Már 2 hete tart a Ramadán (Ramazan). Azaz már csak 2 hét van vissza a böjtből.
Vagyis elértünk a feléhez!!
Hurrá!
Oké, eljutottunk a feléhez. Vagyis már csak a fele van vissza. Gyorsan repül az idő, fel sem tűnt, hogy már itt tartunk..
No, és akkor lássuk, mire jutottunk.
Ahogy várható volt, az első nap volt a legnehezebb. Meg a második. És a harmadik. De a negyedik már nem! Az ötödiknél pedig már fel sem tűnt. Nem is beszélve a hatodikról. És a nyolcadikról! A hetedig nap pedig úgy, ahogy van, egyáltalán fel sem tűnt, hogy volt. hmm.. valami mintha kimaradt volna…
Sokan azt gondolják, hogy az éhség a legnehezebb.
Pedig nem!
Még többen úgy gondolják, hogy a szomjúság a legnehezebb.
Pedig nem! De azért majdnem…
A legnehezebb, hogy hajnalban kelünk enni. Illetve le se fekszünk aludni. És mindezt persze hétvégén is. Hmmm…. tisztára, mint a gyereknevelésnél…
Ebből pedig születnek érdekes dolgok. Pl. egyik alkalommal gépelés közben véletlenül lecsukódott a szemem. Két óra is eltelt, mire észrevettem.
Nem könnyű koncentrálni, ha alacsonyan van a vérnyomás, és a vércukor. Nem könnyű koncentrálni, ha állandóan a vízre gondolunk. És nem könnyű koncentrálni, ha állandóan el akarunk aludni.
Na de fel a fejjel! Már csak 2 hét! 14 nap! Vagyis hát… mint a vizsgaidőszakban, amikor nem számoljuk a napokat, mert nem tudjuk, mikor is van este, vagy reggel. Vagy mint az építészmérők október közepén: már csak hármat kell aludni Karácsonyig. Mi is így vagyunk vele.
Lehet, hogy még 14 nap van, de hogy nem fogunk 14 alkalommal aludni, az biztos!
Inni azért fogunk. Meg enni is. De csak este, napnyugta után.
Egyébként kb. a 3 nap óta az evés a legkisebb probléma. Az elképzelésekkel szemben egyáltalán nincsenek már nagy dinóm-dánomok esténként. Jó, ha sikerül egy sima adagot megenni. Eddigre a szervezet átállt egy jóval takarékosabb módra (cserébe napközben félig zombik vagyunk, bár szerintem ha lenne víz, akkor nem lenne gond… na majd kipróbáljuk!).
Magának a Ramadánnak is a lényege az, hogy ez nem egy egyhetes túlélő tábor, amit majd csak kibírunk valahogy. 30 napig tart a tanfolyam, megszakítások nélkül. Ez így pedig egy kemény lecke, minek a végén mi magunk is átállunk egy jóval kevésbé pazarlóbb életmódra.
Mi pedig ennek vagyunk éppen a közepén. Hajrá! Már csak ugyanennyi van vissza!
Ramadán (Ramazan) 2015 – közepe,- Kezdődik a Ramadán (Ramazan) (1.000)
- Ramadán - első nap (1.000)
- Ramadán: 2-3 nap (1.000)
- Ramadán - 4. nap (1.000)
- Ramadán - 1. hét (1.000)
- Így jobb lesz, tesó! (RANDOM - 0.227)
Egy-egy ilyen Ramadám után fogyni is szoktál? 🙂
Nem tudom. De az idén megmérem 🙂
Eddig 1 kg ment le. Két hét alatt… nem a legjobb fogyókúra..
szia. most olvasom hogy te böjtölsz. ügyes vagy az biztos. se viz se semmi. a dobosokat en is szoktam hallani. amugy neked török a férjed?
Török, de a felségem 😉
Köszönjük! 🙂
mi most akarunk ideköltözni Akcayba de ugye kell a letelepedés igénylés, meg meg szeretném kérni az állampolgárságot stb. eddig svédbe éltünk.
Az adminisztráció sehol sem egyszerű, de túl lehet élni 😉
Sok sikert!
ops, igen közben rájöttem én is h rosszul irtam . 🙂
Semmi gond! 🙂
http://9gag.com/gag/a0YYy3q
Mi még közben teát is iszunk. 🙂 De kb. így. 😀