Nemsokára jönnek a választások, ahol is ki-ki a maga módján, úgy törökösen, megpróbál részt venni.
A blogban mi lehetőleg kerüljük a politikát, próbálunk az egészből kimaradni. De vannak olyan dolgok, amelyek mégis izgalmasa, érdekesek, és olyan igazi törökösek. Melyeket érdemes bemutatni. Amennyire csak lehet, részrehajlás nélkül.
A törökök, amióta csak betették a lábukat Anatóliába, élnek-halnak a zenéért. A zene és a tánc a mindenük.
A sofőrök szeretnek ritmusra dudálni. A gyalogosok meg olyankor eltáncolnak az útból.
Annyira szeretik a zenét, hogy szinte minden show-műsorban van olyan rész, amikor mindenki tapsol, énekel és táncol.
Vagy ha az utcán sétálnak a gyalogosok, és valamelyik boltból a szokottnál hangosabban próbál a zene kitörni (mert mondjuk rádőlt a szekrény a hangerőszabályzóra), akkor amíg az üzlet előtt elhaladnak a törökök, addig felveszik a ritmust, és ők is énekelnek pár sort a dalból.
Mindezek után teljesen érthető, hogy a választásokhoz és kell egy megfelelő dal. Sőt! El sem képzelhető, hogy egy párt induló dal nélkül kampányoljon.
Lehet, hogy a párt kicsi. Lehet, hogy még programtervezete sincs. Az is lehet, hogy ő se tudja, mit akar csinálni a parlamentben. Az is lehet, hogy be se akar jutni, csak jól mutat a Facebookon (rajongók száma = 4). De akkor is, egy jó kis pártinduló mindenképpen szükséges. Hiszen erről ismerik majd fel az emberek.
Lehet, hogy mégsem ismerik fel.. de akkor is, kell egy jó dal!
Ráadásul egy jó dal, ott marad az emberek fülében, amit a buszsofőrtől kezdve a kebab árusig mindenki dúdolgatni fog.
Úgyhogy most, miután eldördült a választási startpisztoly, minden párt kijött az utcára a maga kis dalával.
Természetesen a megszokott módszerek itt léteznek: a tv-reklámokban állandóan hallhatjuk a politikai dalokat. De ugyan úgy az utcán is megvannak azok a pontok, ahol szórólapozgatás, zászlólobogtatás, stb… zajlik. És persze ordít a zene, hogy a másik földrészen is hallják.
Ezek mellett járják a várost a kampány autók. Ők azok, melyek a párt színeiben járják az utakat, és szól belőlük a kampánydal. Néha meg valaki kiinteget.
Utána meg esetleg megy egy másik autó, ahonnan azt kiabálják: KRUMPLI!!
Egyébként ezeknek a daloknak nem feltétlenül kell olyasminek lennie, ami közvetlenül a választásról szól. Lehet ez átvitt értelemben is. Vagy olyan is, aminek semmi köze az egészhez.
Persze egy autó drága (lehet bérelni is), és nem is tud akárhova bemenni. Pedig a legtöbb választópolgár a sétálóutcákban gyülekezik. Így erre is van megoldás. Nem kell az iPhone-t kihangosítani, hanem lehet kapni kerekes hangrendszert. Ez olyasmi, mint az a kiskocsi, amit a nénikék húznak maguk után a piacon. Csak itt a krumpli helyét egy 200 Wattos hangszóró foglalja el (2 ajándék mikrofonnal).
Ezzel aztán lehet menni mindenhova kampányolgatni, zenét lejátszani. És ha jól látom, még gitár bemenet is van, így mindjárt egy rögtönzött koncertet lehet adni.

Választási dalok,
- Esztergom vára - törökös-utcai-kampányos verzió (1.000)
- Kemal Sunal választási beszéde :D (1.000)
- Isztambul torzított népesség térképe (1.000)
- Karaköy kikötő távozott... a tenger mélyére... (0.914)
- Választások Photoshoppal (0.914)
- Istambul a ..... városa (RANDOM - 0.086)
Ott is van, „szólj anyádnak, hozzon pénzt” dalocska amikor jön a FamilyFrostos autó? Meg nyomják a boci-boci tarkát a tejesautók?
FamilyFrostos autót még nem is láttam.