért turista ilyenkor már nem teszi ki a lábát a hotelből. Sem a bárból. Pláne nem a reptérről.

Nem is volt olyan taxi, amelyik a turista negyedet jobban ismeri. De azért nagy nehezen találtunk egyet, aki felismerte a neki mutat címet. Így pár perc múlva kényelmes 120-as tempóban haladtunk. Néha begyorsultunk azért 140-re is.

A hotel is hamar meglett. Persze az ajtó zárva, a tv-ben pedig egy jó sorozat mehetett, mert a recepciósnak nem volt kedve az ajtóig eljönni. Csak messziről intett, hogy minden szoba foglalt. Persze, hiszen én is foglaltam. De ezt persze nem könnyű megbeszélni, ha köztünk van az üvegajtó. Meg a függöny. Meg a 20 m-es recepció vázákkal, asztalokkal, stb..

Tehát ott állok éjjel 4:30-kor Isztambul közepén, és nincs szállásom. Végül is, a reggel nincs olyan messze. Minden cuccom egy hatalmas hátizsákban. Csak nem akar kirabolni senki, mert még rádőlök. Gondoltam, reggelig majdcsak kihúzom valahogy.

De a taxis segített. Azt mondta, van itt még elég hotel, majd csak lesz olyan, amelyik nyitva lesz. Megkérdezte, milyen árkategóriában szeretnék aludni, és az alapján keresünk majd szállást. Az érdekes az volt, hogy bárhova mentünk be, sose az árat mondták, hanem azt kérdezték, mennyit vagyok hajlandó áldozni. Majd az után kaptam egy yes-t vagy egy no-t. Általában az utóbbit…

Azért hajnali 5 fele angolul alkudozni… a nyelvtanárom büszke lett volna rám!

És igen! Sikerült fél 6 fele szállást találnom! Még éppen bedobtam a táskámat a szobába, és készültem magamat is utána hajítani, amikor megszólalt a müezin. Nemsokkal utána a vonat is sípolt egyet, majd a hajó is beszállt az ébresztésbe.

Na jó, ebből nem lesz alvás, irány a városba.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.2/10 (10 votes cast)
Tíz éve Isztambulban - 1. rész, 9.2 out of 10 based on 10 ratings
 

5 hozzászólás a(z) Tíz éve Isztambulban – 1. rész bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


162
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
Learn Turkish
meyva suyu
“fruit juice”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek