Trabzon túra – előkészületek

Trabzon városát, megyéjét, megy úgy az egész keleti törökországi vidéket egy mondatban lehet jól leírni: Gyűrűk Ura élőben.

Ugye a nagyszabású könyvekben és filmekben is gyakran visszatérő jelenet, hogy ott ahol éppen járnak (legyen az erő, hegy teteje vagy mélye) annak több ezer éves történelme van. És ha a fák beszélni tudnának!… (a film egyik poénja, hogy az egyik helyen a fák tényleg beszélnek, és mesélnek..)

Trabzon vidéke (és úgy általában Anatólia) is pont ilyen. Bemegyünk az erdőbe, ahol találunk egy kicsi követ, majd kiderül, hogy ez egy régen elfeledett monostor teteje…

Vazelon Monastery
Vazelon Monastery

Feyyaz írt egy e-mailt, hogy megkapta az évi kimenő engedélyét a családjától, főnökétől és a pénztárcájától, hogy mehet nyaralni. Idei érdekesség, hogy egyedül érkezik Törökországba, és mint ilyen azért csak jobb lenne társsal. Viszont az idei célpont Trabzon. Mégha csak pár napra is. Igaz, a város kicsi, és 1 nap alatt tényleg bejárható (kicsit kényelmesebben és részletesebben 2 nap)

Na gondoltam, itt a remek alkalom, mert én is régóta kíváncsi voltam Trabzonra. Úgyhogy én is kikértem az engedélyeimet. Megkaptam a papírt, pecsétet, apostile-t, hivatásos fordítást: mehetek. Hurrá!

Összesen 4 napunk volt, de ebből 2 nem játszott szerepet, mert a repülőgépek csatalakozása miatt este érkezünk, és hajnalban kell visszaindulni. Így ez a 2 nap kiesett. Trabzon viszont nem egy nagy város. A történelmi látnivalók egy kupacban vannak, egy 1500 x 600 m-es téglalapban (no meg persze ott van a törökországi szokásos pár száz méteres szintkülönbség a városok közepén, de az már megszokott). 1-2 dolog lóg ki egy kicsit ebből a területből. Meg egy fontos látnivaló, az AyaSofya, de az nagyon messze. Viszont azért van a csapatban egy Törökország szakértő (ez az ego helye), hogy ezt a távot megoldja valahogy. Végül is, ez egy város: vannak buszok, dolmuş-ok, és még taxik is.

Úgyhogy semmi akadálya, hogy 2 nap alatt megnézzük ezt a várost.

Tegyük hozzá, hogy Feyyazzal ketten mentünk. És ha Feyyaz, akkor foci. Ha Trabzon, akkor pedig a Trabzonspor. Pár bolt, stadion, stb… amivel növeljük a kötelező látnivalókat.

Oké, akkor lássunk hozzá!

Szerencsére ma már van internet (meg két útikönyv valamikor a múlt századból..), ami sokat segít a látnivalók összeállításában. Természetesen az egyik fő kiindulási alapunk a Tripadvisor mint szinte mindig. Ezzel pedig mindjárt ki is derült az, ami még később sokszor előjött, hogy Trabzon a turisták számára igencsak a térkép széle.

A Tripadvisor 25 látnivalót jelöl összesen az egész megyére. Beleértve a Sümela Monostort is (mint Trabzon fő látnivalója). Pár dolog kétszer van, más dolog meg nem látnivaló. De kiindulási alapnak mindenképpen jó. A pontokat gyorsan felpakoltam a Google Earth-be. Ennek előnye, hogy könnyen lehet vele kommunkálni (átküldeni másnak), majd lementeni a telefonra, hogy szükség esetén a helyszínen is használhassuk (ajánlott program Androidra: Maps.Me). A mi térképünk (útikönyvünk) itt található. Ajánlott mindenkinek, aki komolyabban gondolkozik egy trabzoni túrában.

Volt néhány homályos dolog a városi látnivalókkal. Ilyenek, mint pl. a Szent Anna templom az melyik? A kicsi (küçük), vagy a nagy (büyük) Ayvası. Ráadásul ha egy templomnak a neve nagy-al kezdődik, nem jelenti azt, hogy van kicsi is. De ha van kicsi, akkor kell lennie egy nagy-nak is. Már persze, ha túlélte a történelmi viharokat.

A viharokról bőven a következő bejegyzésben írok. Most legyen elég, hogy itt örmény, görök-ortodox, meg oszmán templomcserék voltak, amikor a nevek is össze-vissza változtak. Nem mindig volt egyszerű megtalálni, hogy az aktuális nyelvű (és vallási beállítottságú) útikönyv/weboldal éppen melyik templomról, dzsámiról is próbál írni.

De végül is, a városi túra összerakása lényegében az első nap sikerült. A tervezés következő fázisaiban már csak finomítgatások voltak.

Azt azért érdemes tudni, hogy minél kevesebb időnk van egy város tartalmas megtekintésére, annál több időt igényel az előkészület. Olyan ez, mintha egy kicsi fiókot szeretnénk teljesen megtölteni hasznos dolgokkal, akkor sokat kell számolgatni, mi hogyan fér bele. Míg egy nagy fiók esetében (azaz ha van időnk bőven), akkor elég mindent csak beledobálni.

Itt pedig most az volt a kérdés, hogy sikerült-e egy nap mindent megnézni a városban, vagy nem. Mert ha igen… de erről majd később..

Közben kerestük a szállodát is. Ebből szerencsére van bőven Trabzonban. Olyan is, ami olcsó, meg ami rettentő drága (3000 TL/éj). Meg olyat is találtunk, ahol egy nyolcágyas lányszobában volt 1 db hely. Mivel napi legalább 20 km-t terveztünk gyalogolni (végül csak 16 km lett, mert elfogyott a város), nem akartuk magunkat előre lefárasztani, így dobtuk a lánykollégiumos ötletet… De szóval hotel van.

Mondjuk a miénk érdekes volt, mert csak a fele lámpa, és a fele konnektor működött, de úgyis csak aludni jártunk oda, nem megvenni akartuk.

Már több túránál is nagy segítségek voltak a térképes oldalak. A Google Earth és a Wikimapia nagyon jó arra, hogy megnézzük, mi van a környéken. Amíg egy várost akarunk megnézni, nagyon jó, mert rejtett kincseket találhatunk. Egyszerűen csak az összes kiemelt pontot végig kell kattintgatni. Így az is kiderül, hogy a tervezett látnivaló (amiről mások már sok képet készítettek), tényleg mennyire izgalmas. Esetleg nem is éri meg odáig elcammogni? Vagy pont hogy találunk más izgalmas dolgokat!

Úgyhogy ezekkel az eszközökkel szépen összeállt a program.

Akárhogy is néztem mind belefér az első napba. Direkt lemértem a távolságokat, programmal kiszámoltattam, ráadtam extra időket. De igen, mindet az első nap meg lehet nézni. Ráadásul úgy-ahogy egy vonalba esik minden. Olyan nagyon nem kell cikk-cakkba menni.

Szóval jöhet a kérdés: mi legyen a második nappal?

Trabzon, Rize, és a Fekete-tenger környéke nagyon híres a természetéről és a természetben lakó embereiről. A teáról, és a faházakról.

Sajnos Törökországban azok a vidékek, amelyek az utóbbi évtizedekben módosabban éltek, azok lecserélték a jó kis történelmi házaikat valami új, modern, hangulatnélküli beton szörnyetegre. Márpedig a tea jó üzlet. Így hiába jártam be Trabzon utcáit, rá kellett jönnöm, hogy a történelmi belvárost leszámítva, nincsenek hangulatos házak. Sőt! Olyan, mintha Isztambul valamelyik teljesen hétköznapi házai között járnánk. Egy szem eltérés nincsen.

No, jó, akkor vágjunk bele a tervezés második fázisába: keressük a faházakat a trabzoni hegyekben. Ezek nagyon híresek, több reklámban, sorozatban, stb.. szerepelnek. Igaz, leginkább a szomszédos Rize megyéből, de hát itt is lenniük kell.

A fenti módszert (Google Earth + Wikimapia) most már az egész megyére kiterjesztve használtam. Találtam egy csomó olyan jelölést, hogy Józsi bácsi földje, vagy nyílnak a virágok, meg hogy leesett a hó.

Ja igen, hó! A Fekete-tenger vidékének ismertetője úgy kezdődik, hogy itt is van ám nyár, csak el kell csípni. Szeptemberben le szokott esni a hó, de néha már júniusban.

Szóval mindenki rakott fel fényképeket hóról, virágról, de házakról annál kevesebbek. Mert mint kiderült, a falusi házak is elvesztették a tradicionális jellegüket, és most csak sima beton vagy tégla házak vannak a helyükön. Olyat meg senki se akart fotózni…

No, de sebaj! Nézzük körbe az interneten. Tudunk törökül (hahaha!), úgyhogy indulhat az alaposabb keresés.

Persze, mindjárt dőltek is a találatok a fekete-tengeri szebbnél szebb faházakról. Különösen erről a Sarıağaç (sárga fa) falvában található szép konak-ról.

Történelmi faház Trabzonban (Sarıağaç)
Történelmi faház Trabzonban (Sarıağaç)

Oké, hol van ez a Sarıağaç? A Google nem tudja… az orosz kereső? Ő sem tudja… Egy oldal azt mondja, Of városka mellett. Átnéztem az egész 100 km-es környéken (sosem lehet biztos az ember, hogy mint jelent a törököknek a közelben szó). Sehol semmit.

De valahol lennie kell, mert oly sok oldal foglalkozik vele!!

Mint kiderült, az első forrás volt vicces kedvében, a többiek pedig csak átvették az infót annélkül, hogy megnézték volna. Ez a ház valójában valahol az Égei-tenger közelében kell lennie. Ott találhatóak ilyen konak-ok. Ajánlott kutatási hely: Birg, Ödemiş

Helyette viszont találtunk egy ilyet: Ő is egy sárga nevű faluban (sárga virág) van. Csak éppen bent a francban hegyekben, jó mélyen…

Sarıçiçek Köyü - Forrás: teyfiktanriver (Google Earth)
Sarıçiçek Köyü – Forrás: teyfiktanriver (Google Earth)

Viszont a Trabzon megyét nézegetve egy ötlet kezdett kibontakozni.

A második napra a fő látnivalót, a Sümela Monostort terveztük. Ez 45 km-e van Trabzon központjától. Ide vagy minibusszal, vagy bérelt autóval lehet eljutni. Ha saját (azaz bérelt) kocsival megyünk, akkor sokkal szabadabbak vagyunk. Az egyik útikönyv pedig azt javasolja, hogy a monostor után menjünk tovább a hegyen át Gümüşhane városába. Mint utólag kiderült, a könyv szerző nem szó szerint értették, és nem traktorral járták be a vidéket Hanem visszább, az E97-es főúton.

Én viszont azt mondtam, hogy miért is ne. Vágjunk bele. Ugyanis ha tovább megyünk az úton, akkor ott egy teljesen más világ tárul elénk. Egy igazi Gyűrűk Ura világ! Telis-tele elfeledett izgalmas épülettel.

Imera monostor - Forrás ismail uğurbaş (Google Earth)
Imera monostor – Forrás ismail uğurbaş (Google Earth)

Az egész környék, mint egy felföld, tele van szétszórt templom és monostor romokkal. Meg mindenféle más érdekességgel. Pl. szikára épült házzal.

Taşköprü (kőhíd) kőházai - Forrás: Muzaffer BAKIRTAŞ (Google Earth)
Taşköprü (kőhíd) kőházai – Forrás: Muzaffer BAKIRTAŞ (Google Earth)

Ezen a fenti képen egy közönséges autó áll a ház előtt. Tehát az út járható. Persze hiába próbáltam egy rendes képet találni az útról, mindenki csak virágokat, havat, meg a Józsi bácsi földjét fényképezte, majd osztotta meg a nagyvilággal. Így vagy az út tényleg jó, vagy a helyiek annyira megszokták, hogy 1-2 kocsi beesik a szakadékba, hogy ilyesmivel már nem törődtek. Ez a fénykép azért elgondolkoztató:

Ilyen út is lehet június végén - Forrás: ziya şahin türk (Google Earth)
Ilyen út is lehet június végén – Forrás: ziya şahin türk (Google Earth)

De közben ez pedig egy jó út (ha éppen nem merült el a sárban)!

Trabzon hegyek  - Forrás: Mil93 (Google Earth)
Trabzon hegyek – Forrás: Mil93 (Google Earth)

És mi ilyeneket láthatunk (ehhez mondjuk be kell menni a csalánosba):

 

Santa harabeleri - Forrás: YAKUP AYGÜN (Google Earth)
Santa harabeleri – Forrás: YAKUP AYGÜN (Google Earth)

Meg ilyeneket:

Kecskevár - Forrás: Ercüment YILDIZ (Google Earth)
Kecskevár – Forrás: Ercüment YILDIZ (Google Earth)

Ráadásul egyik-másik fényképnek görög neve volt, ami azt mutatja hogy el tud oda jutni a turista.

A dolgot tovább bonyolítja, hogy ezek az utak egyetlen térképen sem szerepelnek. A KMZ fájlba úgy rajzoltam bele őket a Google műholdas képei alapján. Mellé egy-egy jelzéssel, hogy itt kell balra fordulni, itt meg jobbra. Mert ha egyszer elrontjuk, ki tudja, hol kötünk ki a végén…

E mellett pedig a Sema jelezte, hogyha a kocsival le merek menni az aszfaltról, akkor ő maga fog megkötözni, leönteni benzinnel és bedob az egyik szakadékba.

Végül is abban maradtunk, hogy igen, legyen autó bérelés (kb. 100-150 TL egy napra), de legyen bőven elegendő alternatív útvonal, arra az esetre, ha:

  • megjönne a vihar
  • leesne a hó
  • elviszi a víz az utat
  • lezuhan egy meteor
  • valamelyik családtagja nyomkövetőt rejt el rajtunk.

Végül rengeteg látványos pontot sikerült összegyűjteni (lásd a KMZ fájlt). Köztük történelmi kőhidat, lezuhant spanyol repülőgép emlékhelyet, háborús emlékoszlopokat, stb… De faház nem volt közte…. Így ott a helyszínen eldönthetjük, merre is haladunk tovább. Időjárástól, és időtől függően. Ugyanis nem tudtuk, a Sümela monostor ténylegesen mennyi időbe fog telni. És nekünk nem csak a hegyen kell átjutni, de vissza is kell érni, mielőtt megy másnap hajnalban a repülő…

Mindeközben a hegy innenső oldalát is vizsgáltuk. Feyyaz ötletére az Uzungöl nevű környéket is bevettük a lehetséges célpontok listájába. Találtunk ugyanis egy olyan utat, ahol csak felmegyünk a dombra, de mindjárt visszagurulunk egy másik völgybe. Itt találhatóak a Santa Harabeleri nevű romok. Ezek vagy templomok, vagy monostorok, vagy ősi részecskegyorsítók voltak. Innen pedig aszfaltos úton megyünk Uzungölbe. Végül is csak 155 km.

De a Google jelezte, hogy csak a hülyék mennek le az aszfalton vissza a tengerig 50 km-t, majd jönnek vissza megint 50 km-t egy másik völgybe. Hiszen van egy remek földút, nyíl egyenesen (madár vágtában, vagy kecske vágtában), ami alig 4 óra. És kevesebb, mint 50 km.

Reményeim szerinte ezen a ponton a Google programozók legalább 3 óráig csuklottak…

Akkor Uzungöl!

Uzungöl (tipikus) látképe - Forrás: traveloturc (Google Earth)
Uzungöl (tipikus) látképe – Forrás: traveloturc (Google Earth)

Ő is egy tipikus trabzon-tartományi kép: kék tó, meg a dzsámi a két minaretjével. Bár a tó valójában duzzasztva van, de mindenképpen népszerű turista célpontnak tűnik. Vagyis hétvégén tömeg! (a Sümela Monostornál többen is jelezték, hogy hétvégén nem lehet beférni, annyian vannak).

De a turista dolgok mást is vonzanak: lehet pl. enni!

No nem mintha Törökországban könnyen éhenhalna a turista (ha van pénze persze), de amikor faházakat keresünk az erdőben, nem fogunk étteremmel találkozni. Ráadásul minden jel szerint itt tényleg megtalálhatjuk a kereset fekete-tengeri faházakat!

Fekete-tengeri faházak - Forrás: iso1967 (Google Earth)
Fekete-tengeri faházak – Forrás: iso1967 (Google Earth)

Mindössze csak tovább kell menni a tó mellett….

Csak nem mindegy, melyik úton! Ez egyik, ami elvileg egy turista övezetbe vezet fel, olyan meredek, hogy azon valószínűleg a repülők szoktak felszállni. De nem biztos, mert itt is mindenki a havat, a virágokat, meg Józsi bácsi farmját fényképezgette. Útról sehol egy kép.

No de sebaj! Törökország fő szabálya, hogy kérdezni, kérdezni, és kérdezni. És persze a válaszokat megfontoltan kell kezelni.

Nem nehéz az az út! Tavaly is csak a Béla gurult le róla markolóval, de már ő is kijött a kórházból.

Ezzel együtt találtunk egy olyan utat, ami nemcsak, hogy járható, de még jól is néz ki!

Uzungöl szurdok - forrás: fatih alver (Google Earth)
Uzungöl szurdok – forrás: fatih alver (Google Earth)

Ráadásul az odautat sem kell padlógázzal végigvinni, mert számtalan látnivalót találhatunk. Pl. Ilyen konak-ot.

Memiş ağa konağı - Forrás: Tevfik Aksu (Google Earth)
Memiş ağa konağı – Forrás: Tevfik Aksu (Google Earth)

 

Tehát van bőven látnivaló. Talán ennyit még soha senki nem gyűjtött össze Trabzon környékére. Most már csak az a kérdés, ebből mennyit tudunk megvalósítani…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Trabzon túra - előkészületek, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

One Reply to “Trabzon túra – előkészületek”

  1. Çok süper! 🙂
    A nem tradicionális,újabb építésű,általános épületeket tekintve abszolút helytálló a megállapítás: az ilyen utcákat járva-a tapasztalataim alapján-mindegy,hogy Istanbul,Izmir,Bursa vagy éppen Trabzon,tök ugyanolyan mindegyik ház!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .