Kalandok Isztambulban és Törökországban.

A tegnapi bejegyzésben az első isztambuli napomat (éjszakámat) meséltem el.

Ma pedig legyen az, miként és minek indult el a blog.

Galata Tower" href="http://www.flickr.com/photos/9893763@N08/15831123163/" rel="">Galata Tower" src="http://farm8.staticflickr.com/7434/15831123163_593d31abaa.jpg" alt="Galata Tower" width="375" height="500" />

2008. októberében költöztem ki Isztambulba. Egy 13-15-17-20 milliós városba. A számok mindig változnak, attól függően ki írja a híreket, és ki próbálja összeszámolni ezt a sok embert. Hivatalosan egyébként csak 13 710 512-an voltunk 2012-ben. Ez a szám persze túl kicsi, így ha bármely törököt megkérdezünk, akkor hozzácsap még pár európai városnyi embert, hogy valamivel törökösebb szám jöjjön ki.

Nem tudom, ebben a városban hány magyar él. De egyértelműen jóóóóóóóóóóóóóóóóval kevesebben, mint a törökök. Talán ha vagyunk 100-an.. A digitális magyarok, akik Facebookon vannak, ők olyan 50-en lehetnek.

Akárhogy is nézzük, elég kicsi az esélye, hogy csak úgy, az utcán, a buszon egy másik magyarral összefussunk. Ennek ellenére többször is előfordult, hallottam magyar hangokat az utcán. És garantáltan nem eltévedt kínai cserediákoktól. És csak néha turistáktól. Tekintve, hogy nem a turista övezetben lakunk.

De az első hetekben, hónapokban nem találkoztam magyarokkal. Jól elvoltam a törökökkel. Egyébként is a török nyelvet kellett a lehető leggyorsabban tanulnom, különben mert még egy kenyeret se tudtam venni.

Ráadásul a kerületen hamar híre ment, hogy itt egy külföldi. És azért a törökök megérzik azt, hogy ki melyik országból jött. Azt látták rajtam, hogy nem amerikai vagyok. Nem is holland, pláne nem orosz. De hogy magyar lennék… Úgyhogy egy ilyen kerületi tippelős verseny főszereplője lettem. Egy vetélkedőbe csöppentem, ahol azért küzdött a pék a fodrásszal meg a hentessel, nem is beszélve a zöldségessel, hogy ki fogja hamarabb kideríteni, honnan is származom.

Mindennek az lett az eredménye, hogy az egyébként sem egyszerű kenyérvásárlás még tovább bonyolódott. Mindenki beszélni akart velem. Beszélni, beszélni és beszélni. Én meg csak annyit tudtam, amit a nyelviskolában megtanultam, az pedig nem sok. No nem azért mintha az iskola rossz lett volna. Egyszerűen a törököknek eszük ágában sem volt a nyelviskoláknak megszokott sablonokat használni. Egy pék órákat tud mesélni arról, miként bújuk ki a búzacsíra a földből, és milyen környezetben nő ideálisan. Mindezt keverve agráripari szakszavakkal és a nagymamájától örökölt tájszólással.

De sokkal jobban szeretnek kérdezni. És ilyenkor nem elég az, amit az iskolában tanultunk.

– Én jönni Budapestről, Hungary
– Aha, és az milyen hely?
– ööö… hát van egy folyó középen.
– És milyenek voltak a gazdasági mutatók az elmúlt 30 évben?
– Nem lehetne inkább csak egy kenyeret venni?
– Jó, de milyet kérsz? A teljeskiörlésűt, a búzacsírásat, vagy azt, amelyik plazmalevegő-befúvású kemencében készült? Nálatok van ilyen kemence?

Tehát gőzerővel kellett a törököt tanulnom..

Eltelt fél év, és bár tartottam a kapcsolatot az otthoniakkal, és olvastam magyar weboldalat is, az aktív nyelvhasználatom eléggé visszaszorult. Ezt akkor vettem észre, amikor először mentem a magyar követségre, és egyetlen szó se jutott eszembe. Mindig az a hülye plazmalevegő-befúvású kemence lebegett a szemem előtt. Akkor gondoltam, hogy valamit tenni kellene.

Mindemellett kezdett unalmas lenni, hogy az összes otthoni ismerősnek egyenként leírtam, milyen az élet idekint. Amit azért meg kell hagyni, a mindennapok kb. olyanok, mint máshol: felkelünk, dolgozunk, hazamegyünk, alszunk.

Jó, persze ez Isztambul, ahol a felkelünk részre még csak-csak lehet számítani. Még az is megvan, hogy dolgozunk. Hacsak Ali bácsi nem talál egy rövidebb utat a csuklósbusszal, mert akkor ki tudja, melyik kerületben kötünk ki a végén. Nem is beszélve a hazamenetelről, ami nem ritkán elmaradt, mert valaki másnál ért minket az este, később a reggel. Egy idő után beraktam a táskába egy váltás ruhát, meg fogkefét és fogkrémet.

Úgyhogy azért megvannak a mindennapok hangulatai, de azért ők mégiscsak szürkék. Olyan török szürkék: kicsit zöldes-sárgás-pirosas-kékes-hupililás szürkék.

És ekkor jött, hogy találtam egy blogot. Ezt Csatádi Katalin írta, ki a bonobó csimpánzok nyomában járt a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ott láttam, hogy az ilyen ferde hétköznapokat, mint amilyeneket mi élünk meg, ezeket is le lehet írni. És ráadásul úgy, hogy nem kell komolyan venni.

Végülis aki Isztambulban él, jobban teszi, ha nem veszi komolyan. Vagyis hát komolyan kell venni, de nem úgy! Hanem… olyan törökösen. Amúgy is jobb a dolgokon nevetni. Ha kimarad egy hajó, bosszankodás helyett inkább leülünk teázni. A többiekkel együtt, akik szintén a hajóra várnak..

Így ebben a blogban egyesülni tudott, hogy hírt adjak magamról, a magyar nyelvet is gyakoroljam (és ahogy elnézem, ez nekem jobban megy, mint sok újságírónak). És ha már írok, az legyen izgalmas és szórakoztató. Olyan, ami akkor is jó, ha én olvasom el.

— Ez volt az 1635. bejegyzés —

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (7 votes cast)
Tíz éve Isztambulban - 2. rész, 10.0 out of 10 based on 7 ratings
 

7 hozzászólás a(z) Tíz éve Isztambulban – 2. rész bejegyzéshez

  • “digitális magyarok” 😀
    semmi módja a (virtuális) népszámlálásnak?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Szórakoztató és informatív. Egy jó blognak ezek az fö ismérvei. Egyszer, nagyapó-korban meg majd lehet belöle könyvet írni. Nem bánnám, ha Marci is blogolna. Többet tudnék róla. Nem lesz több folytatás?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • …és mi lett a Kerületi Tippelős Verseny végeredménye?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Két év után megmondtam, melyik országból jöttem. Próbáltam utalni, még magyar zászlót is raktam az ablakba. De ez csak jobban összezavarta őket. Főleg a zászló. Azt hitték, olasz vagyok, de hát nem az a nevem, hogy Diego, vagy más hasonló. Meg nem is ciao-zgattam folyamatosan.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Én nagyon hálás vagyok ezért az 1635 bejegyzésért. Szerintem kb. félidőben találtalak meg. És visszaolvastam az összes előző posztot is. 🙂 Hetekig csak CyberMacsot olvastam. Emlékszem, hogy peregtek az események így. Reggel megtudtam, hogy babát vártok, estére megvolt Árpi. 🙂
    Ismerőseid, rokonaid olvassák rendszeresen a blogodat?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


182
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    otuz
    “30”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek