A mai nap egyszerű volt: bementem a bazárba, és megpróbáltam nem eltévedni.
A bazárba… szombaton… amikor 8 millió ember is itt van rajtam kívül.
Reggel 7 óra (otthon még csak 6), vonat, hajó és müezzin. Elkezdődött a hétvége. De én ma még nem pihenek. Egy régi könyvben azt olvastam, arra a legjobb nap a vasárnap. Így a lazítást a következő napra terveztem. Ma megpróbálom lerendezni az ajándék vásárlásokat. Úgyhogy összeszedem magamat és végre bemegyek a bazárba.
Érdekes módon a kabátom végre megszáradt. Meg az összes kacat is, ami eddig a zsebében volt. A szótár eléggé cafatokban van, de fele annyira sem, mint a térkép.
Irány a reggeli. És nézzük csak meg azt a teafőzőt! Hogy is csinálták tegnap? Egy picit abból az aszfaltból, majd felönteni az egészet forró vízzel. És sikerült! Igen, tényleg tea lett belőle!
De így nagyon gyenge lett. Legalább négyet meg kell innom, hogy megközelítőleg elérjem azt a hatást, mint az előző napokban.
Ma szombat van, Sema otthon van. Majd holnap elmegyünk együtt a Boszporusz-túrára. Most pedig irány a bazár!
Lentről indulok el, és megyek felfelé. Mert ez a nehezebb. Tehát kezdjük a Fűszer bazárral.
Az eddigi kalandozások során többször is átmentem rajta. De most, rendesen körbenézek. Sőt! Vásárolni is fogok! Persze így, hogy a szótárban egyetlen fűszer neve sincs benne, érdekes lesz. De majd meglátjuk.
No tehát beléptem a Fűszer bazárba. És hát a látvány, meg az illatok, az nem semmit. Minden színes és szagos. Arra már rájöttem, hogy vannak a fűszerek, az édességek és a magok. Kb. ebbe a három kategóriába lehet tenni a boltokat. Néha külön van a parfümös, néha meg a fűszeres árulja. Na akkor kezdjük el vásárolni!
– Kérek abból az izéből. Meg legyen olyan zöld is. Kék nincs?
Apám szereti a fahéjat. Itt pedig igazán méreteseket árultak akkor. Manapság ilyet nem látok. Akkor viszont felkutattam az egész fűszerbazárt, hogy a leghosszabb fahéj rudat elhozzam. Az eladó fel akarta fűrészelni, de én kértem, hogy egyben maradjon.
Persze később sehogy sem tudtam a táskámba belerakni. Olyan volt, mint egy sétabot. Voltak is vele gondok, amikor felvittem a repülőre. Kb. minden 20 m-em megállított valaki. Én meg mondtam, hogy nem verekedni akarok vele, hanem ebből rakok majd az ebédembe.
A bazár nemcsak ez az L alakú épület. Mellette, körülötte, mögötte és előtte is folytatódik. Van egy itt állat-virág bazár is. De a mondákkal ellentétben tevét nem árultak. Pedig azt de vicces lett volna a repülőre felvinni!
Van itt egy konyha bazár is. Az előbb megvett fűszerek, kávék és teák mellé vásárolhatunk itt eszközöket. Leginkább a kávé esetén ajánlott egy kávéfőzőt, cezve-t venni. A török kávét máshogy darálják, mint az otthoniakat. Így ha nem akarjuk az otthoni kávéfőzőt jobb kinyírni, akkor inkább vegyünk egy cezve-t. Annál is inkább, mert elég olcsó. Aztán reménykedjünk, hogy nem lukas…
És persze lehet venni mindenféle késeket is. Kicsiket, amolyan konyhait. Meg olyat, amivel utána el lehet menni az oroszlánra vadászni. Ez utóbbit már nem olyan biztos, hogy felengedték volna a repülőre…
Nosza, innen megyünk tovább, fel a Fedett Bazárba. Van ehhez egy elég jó út, a Mahmutpaşa. Csak meg kell találni Ennyi embertől azt se látni, hogy egyáltalán az úton megyünk, vagy valami máson. A dolgot nehezíti, hogy nem azon kell elindulni, ami logikus. De végül is mindegy, mert itt minden utca tele van izgalmas dolgokkal.
Azt már az Aranyszarv másik oldalán, az fúrógépeseknél megfigyeltem, hogy bármennyire is kaotikusnak, meg piacosnak néz ki minden, itt bizony nagyon komoly márkák is vannak. Nem bóvli. Hanem egy rendes bevásárló központban vagyunk.
A Fűszer bazár mögött is egészen nagy, neves márkáknak vannak a boltjaik. Más dolog, hogy velük szemben a bácsika fekete nejlon zsákból árulja ezeknek a homemade verzióit pár líráért.
Sikeresen felkapaszkodtam a dombon, megküzdve az embertömeggel, végre megláttam a várva várt feliratot: Kapalı Çarşı!
Mindjárt az első hely, amit találtam, az ezüstművesek utcája. A kirakatok tele vannak olyan dolgokkal, amelyek nagyobbak, mint a hátizsákom. Na, ez is jól indul…
De az igazi meglepetés a következő utcában volt: az arany boltok.
Oké, egyszer már bemerészkedtem a bazárba, mégpedig fentről. Ott is rengeteg aranyárust láttam, na de ami itt van. Mintha csak süteményeket lennének a kirakatban!
Még ijesztőbb, hogy tényleg olyan, mint a süteményt: lehet darabra is venni, meg kilóra is.
Az elmúlt 10 évben talán a bazár változott a legtöbbet. A válság hatására előtérbe kerültek a kevés pénzű turisták, akik csak nézelődnek, de nem vesznek semmit. Ma már semmi akadálya nincs annak, ahogy bemenjünk egy boltba, mindent lefényképezzünk, és kimenjünk. Egyes eladók esetleg morognak, meg ilyenek.
Régebben a boltok választéka sokkal gazdagabb volt, és mindegyik saját egyéniséggel rendelkezett. Nem ugyan azt a kínai vackot akarták árulni, mint ahogy most történik sok helyen. A lámpás csak lámpát árult, a porcelános csak porcelánt, a rocker pólós meg csak rocker pólót stb…
Ezzel együtt az eladók is megváltoztak. 10 éve ha lelassítottam egy bolt előtt, akkor mindjárt ketten kijöttek onnan, nyolcan meg a környezőből és egy Hello my friend! felkiáltással rám vetették magukat. Az egyikkel 20 percet bújócskáztam.
Úgy persze nehezebb volt fényképezni, de a hangulat jobb volt.
Az igazi buli viszont az, ha az ember tud egy kicsit törökül. Akkor minden egészen más. Akkor az eladók nemcsak egy turistát látnak. Ilyenkor le lehet velük ülni teázni, beszélgetni. Ez sokkal jobb élmény, és ez még ma is így van.
A várttal ellentétben olyan nagyon nem tévedtem el. Bár mindenhol ki volt írva, melyik utca merre van, ebből nem tudtam meg, hol vagyok. Viszont kb. fél órás céltalan bolyongálás után már eléggé jól tudtam tájékozódni. Van néhány kiemelkedő, könnyen megjegyezhető tájékozódási pont: a fenti aranyművesek utcája (Kalpakçılar Cd), erre merőlegesen a másik főút (Yağlıkçılar Sk), a régi bazár, a szökőkút, a háromfolyosó (İnciciler Sk), stb…
Valahol találtam egy térképet is. Gyorsan lefotóztam, de a tájékozódásban nem segített. Eléggé régi, de még használható. Itt van egy letölthető változat. Legnagyobb meglepetésemre pedig az útikönyvben emlegetett Zincirli Han-t is megtaláltam. Ott az egyik étterem falán volt egy másolat az útikönyvemről: igen, jó helyen jár. Ez az a hely, amit a 192. oldalon látott. Azért sem mentem be.
Helyette inkább elővettem a listámat, kinek szeretnék venni valamit.
Eddigre nagyjából összeállt a kép, mit lehet és érdemes Isztambulban venni, kinek mi lehet a jó ajándék, stb.. Már csak fel kellett kutatni a boltokat. Ami jó móka volt, és persze időtöltés is. Ezt kellett volna valamelyik esős napon csinálni. Nem pedig szombaton.
Ma már tudom, a legjobb bazáros nap a hétfő. Ilyenkor még mindenkin rajta van a hétvége. Ráadásul sok eladó úgy tartja, hogy az első vevő meghatározza a hetet. Így ezen a napon sokkal kedvesebbek, nagyobb kedvezményt adnak, stb…
Miután jól kiköltekeztem, és megpakoltam a táskámat, átmentem a könyvbazárba. Ha már itt van a sarkon.
Ez egy külön élmény volt. Ennyi könyv! Így egymáson! És mindenféle!
Erről eszembe jutott, hogy az İstiklâl Caddesi-n ajánlottak egy jó boltok. Ez az önkormányzaté, és az összes Isztambulról fellelhető könyvet megpróbálják forgalmazni. Hatalmas a választék.
Így elindultam a Galata felé. Hátizsákom a Fűszer bazár után illatozott, a Fedett bazártól meg csörömpölt. Majd amikor meg a fél könyvesboltot felvásároltam, akkor pedig már nehéz is volt. Kezemben pedig ott lóbáltam a fahéjat is.
Értettem én, hogy így nem lehet várost nézni. Inkább visszamentem a hotelba. Ott meg rádőltem az ágyra, így táskástól, és aludtam estig.
Este még kerestem egy éttermet, de azzal véget is ért a nap.
Ő lenne a könyvesbolt, de most felújítják az épületet. Vele szemben kapott egy ideiglenes helyet.