Hétfő. Újult erővel ismét a városban!

Isztambul, a végtelen város
Isztambul, a végtelen város

Megint reggel 7 (otthon csak 6), vonat, hajó, müezzin. Eső nincs. Á! Tudtam, hogy hiányozni fog…

Ez az utolsó teljes napom Isztambulban, ezért úgy döntöttem, csak azért is eltévedek azon a 300 m-es szakaszon, ami a hoteltől az AyaSofya-ig tart. Nem iga, hogy nem sikerült… pedig pár napja mekkorát bolyongtam itt! Lehet, hogy kezdem megszokni ezt a hatalmas várost?

Találkozó Semával, reggeli büfé, és egy rendes tea. El is döntöm, hogy visszamegyek a bazárba, és veszek egy teáskészletet.

Miután Sema bement az AyaSofya-ba dolgozni, én kint álltam Isztambul szimbolikus központi terén. 8 nap telt el, és minden reggelt itt kezdtem. Egészen otthonosan vagyok itt. Látom, hogy jön egy turistabusz. A leszálló embereket pedig megszállják a cifra ruhás teaárusok. Magamban jót nevetek az egészen. Bezzeg ha hozzám jönne az egyik!

Lehet, hogy akkor egész éjjel a fotós állványomat kellene mosni, hogy ne tegyenek fel a reptéren kérdéseket a gyanús vörös-barnás foltok miatt.

Aztán arra gondolok, hogy itt a Kék Mecset. Életem első dzsámija volt. És akkor még úgymond eléggé amatőr módjára mentem be, és fotóztam össze-vissza. Most viszont, több, mint 40 dzsámi után, úgy érzem profi lettem. Úgyhogy bementem, és ellőttem még 200 képet.

Aztán nem bírtam magammal, és az AyaSofya-ról is fotóztam még 150-et. Amikor másoltam át a képeket a merevlemezre, az egyszerűen kiírta, hogy a felhasználó megzakkant.

Sultanahmed Camii" href="http://www.flickr.com/photos/9893763@N08/777074658/">Sultanahmed Camii" src="http://farm2.staticflickr.com/1302/777074658_341afcf9ec.jpg" alt="Sultanahmed Camii" width="500" height="375" />
Sultanahmed Camii

Ebbeni élvezetemben, hogy nem esik az eső, és szabadon barangolok Isztambulban, elmentem a Fedett bazárig. Ez sem volt már annyira idegen, mint az előző napokban. Mindjárt kerestem egy teáspohár áruló helyet.

– Idenézz fiacskám! Ez törököknek készült. Nem holmi vacak, amit rásóznak a turistáknak. Ez törhetetlen.

Mondta az eladó, nagy lendülettel, mintha éppen Shakespeare-t szónokolna teaivás közben, úgy a falhoz csapta a poharat, hogy lejött a vakolat. A pohárnak viszont semmi baja. Én azért kértem, hogy olyat adjon, amint nem szokott a bemutatókon használni.

Nos, ezzel is megvagyunk. Első napon lementem Európa csücskére, de az esőtől alig láttam valamit. Így gondoltam, megint megpróbálkozom vele.

Na, hát igen. Így egészen más! A köd, az köd. Nem eső. De ha így süt a nap a dombtetőn, akkor hamar feloszlik.

20 perc múlva már egészen jókat lehetett fotózni.

Lássuk, mint lehet még csinálni, utolsó nap lévén. Hmmm.. az az ázsiai hajózás nem sikerült túl jól. De most már felvértezem magamat, és hajózok egy jót. Itt a térkép, rá vannak írva a kikötők. Csak azt kell nézni. Itt van mindjárt egy szimpatikus hely, amit úgy hívnak, hogy iskelesi.

Visszaballagtam Eminönü központjába, a kikötőbe. És mindjárt az első embertől tanácsot kértem, hogy melyik hajóval tudok eljutni az iskelesi nevű helyre.

Jó, hát turista vagyok, de azért ennyire furcsán nem kell rám nézni. Se zöld fejem nincs, sem négy szemem. Na, hol az az iskelesi?

Egy jó 30 percet elszórakoztattam a munkába menő lakosságot, mire valaki felvilágosított, hogy az iskelesi simán csak annyit jelent, hogy kikötő. Ilyen pedig sok van Isztambulban. Nézzem meg azt is, ami elé van írva: pl. Eminönü, Kadıköy, stb..

Aha, hát ez a kulcsa! Nekem pedig akkor ez a Kadıköy nevű kell. Gyerünk! Keressünk egy hajót!

Fel is ültem egyre, ami tényleg jó helyre vitt! Útközben kellett rádöbbennem, hogy azért az ázsiai oldalon is vannak látnivalók bőségesen. Csak nincsenek úgy kiépítve a turistáknak, mint az európai oldalon, így a legtöbbjébe nem lehet bejutni. Kedvencem a Marmaray Egyetem Haydarpaşa épülete. Ez főleg este nagyon látványos. Szerencsére sok kép felkerül az internetre, így be lehet kukkantani.

Marmaray Egyetem Haydarpaşa épülete" src="http://farm2.staticflickr.com/1104/796988011_cadb645288.jpg" alt="Marmaray Egyetem Haydarpaşa épülete" width="500" height="375" />
Marmaray Egyetem Haydarpaşa épülete

Egy kis ázsiázás után visszamentem a kikötőbe, és a térképet tanulmányoztam. Kész csoda, hogy ezt az agyonázott rongydarabot még mindig lehet használni. Íme a Boszporusz. Rajta össze-vissza szaggatott vonalak jelzik, hogy a hajóútvonalak tervezésében a Pókember is részt vett. De azért ki lehet találni, hogy innen, Kadıköy-ből meg egy Eminönü-be (onnan jöttem), egy másik pedig Beşiktaş-ba. Hmm… Beşiktaş… mi ott vajon mi van?

Áááá, hát ott a Boszporusz-híd mindjárt! Szépen felmegyünk rá, és a közepéről egy akkora panorámát fogok fényképezni, hogy csak na!

Úgyhogy hajóra fel, irány Európa! Hehehe, most már én is oda-vissza ugrálok a kontinensek között!

Leszállva a hajóról mindjárt egy kommunista aktivista osztogatta a szórólapjait, hogy jaj de jó a sarló meg a kalapács. Bárcsak tudtam volna törökül, 5 perc alatt lebeszéltem volna erről az egészről!

No jó, betájolom magamat: jobbra át, és indulás a híd felé. Hoppá barátom, elejtetted a cipőpucoló kefét! De én olyan rendes vagyok, felveszem és visszaadom neked. Nem kell hálálkodni! Jaj, meg pláne ne pucold ki a sáros bakancsomat! Látott ez már elég sok mindent az elmúlt napokban. Egyes foltok már műemléknek számítanak, olyan helyeken jártam… Persze azért a 10 TL jól esik a végén, mi? Reggel a teásokat megúsztam, erre beleestem a cipőpucoló csapdájába.

Ezek ugyanis azt játsszák, hogy a gyanútlan turista előtt elejtik a keféjüket. A tapasztalatlan külföldi meg felveszi, és visszaadja nekik. Ezzel pedig máris elvesztette a csatát, mert megszegte a legfontosabb szabályt: szóba álltál az eladóval. Innen nincs visszaút. Valami módon ki fogja találni, hogy fizess neki…

Ha ezt az USA-ban a multik látnák… felhagynának a marketing képzéssel, és innen gyűjtenék meg a szakembereket

Immár 10 TL-vel rövidebben, de csillogó és barnára mázolt fekete cipővel folytattam az utamat a Híd felé.

A Híd egyébként nincs messze, gyalog simán elérem.

 

Ott lesz a Boszporusz-híd
Ott lesz a Boszporusz-híd

Már 40 perce gyalogoltam, de a hídnak esze ágában sem volt közelebb jönnie. Így én mentem tovább, és mentem, és mentem… emlékeztet az első napokra. Csak most nem esett az eső.

Útközben viszont ilyen izgalmas táblát találtam:

Mikor ki merre
Mikor ki merre

Emlékszem, még a 0. napon, mikor a taxis hozott be a reptérről, akkor láttam egy hasonlót. De azt akkor nem tudtam lefényképezni. Most viszont igen.

Azóta megtudtam, hogy Isztambulban több helyen is hasonló szabályozással próbálnak a dugó ellen küzdeni. Leghíresebbek a Boszporusz-hídak, ahol reggel az Európába menő forgalom kap egy ajándék sávot a szembejövőktől. Este pedig az Ázsiába menők. De az igazság az, hogy még ez sem nyújt igazi megoldást, csak a dugót húzza szét, ami így egy kicsit fellazul. De amint véget ér a privát sáv, azonnal újra bedugul minden.

Én éppen a diğer időszakban jártam, amikor is a középső sáv azé, aki előbb tud dudálni. Ilyen muzsikaszó közepette jutottam el a Hídig.

Vagyis hát…

A Híd meglett. Be is álltam alá, néztem is felfele, ameddig csak a nyakam meg nem fájdult. Csakhogy sehol egy lépcső, vagy lift, de még helikopter parkoló sem. Hogy lehet erre feljutni?

A híd alatt, a híd alatt, a .... hú de nagy ez!
A híd alatt, a híd alatt, a …. hú de nagy híd ez!

Segítségemre a fizika volt: valahol csak van egy vége ennek, ahol az autók feljutnak. Az nem lehet, hogy csak úgy áll a levegőben. Úgyhogy hátra arc, és követjük azt a hidat. Valahol majdcsak találkozik a földdel.

El is kezdtem egy ígéretes dombon kapaszkodni felfele. Persze úgy, hogy közben házak, utcák, kerítések jöttek-mentek keresztbe. Így nemhogy egyenesen nem lehetett haladni, de a cikkből is több volt, mint a cakkból. Ha nem lett volna a híd ilyen magasan a fejem felett, akkor biztosan 10 perc alatt eltévedek.

Végül többszöri visszafordulás, rövidítés, és cikk után csak feljutottam a dombra. Itt a következő látvány fogadott:

Ott a híd a fejem felett
Ott a híd a fejem felett

Bármennyit is másztam felfelé, ez a domb nem volt elég, hogy elérjem a hidat. Kedvemre ugrálgathattam volna, de akkor is túl magasan volt még mindig. A domb pedig itt véget ér. Ami azt jelenti…

.. hogy most akkor megyünk lefelelelele. Aztán majd a következő dombot ismét meg kell mászni. És majd meglátjuk, hogy az elég magas lesz-e.

Nagy szerencsém volt. Amikor nagy lihegve, többször cakk után (ezen a dombon cakkból volt több) végre felértem, az út is ott volt mellettem. Ráadásul még egy kitaposott ösvényt is találtam. Így már csak a korláton kellett átmásznom. A túloldalt viszont járda nem volt. Sebaj, annyi hely van, hogy elférjek. Csak az oszlopoknál kellett összehúznom magamat.

Gyalog a Híd fele
Gyalog a Híd fele

Már csak pár méter lehetett hátra, amikor előkerült a biztonsági őr is a kicsi fehér bódéjából. Persze angolul nem tudott. Nem azért ültették ide, hogy több ezer fős nemzetközi konferenciát tartson. Sőt! Valószínűleg senki se számított arra, hogy valaha itt emberrel fog találkozni. Biztosan én voltam az egyetlen turista, akit nagy örömmel elzavarhatott onnan. Talán még ma is meséli a szomszédoknak, hogy “Bezzeg 2005-ben, jött egy külföldi, és azt mondtam neki, hogy…” Ha már akkor is lett volna okostelefon, tutira készít velem egy selfie-t és kirakja a Facebookra.

Akárhogy is, komoly kommunikációs problémába ütköztünk.

– No!
– Fel szeretnék menni a hídra.
– No!
– De csak fényképezni szeretnék…
– No!
– Nem mennék át, csak a közepén megállnék fotózni.
– No!
– Akkor csak egy picit mennék be, hogy a Boszporusz fotózzam le.
– No!
– Na, csak 3 lépést…
– No!
– Szép időnk van ma.
– No!

A megmentésemre egy motoros érkezett. Ő felajánlotta, hogy átvisz a hídon, és majd szép lassan megy, hogy tudjak fényképezni. Persze a kapaszkodásról már nekem kell gondoskodnom. Hmm… nem rossz…

És hogy jövök vissza? Az már a térkép széle… Hát azt nekem kell megoldani… Így az ajánlat bármennyire is csábító volt, nem vállaltam be. Estére már a hotelben akartam lenni, nem pedig Ázsiában bolyongani. Így végül visszagyalogoltam.

Ha valakinek hasonló gondolata, a Boszporusz-hídról fényképezőknek néhány fontos tudnivaló.

  • A híd azért van lezárva, mert mint minden nagyvárosi híd, kedvenc helye az öngyilkosoknak. Az egyik viszont pont eltalált egy turistahajót, ami nem volt vicces.
  • Ha valakinek hasonló lehetősége van, hogy csak az egyik irányba megy át, az ázsiai oldalon kényelmesen ki tud szállni, majd Üsküdar-ba vissza tud gyalogolni.
  • De igazándiból a legjobb időpont az Eurázsiai maraton, amikor is mindenki felmehet a híd, kényelmesen fényképezhet, piknikezhet, de még aludni is lefeküdhet.

A változatosság kedvéért nem gyalogoltam vissza a hotelig. Valahogy lekavarogtam a hegyről, majd kerestem egy buszt, ami visszavisz Eminönöbe. Innen már rutinosan másztam fel az AyaSofyaig.

Valahol Ortaköy-ben
Valahol Ortaköy-ben

Még 1 órám volt, mikor ismét találkozom Semával. Hmm.. mit lehet addig még tenni. Persze ismét lefényképeztem az AyaSofya-t. Meg Kék Mecsetet is, nehogy megorroljon rám. Aztán bejártam a környéket.

Rátaláltam arra az étteremre, ahol pár napja minden este teázgattunk. Megint leültünk beszélgetni. Most viszont legalább nem esett az eső. Aztán elbúcsúztam tőle.

Mikor legközelebb jártam Isztambulban, próbáltam felkeresni, de akkor már nem dolgozott ott.

Innen, immár sötétben visszamentem az AyaSofya-hoz. Már rutinból lőttem 1-1 képet. Itt bevártam, míg Sema befejezi a munkát.

Innen együtt mentünk tovább és kerestünk egy különleges éttermet az utolsó közös vacsoránkhoz.

AyaSofya este
AyaSofya este

Másnap reggel 7 óra (otthon még csak 6), hajó, vonat, müezzin. És a készlethez még a te is hozzá tartozott.

A mindennapi barátaimat, állványt, szótárt, térképet, tartalék akkumulátorokat, stb… ezúttal már nem a kabátzsebembe pakoltam, hanem a táskába.

Na igen a táska… Annyi mindent vettem, hogy nem fért bele. Pedig ugráltam is a táskán, de egy-két dolog így is kimaradt. Azokat pakoltam a kabátom, nadrágom zsebeibe. Ott tartottam, ha a fehérneműbe is rakok valamit, de ezt az ötletet végül elvetettem. Ami kimaradt, azt végül odaadtam a Semának.

Vele még egyszer utoljára találkoztam az AyaSofya előtt. Beültünk egyet teázni, aztán elváltunk. Ki tudja, hogy látjuk-e még egymást? Valaha…

Hátamon a táska, zsebeim tele mindefélével, de főleg csörgős dolgokkal, kezemben meg a kétméteres fahéjrúd. Így mentem ki a reptérre, így szálltam fel a gépre. Így búcsúztam Isztambultól… Ki tudja, visszajövök-e még ide?..

Utolsó pillantás Isztambulra
Utolsó pillantás Isztambulra

 

Otthon persze a határőr mindjárt kiszúrt: Törökországból érkezik, fiatal, egyedül utazik. A zsebei pedig… Hát…

Eddigre már volt egy kis rutinom a zsebek kipakolásában, ahogyan azt minden múzeum előtt megtettem Isztambulban. A vámos viszont biztosra akart menni, és még a pénztárcám eldugott zsebeit is átnézte. Természetesen az is tele volt az isztambuli bazár emlékeivel. Azért az jó, hogy a Fűszer bazárban nem vettem semmiféle fehér port kicsi zacskókban..

4 nap múlva SMS érkezik a Semától: kapott egy képeslapot tőlem.

Az AyaSofya van rajta, isztambuli pecséttel.

Minden kép az első túrán készült. Így jobban átadja a hangulatot. Egyedül a bevezető utáni képek voltak frissebbek, illetve azok, ahol ezt külön leírtam. Pl. Chora, Kariye) dzsámi és múzeum" >Kariye Camii

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
Nyolcadik napom Isztambulban, 10.0 out of 10 based on 5 ratings
 


Warning: printf(): Too few arguments in /home/content/57/6899057/html/blog/wp-content/themes/travel-master/comments.php on line 48

  1. Nyolc napja olvasgatom a reggeli kávé mellé az írásaidat.Kitűnő útmutatás egy egyhetes istanbuli tartózkodáshoz. Élvezettel olvastam.
    2013 óta böngészem a blogot. Azóta készülünk egy istanbuli útra. A 25. házassági évfordulónk apropóján ez meg is valósul.
    Nekem ez lesz a 3. látogatásom.

    Az első 2 x 3 óra volt egy hajóút kapcsán 1986-ban.

    A második egy 6 napos buszos “bundatúra” volt. Ebből 3 nap Istanbul. Szerencsémre egy nagyon lelkes erdélyből származó idegenvezetőnk volt, aki a kötelezőn kívül elkísérte azokat több helyre, akik nem az üzletekre voltak kíváncsiak.

    Most majd 7 éjszakát töltünk ebben a csodálatos városban. kíváncsi vagyok mennyit változott a közel 30 év alatt. És persze reménykedem, hogy a 4. utamon még több időt tölthetek majd el itt és nem csak Istanbulban.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 6.0/10 (1 vote cast)
    1. Köszönjük! 🙂

      Egyik részről Isztambul több ezer éves város, ami sose változik. Az AyaSofya olyan, mint volt. Persze jobbra dől, balra dől. De azért sokat nem változott.
      Más részről viszont nagyon dinamikus, és nagyon sokat fejlődik. Vannak olyan részek, ahol szemmel látható a változás, minden nap más és más.

      Ami szerintem jó, hogy az óvárosból a metróval nagyon könnyen olyan helyekre is el lehet jutni, ahova korábban egy turistának esze ágában sem volt elmenni.
      Az M2-es metró pl. elvisz Levent megállóba, ahol a felhőkarcolók vannak. Még izgalmasabb a 4. Levent-ig elmenni, ahol a Sapphire toronyra fel lehet menni (nem olcsó). Innen egy egészen más Isztambult láthatunk, mint ami az AyaSofya környékén van.

      A másik nagy változás az elmúlt 30 évhez, és nemcsak Isztambulban, hogy az utazás lett sokkal egyszerűbb, elérhetőbb. Fapados gépek, interneten legjobb ár-érték hotel keresése és foglalása, stb… Így ma már tényleg akár egy hétvégére is át lehet ugrani Isztambulba.

      Jó készülődést és jó mulatást! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .