Törökországban a piacokat járva a jobbnál jobb dolgok között találjuk az egyik legjobbat: a savanyúságárust! 🙂
Itt persze mindent megtalálunk, amiből csak savanyút lehet készíteni. Meg olyat is, ami azért nem túl gyakori a savanyú listákon. Mint pl. a dinnyen, tojás, stb.. Tényleg! Hogy került bele az a hatalmas dinnye az üvegbe?
Spojler: benne nőtt meg! 🙂
Csak éppen egy jó kis igazi magyar hangulatú savanyú káposzta nincs sehol. Helyette az uborka nagyon finom! Meg a paprika! Meg a fokhagyma! Meg… mindegyik nap!
Persze miután a befőttes üveg tartalmát bepakoltunk a hasunkba, nem hagyjuk veszni a savanyú levét sem.. Kár, hogy ilyen kevés van….
Kevés?
Tegnap még igen. Ma viszont megint elmentünk a savanyúshoz. És direkt lét kértünk (turşu suyu). Mert bizony ilyen is van ám, az olyanoknak, mint mi vagyunk.
Ez amúgy legalább a fél országot jelenti.
Oly annyira, hogy a savanyú árus boltjának a fele egy amolyan savanyú lé ivóhely. Ugyan úgy be lehet ülni, mint egy kávézóba. Jó persze a berendezés teljesen más. Nem is beszélve az itallapról!
Lehet választani, hogy csípős lét kérünk, vagy nem csípőset.
De nemcsak úgy simán lehet a lét kérni, hanem egy-egy kanállal belekerülhet az uborkás léből is, a paprikásból, meg abból a pirosból, amitől olyan vad lesz…
Lényegében a bácsi keveri össze a kérésünkre, és a saját hangulatának megfelelően. Így soha nem lesz kétszer ugyan olyan ízű a lé.
Persze mindez nem érne semmit, ha nem lehetne hazavinni a jó kis házikészítésű itókát. Lehet kérni elvitelre is.
Ez úgy működik, hogy a bácsi előveszi a Törökországban elfogadott általánosan sztenderdizált és hiteles mércéjét, a szemmértéket. Néha mellé még felvesz egy sapkát is, hogy jobb legyen a rálátása. Nincsenek itt ilyen bevándorló mértékegységek, mint liter, m3, kg vagy esetleg pohár! Simán szemre!
Aztán majd mindenki sikítson, ha elég lesz! Tegyünk bele még a pirosból? És a csípősből? Na még egyet? Mégse? Most már mindegy. Tegyünk ebből is, mert attól lesz igazán pikáns! Mennyi lesz? Majd megállapodunk az árban.
Mindezt persze egy elegáns, környezetbarát poli-karbonát hordozóban (röviden: zacskóban) kapjuk. Ez alapfelszerelése a hangulatnak.
Érdemes egyébként többet kérni, mint amennyit elsőre meginni gondolunk. Nemcsak azért, mert nagyon finom és 3-4 pohárral repetáznuk még belőle. Hanem azért is, mert ebből a zacskóból a pohárba önteni egyáltalán nem olyan könnyű, mint mondjuk a földre, asztalra, ülőgarnitúrára, arra járó macskára, stb… Simán 2-3 literrel beterítjük majd a lakást. Persze ennek is megvan a maga hangulata és illata is.
- A macskatáp rejtélye... (1.000)
- Ahol a kultúrák találkoznak: a konyha - 2 felvonás (1.000)
- Nyum Nyum, olívaolaj (1.000)
- Elfogyott a zacskós leves (1.000)
- Az elátkozott befőttes üveg (1.000)
- Egy biztos: Isztambulban nem maradsz éhen! (RANDOM - 1.000)
„Törökországban elfogadott általánosan sztenderdizált és hiteles mércéjét, a szemmértéket” -:)))). Drukkolok, hogy maradjon meg ez a török módra sztenderdizált dolog , és ne váltsa fel semmi olyan, ami nem emberi mérték. Éppen ez volt a megkapó Isztambulban, hogy lemért / kimért dolgok helyett járt az áruhoz mosoly, jókedv. kedvesség, ezek pedig mérhetetlenül jó dolgok.
Ez bizony nagyon így van.
Itt minden vásárlás egy külön élmény, kaland. És egy nagy trécselés. 🙂
-:))) és a trécselésnél nincsenek nyelvi korlátok -:). Mikor a kahvefőzéshez vettük a csibriket a bácsi elkezdett beszélni a páromhoz… aztán beszélt..beszélt (kimentem megtekinteni a fülbevalókat)… beszélt…(röpke 15 perc alatt sikerült kiválasztani a legszebb fülbevalót)…bácsi még mindig beszélt..(kimentem megint mert úgy gondoltam, hogy nem élhetek egy olyan nazar gyöngyökből álló karkötő nélkül, amin olyan helyes kis bigyókák csilingelnek) … bácsi még mindig beszélt. Minekutánna bejöttem a boltba elkezdett hozzám is beszélni -:)). De legalább nekem is elmondta igen röviden (max 10 perc, ha volt), hogy hogyan kell „rendes” türk kahvet főzni.
Nagyon szívderítő, hogy ilyenek az emberek odaát -:)