Áldozati Ünnep 2015

2015-ban a Ramadán  (Ramazan) a nyár elején volt. Most szeptemberben viszont a második Karácsonyt fogjuk ünnepelni, az Áldozati Ünnepet (törökül: Kurban bayramı).

Időpontja: 2015. szeptember 23-26.

A történet szerint ezen a napon ment fel Ábrahám a hegyre, hogy az Úr kérése feláldozza a fiát. A történet végül jól végződik, mert az Úr csak próbára akarta tenni Ábrahám hitét, a végén nem engedte, hogy feláldozza a fiát. Helyette egy bárányt küldött.

Az Iszlámban erre a történetre emlékeznek minden évben. Az ünnep időpontja a holdnaptár miatt minden évben kb. 10-11 nappal előbbre kerül. Így úgymond a Karácsonyra kevesebbet kell várni.

Ilyenkor a hívők többet járnak mecsetekbe. Az ünnep első napján történik az áldozás, kora hajnalban. Az áldozati állat általában birka. De lehet marha, kecske és teve is. Törökországban a legelterjedtebb a marha, amelyekből nagy mennyiséget importálnak Magyarországról.

Az állatot különös rituálé mellett áldozzák fel, és közben imádkoznak. Majd pedig a húst 5 részre osztják: egy rész megy a szegényeknek, egy az ismerősöknek, egy a rokonoknak, egy közeli családtagoknak, és egy marad saját maguknak.

Az áldozatot szigorúan csak az előírt, hozzáértő személyek végezheti. Bár minden évben jónéhány apuka megmutatja a fiúknak, hogyan is kell ezt csinálni. Ezek után a tv-ben pedig az utcán futkározó teheneket és bekötött kezű embereket láthatunk (és csalódott gyerekeket).

Ezzel együtt, mint minden Iszlám ünnepnél, itt is központban a család van. Ilyenkor megy mindenki a rokonokhoz. De hogy ne 80 millió ember induljon meg a másikhoz, hogy aztán kiderüljön, hogy a másik is elindult az egyikhez, így egy jól felépített rendszer van. Ami azt jelenti, hogy mindenki a legidősebb családtaghoz megy. Ott gyülekezik a család.

Idáig tart a történet. Lássuk a valóságot!

Isztambulban hivatalosan 13 millió ember él (valójában meg 17-20). Ebből hivatalosan 11 millió második vagy harmadik generációs isztambuli. Azaz kb. egy Magyarországnyi embernek a nagyszülei valahol az anatóliai hegyekben élnek. Vagyis őket kell meglátogatni. És csak 1 út vezet ki a városból.

Az ilyen családi ünnepekkor hamar bedugul az autópálya. Volt olyan év, amikor a házunk előtti kis utcában is állt a forgalom. És ez az álló forgalom több tíz km hosszú is szokott lenni.

Isztambulban több, mint 3 millió autó van. Egyszer kiszámoltuk, hogyha mindezt egymás mögé állítanánk, akkor a sor elérne a Jóreménység-fokig, Dél-Afrikáig.

Az ünnepek tipikusan azok az időszakok, amikor ezek az autók sorban állnak. Szerencsére nem mind, meg nem egy sorban, így a dugó nem ér el Dél-Afrikáig.

Viszont még ott vannak azok is, akik nem Isztambulból indultak, hanem mondjuk Németországból

Egy kis ünnepi dugó 2013-ban - forrás: Bengül Türk
Egy kis ünnepi dugó 2013-ban – forrás: Bengül Türk

Szóval jó móka. A FB-on lehet nyomon követni ki, milyen gyorsan halad. Az emberek nagy lelkesedéssel osztják meg a nagyvilággal, amint sikerült egy újabb km-t megtenni.

Amikor pedig 11 millió ember elhagyja a várost, nos… az olyankor nagyon kellemes és csendes lesz. Jó, hát nincs nyitva semmi, meg ilyenek. Bár a legijesztőbb, hogy az első nap közepéig az ATM-k kiürülnek, és nincs senki, aki feltöltse őket.

Úgyhogy az ünnepek előtt nemcsak tejjel és kenyérrel kell beraktároznunk, hanem pénzzel is.

Az idei 2015-ös ünnep viszont más. Most pont a hét közepén kezdődik. Így aki csak tehette, pár extra szabadnappal jócskán meghosszabbította a hétvégéjét. Így már pénteken elmenekült. Végül a kormány is úgy döntött, hogy nem olyan rossz még az idő, hogy ne lehetne a parlamenti ülésezés helyett inkább a tengerparton ücsörögni, így kihirdették az egész hetes szabadnapot.

Azaz most már mindenkinek lesz elég ideje, amit a rokonokkal tölthet! Össze lehet veszni mindenkivel, majd ki lehet békülni. Akár többször is.

Az ifjúság viszont egyre inkább dönt úgy, hogy bőven elég a rokonokat a FB-on látni, és like-olgatni, minthogy szemtől szembe is találkozzanak vele. Ha pedig valami jó kis családi perpartvart szeretnének, akkor elég csak felkapcsolni valamelyik török szappanoperára. Úgyhogy ők inkább a másik irányba mennek. Mindegy hova, csak jó messze legyen.

Van, akinek Isztambul számít messzinek. Így a turista övezet valószínűleg dugig van. De a város többi része csendes, és kihalt. Úgyhogy megyek is vissza aludni. 🙂

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
Áldozati Ünnep 2015, 10.0 out of 10 based on 5 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .