Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Ma június 18 van. És Isztambulban a hajlani (éjszakai) 3:22-kor megszólalt a müezzin. Ezzel pedig kezdetét vette a 30-napos böjt.

Legközelebb vízzel majd csak 20:48-kor találkozunk. Addig is pápá mindenféle folyadék!

Kivéve persze, ha időközben megint szakadni fog az eső…

Ez még egyenlőre egy időzített bejegyzés. Az első napi megpróbáltatásokról holnap fogtok tudni olvasni bővebben.

Addig is néhány dolog a Ramadánról (Ramazan-ról):

Idén, 2015-ben június 18-július 16-ig tart. Ez jóformán a mi ügyünk, azoké, akik tartjuk a böjtöt. Az élet persze megy tovább, a turisták is jöhetnek Törökországba. Egyetlen fő különbség a részükre, hogy lesznek olyan éttermek, amelyek ilyenkor nem lesznek nyitva. Este pedig minden étkezőhely tele lesz.

És persze sok más kisebb-nagyobb különbséggel is találkozhat majd az, aki a Ramadán alatt látogat ide. Ezekről egy külön bejegyzés fog készülni. De a lényeg, hogy nyugodtan jöhet bárki. 🙂 Ő nem fog éhen halni! Pláne nem Isztambulban!

Tehát az alapszabályok: aki böjtöl, az napkeltétől napnyugtáig nem ehet, és nem ihat. Tiltva vannak még az egyéb olyan dolgok, amitől az ember úgy általában jól érzi magát. Pl. dohányzás, házas élet (házasságon kívüli élet), stb.. egyes helyeken zenét sem szabad hallgatni. Meg a másikat is tilos ilyenkor megverni. Még akkor is, ha az nem okoz örömet.

Mindemellett a munkánkat ugyan úgy kell folytatni, mint a többi átlagos napokon. Ez egyes szakmákban különösen nehéz, míg akik irodában ülnek a légkondi alatt… hát… na ilyen vagyok én is. De azért így is nehéz.

Fontos, hogy csak azok kezdhetnek bele, akik testileg és lelkileg elég erősek, hogy végig is csinálják. Aki bizonytalan, jobb, ha nem kezd bele. Vannak, akik eleve kivételezettek (kiskorúak, terhes nők, betegek, stb…erről bővebben egy külön bejegyzés készül), és a böjtöt el is lehet halasztani.

De olyan lehetőség is van, hogy a böjtöt ki lehet váltani. Ennek megvannak a megfelelő szabályai. Mégpedig úgy, hogy egy ember napi teljes ellátását kell befizetni a megfelelő helyre, ami el fog jutni egy éhezőnek. Vagy mi magunk is direkt odaadhatjuk valakinek. Ez az egyik évben kb. 25.000 forint értékű líra volt.

De ezen kívül egyébként is többféle módon szoktak ilyenkor a rászorulóknak segíteni. Mivel ez a Ramadán központi témája, nálunk is több bejegyzés is fog erről szólni.

A Ramadán a legfontosabb ünnep. És 30 napig tart. E miatt pedig nagyon érdekes és izgalmas események és tradíciók kísérik. Így a következő napokban, hetekben ezekbe fogunk betekinteni a blogok keresztül. Úgy, mint Garagöz, az ünnepi feliratok a minaretek között, az ágyúdörgés, stb…

Izgalmas 30 napnak nézünk elébe! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Ramadán (Ramazan) 2015 – elkezdődött, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

2 hozzászólás a(z) Ramadán (Ramazan) 2015 – elkezdődött bejegyzéshez

  • Eröt és kitartást kívánok – és ne legyen kánikula!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
    • Köszönjük!
      Éppen szakad az eső. Így néha kidugom a számat, hogy jó párás levegőt lélegezzek. Persze szigorúan ügyelve, hogy nehogy közben 1-2 felhőt is beszippantsak. Azzal biztosan megszegném a szabályokat. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


84
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
dört
“4”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések