Ramadán (Ramazan) 2015 – Időpontok

Halló! Ez itt a 2015-ös Ramadán (Ramazan). Amikor a vacsora olyan későn van, hogy már összeér a reggelivel!

Jelenleg Isztambulban hajnali 2-kor kelünk, hogy reggelizzünk valamit. Tele gyomorra, hiszen a vacsora majdnem este 9-kor kezdődött.

Mivel most van a nyár közepe, az időpontok nem nagyon változnak. Általában 1 óra eltérés van a Ramadán kezdete és vége között. De most csak pár perc a különbség. Így nem is nagyon követjük az időpontokat. Hajnalban felkelünk, eszünk, és irány vissza aludni!

De persze lehetne kiélezni az reggelit a hajnali időpontra. Kedvenc naptárunk idén is velünk van, az İmsakiye 2015. Idén, meglepő módon a neve 2014-ről 2015-re változott. Mondjuk ez annyiban jó, hogy kiderült, frissítették az adatokat.

Az internet tele van olyan Ramadán táblázatokkal, amelyek elvileg 2015-re szólnak, de csak bemásolták valamelyik korábbi évet. Így pedig nem jó semmire…

Tehát itt van ez a program, ami megmondja nekünk, hogy mikor van a reggeli és a vacsora (meg a többi fontos dolog) időpontja azon a helyen, ahol éppen tartózkodunk. Legyen az Isztambul, Ankara, Antalya, Van, de még Budapest, vagy Reykjavík, esetleg Sydney!

A program androidos verziója innen tölthető le. Míg az iPhone-os… hát izé… az iTunes keresője kicsit kiakadt a İ betűn. Pedig már 2015-öt írunk.. Egyet azért találtam, de nem tudom, mennyire működik. Azt innen lehet letölteni.

Itt pedig egy nagyon jó kis web-es felületű is látható. Így, akinek nincsen telefonja, vagy nem akarja rátölteni a programot, de kíváncsi az időpontokra, az itt követheti nyomon.

Bár a (z androidos) program egészen jó. Hajnalban, 1 órával a reggeli befejezési időpontja előtt felébreszt minket. Tutira felébreszt. A hagyományos ramazáni dobosok hangjával. Ez kb. olyan, mintha kitört volna az I. Macskaháboró a kukás tárolóban. Róluk egyébként egy külön bejegyzés készül. Mármint a dobosokról. A macskákról van bőven!

Szóval elég zajos. És még a hangerőt sem lehet állítani.

Ehhez hasonlóan a vacsora idejét jelző (mű)ezán is egészen élethű. Ráadásul együtt történik az igazival. Azaz tényleg megbízható!

No, és akkor lássuk az időpontokat! Nézzünk egy átlagos napon, mint mondjuk a mait!

Isztambul Ramadán időpontok
Isztambul Ramadán időpontok

E szerint Isztambulban a reggelit 03:23-ig kell befejezni (imsak). Ez hosszú kutatással derült ki, hogy megegyezik a csillagászati napfelkeltével. Röviden: még bőven sötét van. A nap majd valamikor 5:26-kor fog felkelni. Elvileg a reggelit ez utóbbi időpontig kellene befejezni. De volt a múltban egy hittudós, aki szeretet korán kelni. És mondta, hogy a reggel igazán a csillagászati napkeltével kezdődik. És igazán jó lenne, ha mások is így gondolnák. Ne pedig valamilyen fejetlenségre vetemedjenek.

Persze nem így mondta, hanem hosszabban, kacifántosabban. Alátámasztva az érveit tényekkel, meg angyalokkal és ördögökkel.

Köszönjük neki!

A másik fontos időpont az akşam. Ekkor megy le a nap. Valószínűleg a fenti úriember rájött, hogy ennél tovább már ő sem akar éhezni. Meg ha korán akar kelni, korán kell feküdni (és még Korán-t is akart olvasgatni). Úgyhogy ebben az esetben nem ragaszkodott a csillagászati napelementéhez.

Ez Isztambulban a mai napon 20:49. Meg holnap is. Meg úgy végig… a következő napokon is… De a reggel sem túlzottan változatos.

No de ez Isztambul! Lássuk török város Ramadán időpontjai: Ankara, Antalya, Izmir, Tekirdağ (Rodostó)

Érdekes látni, hogy miként változnak az időpontok keletről nyugatra haladva. És délről észak felé is! De valójában még Isztambul két széle között is több, mint 2 perc az eltérés! Lám-lám, Isztambulon még a fény sem tud egykönnyen áthaladni…

De mindez még érdekesebb lesz, ha kinézünk a nagyvilágba!

Budapest  Ramadán időpontok
Budapest Ramadán időpontok

Láthatjuk, hogy Budapesten már hosszabbak a nappalok, mint Isztambulban. Ennek pedig meg is van a böjtje. Pontosan 14 perc extra böjtöt jelent ez a pár szélességi kör, amivel északabbra van. Láthatjuk azt is, hogy az 1 órás időzóna eltérés majdnem pontos.

Sopron Ramadán időpontok
Sopron Ramadán időpontok

Érdekességként Sopron pont 10 perccel van nyugatabbra Budapesttől.

Egyébként ameddig Törökországban nézegetjük a különböző városok böjt időpontjait, addig eléggé nagy az egyezés a különböző programok és web-oldalak között. De amint más országot nézünk, már nagyon változóak a számok. Sok oldal pl. Budapestnek 00:49-et ír, mint a reggeli befejezési időpontja. Ez mondjuk igencsak furcsa…

De viszont van olyan hely a világon, ahol a Ramadán tényleg kihívás. Sőt! Ajánlatos erre az időszakra elköltözni onnan… mondjuk Új-Zélandra.

Reykjavik Ramadán időpontok
Reykjavik Ramadán időpontok

Izlandon ugyanis a vacsora éjjel (hajnalban) 01:07-kor kezdőik! És alig 2 óra múlva már vége is a reggelinek. Úgyhogy ezt simán egyben le lehet tudni egy hosszú-kényelmes evéssel.

Wellington Ramadán időpontok
Wellington Ramadán időpontok

Mindezzel szemben Új-Zélandon eléggé könnyed a böjt. Bőven elég a reggelit 6-ig befejezni, míg a vacsora már 17-kor elérhető. Persze ott most tél van. Majd lesz nálunk is télen a Ramadán. Olyan 15 év múlva!

 

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Ramadán (Ramazan) 2015 – Időpontok, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

3 Replies to “Ramadán (Ramazan) 2015 – Időpontok

  1. Rossz hírem van, István! Az aksam ma 20 perccel késöbb kezdödik, mint ahogy a blogban írta. Meg holnap is.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .