Ogier Ghiselin de Busbecq kalandjai és a kulturális sokk a 16. században

A történet Ogier Ghiselin de Busbecq lovagról szól. Ő flamand volt, és 1554-1555 között követként járt az Oszmán Birodalomban.

De ő nem úgy érkezett, mint ahogy a maiak: csak semmi bazár, tengerpart, stb.. szigorúan diplomácia ügyben!

És persze semmi bor, meg pontos idő (csak 5 perc!). Úgyhogy emberünk hamar kiborult.

Jobb híján (és internet híján) az élményeit leírta egy könyvbe: Turcicae epistolae – Török levelek.

Ogier Ghiselin de Busbecq 1522-ben született a Comines nevű kisvárosban (ma Franciaország északi része, Hollandia határán). Flamand író volt, herbalista, és diplomata. Három osztrák uralkodót is szolgált.

Legismertebb története, amikor Ferdinád kérésére az Oszmán-Birodalomba ment tárgyalni az olyan vitatott területek ügyében, mint Erdély. Ekkor Isztambulban Szulejmán uralkodott. Magyarország meg úgy… hát.. szét volt esve…

Itt bár diplomáciai sikereket nem ért el, a közel egy éves tartózkodása alatt rengeteg mindennel megismerkedett. Herbalistaként különösen a növényekkel foglalkozott, de nem tudott elmenni a mindennapi érdekességek mellett sem. Egy idő múlva, amikor már túl sok lett a kulturális sokkból, azt tette, amit sokan manapság is: naplót írt az otthoniaknak. Ma nyelvezettel: blogot.

Ennek köszönhetően pedig nagyon alapos ismereteink vannak a 16. századi Oszmán Birodalomról. És egyúttal a flamand gondolkodásról.

Ő pl. azt a vonalat követte, hogy bár a bor nem oldja meg a problémát, de kellő mennyiség elfogyasztása után a probléma úgy ahogy van, eltűnik. Csakhogy a 16. századi Oszmán Birodalomban bort szerezni közel sem volt könnyű! Főleg nem az Isztambulig vezető hosszú úton.

A Nyelv és Tudomány (nyest.hu) lefordították az erről szóló részt is. Így mi magyarul élvezhetjük Ogier Ghiselin de Busbecq kalandjait:

Bort egyáltalán nem lehet találni minden faluban, főleg nem ott, ahol nem keresztények laknak. Mert gyakran megesik, hogy a törökök dölyfösségébe és kevélységébe belefáradt keresztények a főútvonaltól [via Regia] távolabbi, kevésbé termékeny helyekre húzódnak vissza, a jobbakat pediglen uraik birtokába engedik. Ily módon oly helyeken, ahol nem volt bor, a törökök, midőn láttak bennünket közeledni, felhívták figyelmünket arra, hogy a kívánt borért bizony menni kell. Így előző nap a törökök kíséretében egy intézőt küldtünk a közeli keresztény falvakba, hogy onnan bort szerezzen. Így kíséretemnek nem hiányzott a vigasz a nehézségekre, s amit az édes álom érdekében a puha párnák és matracok és más egyebek hiánya okozott, a borban kárpótlást nyert. Mivel számomra kocsimban neves borokkal teli palackok állottak, így innivaló szempontjából hiányt nem szenvedtek. Így borból mind számomra, mind kíséretemnek volt elég.

(27. oldal)

De mint később kiderült, néha már a bor sem volt elég. Ez pedig, amikor belefutott a jól ismert török időszámításba. A fordítás szintén a nyest.hu oldalról származik.

Csak egy kényelmetlenség maradt, mely majdnem súlyosabb volt még a bor hiányánál is, mi álmunkat kegyetlen módon megszakította. Ugyanis jó korán kellett kelni, olykor gyakran világosság előtt, hogy a jobb állomásokra idejében megérkezzünk. Így megesett, hogy a Hold csalóka fényének ragyogásától megtévesztett török vezetőink bennünket nem sokkal éjfél után nagy zajjal ébresztettek. A törökök ugyanis sem az idő órái, sem a tér mérföldjei közti távolságot nem különböztetik meg. Talizmánnak [Talismannos] nevezik az emberek azon fajtáját, akik a szentélyek [templorum] szolgálatára hivatottak és akik vízórákat használnak.

…

Ahogy mondtam, a hold ragyogásától megtévedt vezetőink, mikor még távol volt a napkelte, már indulást parancsoltak. Gyorsan felkeltünk hát, hogy ne essünk késedelembe, s hogy bennünket vád ne érhessen, ha bárminemű kár is keletkezik. Csomagjaink összerakva, az ágy, a sátrak a szekérre felrakva, a lovak befogva, mi pedig felszerelkezve és készen vártunk az indulás jelére. Eközben törökjeink, rájőve hibájukra, ágyukhoz és álmukhoz visszatértek.

(27–28. oldal)

Itt volt az a rész, amikor hősünk kiakadt, és úgy döntött, egymaga szembe megy egy egész birodalommal. És sikerült is! (A fordítás szintén a nyest.hu oldalról származik.)

Amikor pedig vártunk egy ideig, ők pedig nem jöttek, elküldtem értük, hogy jelentsék nekik: mi készen állunk, ők pedig késlekednek. Akiket értük elküldtem, arról tájékoztattak, hogy a törökök ismét lefeküdtek, takaróik alá bújtak. [A törökök] azt mondták, a hold fénye miatt tévesen adták ki az indulásra a jelet, illetve hogy az indulás ideje még messze van, így azt tanácsolták, mi is aludjunk vissza. Nagy erőfeszítésembe került mindazt, ami már össze volt készítve, vagy legalábbis a szállítandó dolgok nagy részét éjjel, hidegben szétpakolni.

Hogy ez a rossz ismét meg ne történjen, megtiltottam a törököknek, hogy engem a jövőben zavarjanak: számomra fontos, hogy a maga idejében keljünk, oly módon, hogy előző nap az indulás idejét számomra előre jelzik. Elmagyaráztam nekik, hogy nekem olyan óráim vannak, melyek soha nem csapnak be engem; ők csak aludjanak az én felelősségemre, és ne habozzanak rám hagyni a felkelés kérdését. Ezt elfogadták, de belenyugodni nem tudtak. Másnap kora reggel odajöttek, és felébresztették inasomat, arra kérvén, hogy jöjjön oda hozzám és nézze meg, hogy azok az időjelző szerkezetek mit mondanak. Ő meg is tette ezt, s legjobb képessége szerint jelezte nekik, hogy sok vagy kevés idő maradt még napfelkelte előtt. Miután erről egyszer-kétszer megbizonyosodtak, s nem csalatkoztak, attól kezdve ítéletünkre bízták magukat, és csodálták az órák megbízhatóságát. Számunkra pedig lehetővé vált a minden zajongástól mentes, háborítatlan álom élvezete.

(28–29. oldal)

Az nem derül ki, hogy meddig sikerült ezt a megújult állapotot fenntartani…

Ezen kívül még sok érdekességet tudhatunk meg. Például a janicsárokról: (A fordítás szintén a nyest.hu oldalról származik.)

Budán láttam először janicsárokat [Gianizari]. A törökök így hívják a gyalogos testőröket. Amikor legnagyobb számban vannak, a törökök királya [a szultán] birodalmának majdnem minden végében elszórva 12 ezret bír belőlük, vagy az ellenség ellenében a várak védelmére, vagy a keresztények és zsidók oltalmára a jövőben a tömeg törvénysértései ellen. Egy sincs olyan kevéssé népes falu, város vagy erődítmény, ahol ne lenne néhány janicsár, kik a keresztényeket, a zsidókat és másokat, kik segítséget nélkülöznek, a gazemberek kártevésétől meg ne védenék.

(14. oldal)
Bokáig érő ruhát hordanak, fejfedőjük a ruhájuk ujjából való (ők maguk ugyanis így emlékezve származtatják eredetét), melynek egyik része a fejen van, másik része a nyakukat veri, homlokukon egy hosszúkás, aranyozott ezüst kúpforma, közönséges ékkövekkel díszítve.

(15. oldal)

S ha nem figyelmeztettek volna arra, hogy ezek janicsárok, minden bizonnyal könnyen azt hihettem volna, hogy a török szerzetesek valamely fajtája, vagy valamiféle [papi] testületnek tagjai. Mégis, ők azok a janicsárok, akik annyi félelmet visznek szét magukkal mindenhova.

(15. oldal)

Igen, bizony az oszmán kori Budáról is kapunk leírást, mégha sem is szépeket. És még sok más izgalmas dologról, mint pl. a hanokról, azaz a török szállásokról (külön kiemelve a null inclusive-t)De ezt már érdemes inkább a nyest.hu oldalakon elolvasni. 🙂 Néhány link:

• A jó Buda 1554-ben
• A pasa baja
• A török hódoltság Magyarországon 1554-ben
• Az török áfiumról – 1554-ben
• Egy Habsburg követ Magyarországon 1554-ben
• Az oszmán-törökök és a bor kapcsolatáról
• Az oszmán-törökök és a nemesség kérdése
• Egy túl szívélyes szandzsákbég
• Istállók, Horatius és a Vesta-szüzek
• Bolgár folklór a 16. században
• Egy Habsburg követ Magyarországon 1554-ben
• Egy „null inclusive” szállás az Oszmán Birodalomban

Ogier Ghiselin de Busbecq kalandjai és a kulturális sokk a 16. században, 9.0 out of 10 based on 4 ratings

---