Ez lehetne valami jó kis párkereső program is, de nem. Ez maga a valóság Isztambulban!
Felismernek a hangomról a húszmillió ember közül!
A törökök lehet, hogy roppant feledékenyek, ha egy megbeszélt találkozóra kell eljönni. Lehet, hogy feledékenyek (sőt! biztos!), ha valamit a megbeszélt határidőre kell elkészíteni (pláne úgy, ahogy kértük, mindenféle extra hozzáadott kreativitás nélkül). De hogy az emberre nagyon jól emlékeznek, az biztos!
Pedig ez az Isztambul nevű helység nem egy kicsike falu a világ végén. Hanem él benne 13-15-20 millió ember. És még így is ismerik az összes vevőjüket.
Oké, én, mint KÜLFÖLDI (csupa nagybetűvel) feltűnő jelenség vagyok itt. Főleg mivel még törökül is tudok, itt is élek, a szokásokat (és a káromkodásokat) is ismerem, nem olyan meglepő, hogyha még évek múlva is emlékeznek rám 1-1 boltban.
Az már sokkal inkább, hogy azt is tudják, aznap mit vettem, miként fizettem, stb… Mintha csak valami biztonsági kamera felvételét néznék vissza…
Pedig ez a kitüntetett figyelem nem annyira rám vonatkozik (pedig az egonak olyan jót tesz!). Hanem ez a több évezredes kereskedelmi központ evolúciójának eredménye.
Szokták tőlem kérdezni, hogy nehéz-e a török a nyelv. A válaszom mindig az, hogy olyan, mint a magyar. Ezzel pedig meg is tudtuk az előnyeit és a hátrányait is mindjárt.
Viszont óriási különbség van a török nyelv és pl. az angol nyelv mindennapi használatában. Európában a legtöbb helyen egy sima kenyérvásárlás kb így néz ki:
– Jó napot! Egy kilo kenyeret kérek!
– Tessék! X pénz lesz!
– Tessék, köszönöm viszlát!
Ezzel szemben a törököknél legalább fél órás csevegésnek leszünk a részesei:
– Jó napot!
– Áh, helló! Rég láttalak (tegnap reggel)! Hát hogy van a család! Nagyot nőtt a gyerek? Még mindig a hajadba fújja az orrát?
– Ó igen.. minden rendben. És nálatok hogy mennek a dolgok?
– Köszönjük! Minden rendben! Hogy teltek a ….
…. 20 perc múlva …
– Szóval egy kenyeret szeretnék.
– Természetesen (mégiscsak egy pékség lenne). Milyet kérsz? A szokásos? Vagy most legyen barna? Teljes kiörlésű? Figyelj! A sógorom most hozott falusi mézet és tojást. Nem kérsz? Ja, meg van búzacsírás. Ahhoz most jár egy ajándék perec.
– Ööööö, legyen inkább a magos,
– Szeleteljük (ez az a kérdés, amit minden török másképp tud feltenni)?
– Igen, persze!
– És akkor legyen az ajándék perec?
– De hát nem is abból a kenyérből kértem.!..
– Nembaj, neked adunk ajándék perecet. Tényleg nem kérsz a sógorom falusi mézéből, tojásaiból? (utalás arra, hogy ha már kapunk ajándék perecet, akkor illik a tojásokat is megvenni, különben az egész kerületben híre kell, hogy micsoda mocskos dögök vagyunk).
– Ó persze! A családban mindenki szereti a falusi tojásokat (ezek egyébként tényleg jók szoktak lenni).
– Akkor tessék.
– Mennyi lesz?
– Készpénzzel, kártyával, kuponnal, ajándék utalvánnyal, étkezési szelvénnyel, ponttyűjtéssel…
– Áh, majd az apósom fizeti. Írják a számlára! Úgyis este ide ül be a híradó után egy órára…
stb…
Szóval nincs az a vásárlás, aminél – marketinges szakszavakkal – ne térképeznék fel a vásárló igényeit, életmódját, de még a lukak számát is a zokniján. Más dolog, hogyha kérünk 2 banánt, akkor a nagy odafigyelésben lesz 4 almánk. De ennyire ne menjünk bele a részletekbe. Gondoljunk rá úgy, hogy a kulturális eltérések miatt nem igazán sikerül ráhangolódniuk az igényeinkre (lásd hasonló témában a şey szó használatát.)
No de vissza az eredeti témára!
A vásárláskor olyan jól elbeszélgetnek az eladók a vevőkkel, hogy ezáltal jól megismerik őket. Nem ritka, amikor komolyabb barátság jellegű kapcsolat is kialakul, aminek eredményeképpen a vevő pl. meghívja az eladót egy ebédre, stb.. Az érdekesség, hogy végül tényleg fejben tudnak tartani ennyi vevőt, és ilyen részletesen.
De hogy csinálják?
És ha ilyen jó a memóriájuk, akkor miért nem sikerül soha azt megjegyezni, hogy én 2 db banánt rendeltem, és nem 4 almát…???
Mondjuk ez a kapcsolat eléggé személyes, mert sokat cseverészünk, stb… Tehát ha ismét elmegyünk ugyan abba a boltba, akkor végül is, miért ne emlékezhetnének ránk? Meg arra a több ezer másik vevőre?
No de! Nemcsak így, hanem még hangról is felismerik az embert!
A sarki autógarázs pl. olyan, hogy már a hangomról (vagy a kiejtésemről??) tudják, hogy én vagyok, melyik az autónk, mit akarok vele csinálni, stb… Teljesen mindegy, melyik telefonról hívom őket. Egyszerűen tényleg felismerik az embert!
Olyannyira a mindennapi üzleti élet része a hangfelismerés, hogy pl. a telefon társaságoknál is elég hang alapján bejelentkezni, hogy lekérjük a telefon egyenlegünket, vagy valamit birizgálhassunk az előfizetéssel, stb…
Megismerlek a hangodról,- Béla supermarket (1.000)
- Március 15. - első év (1.000)
- Az óraátállítás Isztambulban (1.000)
- Most igen vagy nem? (1.000)
- Kultúrális ütközések (1.000)
- Török Törökországban (RANDOM - 1.000)
„Lehet, hogy feledékenyek (sőt! biztos!), ha valamit a megbeszélt határidőre kell elkészíteni”
🙂
A mai napig a rémtörténeteim egyike, amikor egy nemzetközi IT projektben voltam technikai vezető és négy európai ország mellett benne voltak a törökök is. 🙂
Megőrülök, hogy ezek az európaiak mindent rendszereznek 😉
De gondolom arra emlékeztek, hogy hány cukorral iszod a teádat? 🙂
Bocs, nem emlékeztem rá, hogy egyszer már leírtam a sztorit. De ettől még mindig nyomasztó emlék. 🙂
Vannak történetek, amiket újra és újra elő kell venni. Ha nem is tanulunk belőle, legalább nevetünk (sírunk) egyet. 😉