Isztambul kerületei: Üsküdar

Eddig két kerületről volt szó az európai oldalon. Így itt az idő, hogy az ázsiai oldalon is megismerjünk egy második kerületet is: Üsküdar

Üsküdar abszolúte Kadıköy ellentéte. Míg utóbbiban az élet vidámabb oldalát nézik az emberek, addig Üsküdar-ra inkább a vallásosság jellemző. Ami nem is csoda, mert mindjárt a központban több fontos dzsámit is találunk. Ezen kívül az ázsiai oldal legnagyobb temetője is itt nyugszik a benne lakókkal együtt.

Üsküdar-ra jellemző, hogy az itteni mahallék (ebből 33 van) roppantul különböznek egymástól. Egyébként is általános, hogy két egymás melletti mahalle teljesen eltérő lehet (mint két tojás ->maps egy strucctojás és egy krokodiltojás). De itt, Üsküdar-ban, aztán tényleg minden elképzelhető.

Üsküdar történelméről sokat nem írnak. Ami érdekes, hogy nekem van egy olyan iskolai atlaszom az 1950-es évekből, ahol Üsküdar még külön városként volt feltüntette. Nem is olyan régen pedig még Kastamonu tartományhoz tartozott. Pedig ő sincs közel…

De arról egyenlőre nem találni semmit sem, hogy Isztambul Európai és Ázsiai oldala mikor is egyesült. Ebben szerepet játszik az is, hogy a török adminisztrációban mást jelent a város. És így Isztambul egyben a környező falvakat is jelenti (mint Magyarországon Pest megye). Az pedig, hogy a város néha-néha packman módjára felfal egy-egy falvat, kisvárost, nem tűnik fel senkinek sem…

A várost a görögök alapították az i.e. 7. században Chrysopolis néven. Ez Aranyvárost jelentett. Nagyon szép mondák szólnak róla, hogy miért éppen ezt a nevet kapta, de egyikben sem szerepelnek vízben fürdőző szűz lányok, mint Isztambul más legendáiban. Ettől még érdekesek a történetek.

  • Egyik szerint a perzsák rejtettek el itt egy nagyobb készlet aranyat (egyesek szerint ezért is épül ennyi metró itt, hátha sikerül megtalálni)
  • Hasonló megközelítésben arról írnak, hogy itt arany raktárak voltak. Ha tényleg így is történt, nem biztos, hogy oly annyira világgá kürtölik, hogy még a várost is az aranyról nevezik el.
  • Vannak Agamemnon és Chryseis-s történetek is. Meg Chryseis fiáról is szólnak történetek. Meg Chryseis fiának szeretőjéről. Meg elrabolt lányokról (de nem fürdőzőkről). És persze aranyról is.
  • Egy XVIII. századi feljegyzés ennél földhözragadtabb változatot állít (annak bosszúságában, hogy az író nem talál fürdőző lányokat a parton, pedig 50 éven keresztül minden nap kiült oda): E szerint nincs semmi mese. Egyszerűen Üsküdar kitűnő kikötővel rendelkezik. A görögök innen tudtak háborúkat indítani a perzsák ellen. Később pedig a Fekete-tenger felé az átjárót (más néven a Boszporusz) lehetett innen jól őrizni.
  • Nem mellékesen ilyen névvel az összes kincsvadászt össze lehetett gyűjteni, majd elküldeni a Perzsák ellen úgymond aranyat keresni.

Valójában a később a városnak jót is tett Bizánc megalapítása is. Hiszen az anatóliai kereskedő utak mind ide futottak be. Ide érkeztek a karavánok, mielőtt átkeltek a Boszporuszon. Biztos talált olyat, aki jó pénzért vigyázott rá. Vagy akinek jó pénzért el lehetett adni. Vagy aki jó pénzért eladható kebabot készített kevésbé kezelhető példányokból.

Később a rómaiak és a bizánciak is meglátták a lehetőséget Üsküdar-ban, hogy innen lehet a karavánokat indítani és a hadseregeket is. Ugyan ennek a fordítottját az oszmánok is fellelték. Miután elfoglalták az akkor éppen Skoutarion nevű várost (1338), innen jól lehetett Konstantinápolyra támadni. Mindeközben pedig egy jó út vezetett hátra, az Anatólia központjába.

Konstantinápoly eleste után 3 kerület volt, amelyik Isztambul közigazgatásához tartozott, de az úgynevezett Falon kívülre esett (a Falon belüli részt hívják ma Fatih kerületnek): Eyüp, Galata és Üsküdar.

Tehát közigazgatásilag Isztambulhoz tartozott, de mégis külön város volt.

Majd valamikor az 1950-es évek után Isztambul városa úgy megnőtt, hogy bekebelezte Üsküdar-t is. Meg Kadıköy-t is.

Üsküdar fele annyira sem híres, mint Fatih kerület. Mégis számtalan látnivaló található. Persze amiről az útikönyvekben írnak, azok nagy része nem látogatható. Ilyen mindjárt:

  • Selimiye Laktanya (meg is nézném, amikor a turisták bekopogtatnak a kapuban)
  • Marmara Üniversitesi Hemşirelik Yüksekokulu (pedig ez az épület nagyon szép!)
  • A Haydarpaşa pályaudvar" >Haydarpaşa pályaudvar. Mert őt éppen felújítják. Őt néha Kadıköy-höz írják, néha meg Üsküdarhoz.

Látogatható viszont a Kislány-torony.

Meg elvileg a Haydarpaşa temetőben a Guyon Richárd tábornok sírja is.

Ezen kívül Üsküdarban számtalan hely van, ahol lehet bolyongani.

  • Harem, ahol modern kertesházakat is találunk, remek Boszporuszi kilátással (itt lehet irigykedni)
  • Kuzguncuk, ahol pár utcában láthatunk tradicionális faházakat. Itt egyébként örmény, görög templomok mellett zsinagógát is találunk.
  • Természetesen Üsküdar központjában is lehet egyet barangolni. Meg jókat eltévedni. Itt elég vegyes, hogy mit találunk.
  • Çengelköy, ahol teázhatunk egyet a Boszporusz partján. Ehetünk jó krumplis és sajtos böreket. Meg vehetünk 10 kg uborkát (ezt vigyük fel a fapados gépre kézipoggyászként, majd jóízűen fogyasszuk el a 10.000 m-es magasságban)
  • Beylerbeyi, ahol ismét tradicionális faházakat találhatunk, nagy kerttel. A kikötő környéket is kellemes hely. És nagyon finom a pide!
  • Itt (Beylerbeyi) van egy palota is.
  • Çamlıcahegy, ahol szuper kilátás nyílik egész Isztambulra. Csak felmenni nem egyszerű.
  • Itt találunk egy nagyon szép modern dzsámit is a  Karacaahmet temetőben

Megjegyzés: a faházak felderítésére használjuk a Yandex utcatérképét (panorama), mert még mindig jobb otthon a számítógép előtt eltévedni, mint élesben. Pláne nem gyalogolunk órákat hegynek felfele, hogy kiderüljön, nincs ott semmi izgalmas.

Üsküdar fontos még:

Technikai adatok:

  • Terület: 58 km²
  • Lakosság: 538.000
  • Népsűrűség: 9200 fő/km²
  • Testvérváros: Kaposvár
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.5/10 (2 votes cast)
Isztambul kerületei: Üsküdar, 8.5 out of 10 based on 2 ratings
 

One Reply to “Isztambul kerületei: Üsküdar”

  1. Ha már szóba jött. Nem tudod, hogyan lehet bejutni Üsküdarban a Mihrimah mecsetbe? A múltkor körbejártuk, de csak valami boltba tudtunk bemenni. (Mondjuk körbejárni sem tudtuk rendesen a metróépítés miatt.)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .