Isztambulban az a jó (mármint turistaként), hogy bár a város hatalmas, a fő látnivalók mind ott vannak egy kupacban.
Mint egy bazárban.
– Tessék, tessék! 20 perc AyaSofya most féláron!
– Két adag Kék Mecset mellé most egy Topkapı palotát kap!
Éppen ezért olyan sokat nem kell menni, hogy mindent megnézzünk. Kivéve ha!
Van néhány épület, ami még az úgynevezett Isztambuli alap turistacsomag része, de azért már messzebb van a történelmi városközponttól. Ezek a Dolmabahçe Palota, a Héttorony és Kariye (Chora) Camii/múzeum. És ha már ott vagyunk, akkor a Mihrimah Sultan Camii is. Mert az ott van közel.
Persze ezeken kívül még számos távoli látnivalót találunk. Köztük pl. ez Európai Erődöt. De ők már a Közepes isztambuli turistacsomag részei. Oda az emberek általában a második isztambuli látogatáskor szoktak menni, amikor már rutinjuk van az eltévedésben (és bőséges tartalék élelemmel szerelkeznek fel).
A Dolmabahçe palota most nem játszik, mert oda roppant könnyű eljutni: felszállunk a Kék Mecset előtt menő T1-es villamosra (persze a jó irányba, Kabataş felé), és elmegyünk a végállomásra. Itt már csak követni kell azt a negyedmilliárd kínai turistát, aki szintén oda készül. Érdemes egyébként nyitásra odamenni, mert limitálva van, hogy naponta hány ember mehet be. A fentiekből láthatjuk, hogy ez hamar el tud fogyni…
Szóval a Dolmabahçe palotába eljutni nem nagy kaland (eltévedni annál inkább). Szerencsére pár éve már a másik helyekre, a Héttorony és a Kariye Camii (és Mihrimah Sultan Camii) is könnyen elérhető lett.
A könnyebbség persze nem azt jelenti, hogy nem kell majd gyalogolni. De nem több km-t. 🙂
Kezdjük a Héttoronnyal ahol a több híres magyar is úgynevezett energiatakarékos szálláson láttak vendégül az oszmánok. Ez kenyeret és vizet jelentett. A kényelemről pedig a falon lévő lánc gondoskodott. A lánc másik vége a vendégen volt. Úgy mondják, a biztonság miatt. Nehogy éjjel valaki ellopja a vendéget. Ez akkoriban nem volt egy biztonságos környék. Minden esetre arra senki se panaszkodott, hogy a lifttel baj lett volna.
A Héttorony a Kék Mecsettől légvonalban 5 km-e van. Közúton 5.5 km a Google szerint. Bármely török szerint viszont csak 5 perc… Az odajutást tovább bonyolítja a ritkán járó 80 és 80T busz.
Bár az útvonalkereső szerint más buszok is elmennek a közelben. Csak ő kifelejti, hogy ott van egy igen kemény 2x2x2 sávos út 6 szalagkorlátos út, ahol a törökök nem szeretnek lassan menni.
Szerencsére a Marmaray már eljött idáig. Nincs más dolgunk, mint Sirkeci-nél felszállni rá, és elmenni egészen a végállomásig: Kazliçeşme-ig. És már majdnem ott is vagyunk. Csak egy picit (török picit = 1 km) kell gyalogolni.
Visszafele is erre menjünk. Ne próbáljunk meg gyalog hazamenni!! Nem lesz egészséges séta.
Ha mindenképpen egy nagyot szeretnénk sétálni, akkor inkább a Fal mentén (váltakozva kívül és belül) a Kariye Camii-hoz menjünk. Ez olyan 5 km. Megmutatni nem tudom, mert az útvonaltervező megzakkan tőle..
A másik népszerű de távoli célpont a Kariye Camii, más néven a Chora múzeum. A majdnem magyar neve egyébként Khôra.
Ez Konstantinápoly legtávolabbi pontján van. Ennek köszönhető, hogy megmaradtak a mozaikok, mert már annyira kint volt a világ végén, hogy nem nagyon foglalkoztak vele. Persze le lett festve, meg mecsetté lett átalakítva, stb.. de azért megőrizte a bizánci templom tulajdonságait.
Ma már persze ez is a belvároshoz tartozik. Egyébként ma múzeum, ami belépő jegyeket jelent.
Ide változatosan bonyolult módokon lehet eljutni. Mármint a turistáknak. Nekem könnyű, mert az egyik busz, ami a házunk előtt megáll, pont ide visz el.
Néhány éve viszont az egyik villamosfejlesztésnek köszönhetően roppant könnyen, kb. 45 perc alatt itt lehetünk a Kék Mecsettől.
Ehhez nem kell mást tenni, csak felszállni a T1-es villamosra, de most arra, ami kifele megy, Bağcılar felé. Ezzel elmegyünk a Topkapı megállóig. Ne tévesszen meg senkit, ez nem a Topkapı Palota, hanem a Topkapı kerület (az USA-ban is van Washington állam és Washington város, a kontinens átellenes végén. Ez is ilyen, a középkori város két végén. Ez biztos valami emberi szokás).
Itt a T4-es villamosra kell átszállni, a Habibler irányba (ez egyébként végállomás, de aki ügyes itt is tud rossz fele menni). És vele megyünk Edirnekapı-ig, ami a 3. megálló. És már itt is vagyunk, csak át kell bújni a fal alatt.
Ha viszont már idáig eljöttünk, érdemes a környéken jobban körbenézni. Hiszen itt van mindjárt a Mimar Sinan igazi és legelegánsabb mesterműve, a Mihrimah Sultan Camii. Az utunk pont előtte vezet el. Nagyon nagy kár lenne kihagyni.
Ezen kívül a környék utcáiban is jókat lehet bolyongani, itt van a Fal, és a Tekfur Palota romjai is.
Nem is beszélve a környező utcák hangulatos faházairól..
Visszafele, ha elfáradtunk, mehetünk arra, amerről jöttünk.
Ha viszont bírjuk még energiával (és idővel), akkor gyerünk tovább! A Fal mentén lejutunk az Aranyszarv-öböl partjára (Eyüp). Itt több dolgot is tehetünk:
- Hajóval visszamegyünk a központba (hajó menetrend itt), Sirkeci-be. Vagy akár Ásziába is áthajózhatunk.
- Az Eyüp Camii-t is megnézhetjük.
- Felvonóval felmehetünk a Pierre-Loti-ba
- Átmehetünk (a csónakos bácsival) a Miniatürk-be.
- Áthajózhatunk a túloldali Rahmi Koç technikai és közlekedési múzeumba.
Kedves Macs!
Mi a Május 1-i hosszú hétvégét választottuk Isztambuli kirándulásunkhoz. Bár ne tettük volna!
Május 1 egész Európában ünnep, ezért mindenki (kivéve aki Rómába ment, mert ott sem lehetett megmozdulni) elutazott Isztambulba és sorban állt.
A 20 milliós nagyváros állt. Állt a 2×3 sávos, 2x2x2 sávos, 5×2 sávos… útjain, a hídjain, a felüljáróin, szombaton és vasárnap, ünnepnap és munkanap.
Elrettentő volt!
A városrészben, ahol a szállásunk volt, nem voltak szórakozóhelyek. Étterem se sok.
Beküldtek minket metróval egy plázába, ahol a dinoszauruszok között 6.000 Ft értékben adtak volna nekünk egy kisadag Rakit. Mivel ezt az opciót nem választottuk, ezért 1000 Ft-ért ihattunk sört, mint az egyetlen alkoholos italt.
A múzeumokat – Kék Mecset, Topkapi, Dolombache – megközelítettük, majd gyors hátraarcot csinálva elhagytuk. A sorok kígyóztak, tekeregtek.
Arra jutottunk, h azért kell 3 nap Isztambulra, mert minden nap 1-1 sort tudsz végigvárni, és így megtekinteni, azt az amúgy tényleg egymás mellett lévő 3 látnivalót.
Az Hagia Sophiát azért néztük meg, mert jó magyar szokás szerint elosontunk a sor mellett, és a nagykapun belépve, majd balra elfordulva jegykiadó automatákat találtunk! Bankártyára – kivéve a német kártyák (rá volt írva, h azt nem fogadja el?) – vettük meg a belépőjegyet, úgy, hogy senki nem állt előttünk, de még utánunk se nagyon.
A Nagy (Fedett) Bazárban meg sem álltunk nézelődni, mert tanultuk Tőled is, hogy ott csak turista vásárol. A mi szállásunk környéke bezzeg tele volt hatalmas pláza szerű épületekkel. Ki is gondoltuk, h míg hétfőn várjuk az esti repülőt, majd jól bevásárolunk! Beléptünk egy pólokat árusító boltba. Kicsit furi volt, hogy csak L-es méret van kirakva, de elég jó áron (12 Tl) adták a jó anyagú, változatos fazonú pólókat.
Az eladó srác jött utánunk, és hamar felismerte, h angolul tudunk kommunikálni a technika segítségével: Ő beírta a telefonjába törökül, az lefordította angolra, én beírtam angolul, fordítás törökre.
Írta is a telefon, hogy ha 100db pólót veszünk a 12 Tl ár, 5,5-6 Tl is lemehet.
Gondoltam valaki elírt valalmit, vagy a Google fordító szorakozik már megint, de nem!
Végül kiderült, hogy ők nagykerek, és nem csak ők, de a környéken az összes „pláza” nagyker! De mivel hétfő van, és ő rendes akar lenni velünk, vehetünk 1 fajta pólóból 1 sorozatot (L,XL,XXL,XXXL) 20 Eur-ért.
Az egész családot elláthattuk volna egyenpólóval, de végül nem ezt tettük. Bemenünk a Markesi-be és jól bevásároltam magokból, meg apró Lokumból és bánatunkban mindent megettünk!
Ami viszont nagy élmény volt, hogy béreltünk autót és elmentünk a Boszporusz partján fel a Fekete-tengeri csücsökig, és ott isteni halat ettünk, a sziklákon megbújó kis éttermecskében, miközben néztük a delfinek játékát a vizben. Másnap a Márvány-tenger partján indultunk el, és egy halászfaluban cápát simogattunk, és a nap is kisütött.
A társaság 10-15 évvel ezelőtti élményeihez viszonyítva összességében csalódás volt Isztambul.
De a Te írásaidat továbbra is olvasom, mert ott élve, más perspektívából látod a dolgokat, és az nagyon tetszik.
Legyen szép napod:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Sajnálom, hogy pont május 1-ét sikerült kifogni. Itt nemcsak Rómához hasonlóan sok turista volt, de még a rendszeres május 1-i tüntetések sem maradtak el. Igaz, erről tényleg nem írtam.
Mi készültünk, és már jó időben elhagytuk a várost. És bár idén békésebbre sikerült, mint mondjuk 2 éve (akkor a kerületek teljesen le voltak zárva, felhúzták a hidakat, leállították a hajó forgalmat, stb..), de azért így is olyan volt, amikor jobb otthon maradni.
A cápa simogató merre van?
És biztos egyetlen ismerős sincs, aki pólókat szeretne árulni Magyarországon? 🙂