Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Ha Törökországba jössz, akkor feltétlenül ki kell próbálnod a török fürdőt, amit itt hamam-nak hívnak.

Mégpedig azért, mert…

<a href=Çemberlitaş hamamı - Forrás: Çemberlitaş hamamı " width="500" height="752" />

Çemberlitaş hamamı – Forrás: Çemberlitaş hamamı

Egyesek szerint a fürdést, mint technikát, élményt, hobbit és praktikus szokást az Isten találta ki. Mások szerint pedig az Ördög műve.

Annyi biztos, hogy nem tudjuk, mi történt a Hetedig Napon. Azon kívül persze, hogy csend volt, mert az Úr lepihent. De ezt hol tette, miként, arról nincs információ. Egyesek  (1) szerint aznap a függőágyat teremtette, majd tesztelte. Mások (2) szerint inkább fürdeni ment. Ez utóbbi nézet képviselőinek egy része (2A) szerint logikus lépés lenne, hogy kipróbálta a frissen készült strandokat. Annál is inkább, mert ekkor még nem volt tömeg és a víz is tiszta volt még…

A 2B nézetet vallók szerint inkább hamam-ba, azaz török fürdőbe ment. Ebben az esetben viszont – mutatnak rá a 2A-sok és a 3D-sek (akiket senkit se tudja, milyen nézetet képviselnek, még ők sem) – a masszőrt is meg kellett teremteni. Úgy viszont felborul az egy férfi+egy nő rend. Hogy esetleg mégis történt volna valami ilyesmi, arról csak a 2014-es eurovision eredménye tanúskodhat…

Az viszont biztos, hogy a török fürdők példaképei a római fürdők voltak. Azok pedig a görög mintákra épültek. Ők pedig… ki tudja, honnan…

Minden esetre a fürdők egyik első, jelentős elterjedése a rómaiaknak köszönhetők. Ők meglátták benne a praktikusságot és az élvezetet is. No és persze a szociális fontosságát. E mellett az sem volt mellékes, hogy a katona a farkasordító hideg őrszolgálat helyett után a jó melegben izzadhatott (ezt ma sok helyen olcsóbban, pár főnöki ordítással szokás megoldani).

Az első római mintájú fürdőt, aminek már hamam volt a neve az arabok építették. Mégpedig 641-ben Alexandria elfoglalása után. Ekkor gondolták úgy, hogy a csata után jól esik egy kis fürdőzés. Az Oszmánok majd csak a X. században, Anatólia meghódítása közben kavarodnak bele az ilyen típusú fürdési kultúrában. Nekik lett a jelmondatuk a Hadüzenet-Háború-Hamam. Nem véletlen, hogy mitán Kis-Ázsiát elfoglalták, Európa meghódításában már lassabban haladtak. Miközben egész Észak-Afrikát simán bekebelezték. És ugyebár Budán is sokáig megálltak…

Valójában a török fürdők (hamam) egyáltalán nem úgy néznek ki, mint amire mi fürdőkként gondolunk. Tényleg leginkább a római stílusú fürdőkre, therma-kra hasonlítanak. Azzal a fő különbséggel, hogy még medence sincs bennünk. Az olyan medencés helyek, mint pl. a budapesti Rudas, csak elvétve találhatóak.

A hamam-ok fő ismertetője a kupolás rendszer, ami már messziről jól látszik.

Török fürdő Safranbolu városában (Cinci hamamı)

Török fürdő Safranbolu városában (Cinci hamamı)

Ez általában 2-3 fő, és több kisebb mellékkupolából áll. Elsőre a dzsámik, és a hanok is ilyenek. De egy idő múlva rá fogunk érezni a különbségre, és akkor is észrevesszük őket, ha már mindenki régen elfeledte és benőtte a gaz.

Kétszáz éves elfeledett hamam Trabzon városában (Hacı Arif Hamamı)

Kétszáz éves elfeledett hamam Trabzon városában (Hacı Arif Hamamı)

Ha pedig ilyet látunk, akkor mindenképpen érdemes bekukkantani! Megfelelő elővigyázatossággal persze, mert bármi (tényleg bármi: tégla, üveg, macska, szőnyegárus, mi magunk, stb..) eshet a fejünkre!

Kétszáz éves elfeledett hamam Trabzon városában (Hacı Arif Hamamı)

Kétszáz éves elfeledett hamam Trabzon városában (Hacı Arif Hamamı)

Ha viszont szerencsénk van, akkor felfedezhetjük a régi hamam szerkezetét és működését.

Kétszáz éves elfeledett hamam Trabzon városában (Hacı Arif Hamamı)

Kétszáz éves elfeledett hamam Trabzon városában (Hacı Arif Hamamı)

Egy török fürdő a következőképpen épül fel:

Van az előcsarnok, ide érkezünk meg a belépőjegy kifizetése után. Ez már szeparált részleg. Ide vagy csak a nők, vagy csak a férfiak léphetnek be. A török fürdők ugyanis nem koedukáltak (van néhány, erről majd később). Így a bevezető képen látható jelenséggel csak a nők találkozhatnak…….. (sok sok pont…)…..

Ebben az előcsarnokban öltöznek át a fürdeni vágyok a kis fülkékben. De ne gondoljunk pókemberes fürdőgatyára, vagy bat-man-es bikinire. Az átöltözés ugyanis valójában vetkőzést jelent. A fürdőmestertől kapunk egy szexis (de bat-man nélküli) csíkos törölközőt, meg egy olyan fapapucsot, amivel remekül lehet kopogni, meg hátraszaltózni.

A női oldalon ez kevésbé szokás. A hölgyek ugyanis nem elégednek meg akármilyen törölközővel, ők jobb szeretik az otthonról hozottat használni. Így se törölköző, se papucs nem jár a belépő mellé.

Ez az előtér. Innen egy kis kapun lehet a tényleges fürdőbe bejutni. A hamam méretétől függően egy nagyobb és több kisebb terem lehetséges. Medence sincs. Úszógumit, pálmafás matracot és strandlabdát kár hozni. Nincs medence és kész.

Helyette viszont egy hatalmas márvány követ találunk, amire olyan remekül fel lehet feküdni (és mindjárt elaludni). Itt történik az izzadás, és a tényleges fürdés.

Çemberlitaş hamamı - Forrás: Çemberlitaş hamamı" src="http://www.cemberlitashamami.com/galery/cemberlitashamami_11.jpg" alt="Çemberlitaş hamamı - Forrás: Çemberlitaş hamamı" width="500" height="333" />

Çemberlitaş hamamı – Forrás: Çemberlitaş hamamı

A kő roppant meleg, hiszen alatta fűtenek (általában fűrészporral). Persze nem annyira, hogy odasüljünk. De azért ajánlott néha átfordulni a másik oldalunkra, hogy egyenletesen piruljunk. És persze minden tiszta gőz. Na de mégis, hol a víz? Mitől fürdő?

A falon található több csap párosával. Egyikből jéghideg, másikból tűzforró víz folyik. A csap alatti tárolóba pedig mi magunk keverhetjük össze a vizet, attól függően, mennyire meleget vagy hideget szeretnénk. Utána pedig egy tállal jól magunkra öntjük. Úgy, hogy elázzon minden, rendesen. Az se baj, ha a szomszédunk is kap belőle. Feltéve, ha alacsonyabb és feltűnően hátrányban indulna egy kézitusa esetén.

Az igazi fürdésnek persze megvannak a maga jól bevált szabályai, sorrendjei. Ezt nem kell nekünk tudni, hanem jobb mindjárt megkérni a fürdőmestert, hogy ő végezze el a tisztítást rajtunk (kefe – igen, tényleg a kefe a neve, és pont azért, mert mert jól le leszünk kefélve). Annál is inkább, mert ő biztosan profi, meg jó erőben van, stb… És mert van nála kefe!

Ez pedig majd azt fogja jelenteni – spoiler!!! – hogy kihoz egy jellegzetes török fürdős szappant. Azzal jól bedörzsöl minket, de úgy, hogy eltűnünk a habban. Majd pedig elő a kefével, és még a tavalyi koszt is levakarja rólunk. És mindez nem fáj! (nem úgy, mint a masszázs, de az már egy másik történet… bővebben itt). Mindeközben változatosan hideg-meleg vízzel öntöget minket.

Ha befejezte a művét, akkor úgy kirak minket a kőre, hogy legyen időnk magunkhoz térni. Ilyenkor érdemes a masszőrt kérni. Ehhez mindenkinek csak jó mulatást tudok kívánni.

A nagyobb fürdőknél több szoba van: hideg, meleg gőzös helyiségek, ahol lehet izzadni, vacogni, stb…

Ha mindezen túlesünk, akkor egy nagyon komoly tisztálkodási folyamaton esünk túl. Ez sokkal több, mint amit otthon a fürdőkád tud nyújtani. Ezért is nem mentek ki a divatból annak ellenére, hogy ma már minden lakásban van hideg-meleg víz.

De a török fürdők (hasonlóan a rómaiakéhoz) nemcsak erről szólnak! Sokkal fontosabbak a társadalmi szerepek.

Ugyebár, amikor az ember ki van terítve, mint a rókabőr (és a masszőr éppen a kezét dörzsöli össze), akkor milyen nagyokat lehet beszélgetni a bajtársainkkal! Főleg olyat, hogy uh! Meg oh! Meg hujujuj! De a társak félszavakból is értsék megy egymást!…

A női oldal természetesen sokkal összetettebb. Míg a férfiakat általában nem túlzottan érdeklik, mivel kenik magukat (legyen az szappan, vagy vajaskenyér), addig a nőknél ez elsődleges prioritást élvez. Ma is a modern török nők kedvenc kikapcsolódási és szórakozási helyük a fodrász.

Itt lehet ugyanis a legújabb samponokat, krémeket, kencéket kipróbálni, kicserélni, stb.. Ne felejtsük el, hogy a mesés, fűszeres keleten vagyunk, ahol egy nő előbb mondana le a házáról, mint a kozmetikum készleteiről.

Természetesen nemcsak a samponokat, de a híreket is itt cserélik ki. Ami néha nagy mulatsággal és zajjal jár.

Egy történet szerint az egyik pasa nem bírta tovább, hogy az asszonyok a szomszédos hamam-ban nevetgélnek (állítólég éppen rajta), ezért befalaztatta a kijáratott.

Mindezek mellett az utódlásban is komoly szerepe volt a török fürdőknek.

Ez ugyanis az a hely, ahol a nők fátyol és minden egyéb nélkül járkáltak, teljesen meztelenül. A jövendő anyósok itt szemelték ki a feleséget a fiúknak.

A hamam kitűnő helyszín a vadászatnak. Nemcsak, hogy mindent lehet látni, de fel lehet mérni a jelölt kapcsolatrendszerét, viselkedését, anyjához, testvéreihez való viszonyát, stb… (XXI, századiaknak: mintha megnézné a Facebook oldalát).

Ha a célszemély megfelel a célfeladatra, akkor lépett életbe a kettes fázis:

Az anyósjelölt megmosta a feleségjelöltet! Ez elsőre megdöbbentő lehet, hogy úgymond pont ő fog lealacsonyodni a mosdatáshoz. De valójában ez is egy alapos vizsgálatot jelentet. És ha minden rendben volt, akkor ültek le az anyukák egy kiadós beszélgetésre, tervezésre.

Ekkor beszélték meg a házasság pontos menetét, hozományokat, stb… Talán még azt is, mi lesz az ük-ük-ük unokájuk neve…

Majd pedig az asszonyok hazamentek, és nekiálltak a férjek-urak puhítására, bevonására. Persze mindezt óvatosan, hiszen elsődlegesen fontos, hogy a ház ura meg legyen győződve, hogy az egész házasságos dolog az ő ötlete volt. Közben persze lehet, hogy ilyen gondolatok jártak a fejében…

Jó lenne, ha Ali fiam elvenné azt az Ayşe lányt. Olyan helyes, meg ügyes az a lány. No meg az apjának, Mustafa-nak is jó állása van. Nincs panaszuk a megélhetésre…….
……
….. Ki a fene az az Ayşe? Meg az apja….. Egyáltalán van neki lánya?? Mennyi idős is az…
… van nekem Ali fiam? Mióta??

Ha minden jól megy, akkor egy nap a jövendő após odaáll Mustafa elé, hogy támadt egy ötletem!

Tehát a hamamokat érdemes kipróbálni. Ezen az oldalon találunk egy listát Isztambul történelmi török fürdőiről, és borsos árairól.

A Süleymani és az Ağa hamamokról járja az a hír, hogy koedukáltak. De olyankor az élmény messze nem olyan, mint az egyneműek esetében. E mellett mielőtt hamamot választunk érdemes a Tripadvisorban elolvasni az élményeket is. Általában két fő szempont van: mennyire tiszta, és a személyzet mennyire tudta a turistát beledöngölni a márványlapba.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.6/10 (8 votes cast)
A török fürdőkről, 9.6 out of 10 based on 8 ratings
 

5 hozzászólás a(z) A török fürdőkről bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


176
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
Learn Turkish
salι
“tuesday”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek