Tegnap Törökország megkapta a második Nobel-díjat.
Az elsőt 2006-ban Orhan Pamuk kapta, ez irodalmi díj volt.
Most pedig (2015) Aziz Sancar kapta a kémiai díjat.
A 2015-ös Nobal-díjat megosztva három tudós kapta. Tomas Lindahl (svéd), Paul Modrich (amerikai) és Aziz Sancar (török). A díjat pedig egy nagyon fontos kutatással érdemelték ki: A sejtek miképpen javítják ki a megsérült DNS-t, és hogyan nyerik ki belőle az információt.
A DNS a sejtek reprodukálásában játszanak fontos szerepet. Ő tartalmazza azokat az információkat, amik alapján az új sejt fel fog épülni (mint egy épület esetében a tervrajz). Ha viszont a DNS megsérül, akkor az új sejt már nem úgy fog működni, ahogy kellene. De mivel kellően hasonlít a szervezet egészséges sejtjeire, az immunrendszer védelme nem fog beindulni. Így a hibás sejt kedvére szaporodik. Az eredmény pedig a rák.
A mostani kutatással viszont sikerült megérteni, miképpen lehetne a hibát kijavítani hasonlóan, ahogy az emberi szervezet csinálja. Így pedig esély nyílt a rákos folyamat megállítására, talán még a megfordítására is.
A Nobel-díjat három tudósnak megosztottan adták át. Ma már ritka az olyan kutatás, amit csak egy ember végez. Lássuk őket is kicsit részletesebben!

Aziz Sancar
1946-ban született Savur-ban, Mardin tartományban. Itt vegyesen élnek törökök, arabok és kurdok. Ő egy alsó-közép családból származik (apja-anya nem tud írni-olvasni), az anyanyelve pedig az arab. Éppen ezért nagy dolog, hogy az egyetemet Isztambulban végezte, a doktorit pedig Dallasban szerezte meg.
Ő a Török Tudományos Akadémia és az Amerikai Tudományok és Művészetek Akadémiájának tagja.
415 cikket, és 33 könyvet publikált.

Tomas Lindahl
1938-ban született Stockholmban (Svédország). A doktorit is Stockholmban tette le, ahol a Gyógyászat Doktora címet is megkapta. Később a Princeton Egyetemen, majd a Rockefeller Egyetemet folytatta a tanulmányait. 1981-ben csatlakozott az angliai Királyi Rákkutató Egyesülethez.

Paul Lawrence Modrich
1946-ban született Raton városában, Új-Mexikóban (USA). Ő a Stanford Egyetemen szerezte meg a doktoriját. Ő már eléggé korán azon dolgozott, hogy kiderítse, miként javítják meg a sejtek a sérült DNS-t. Először az E. coli baktériummal kísérletezett, majd később az emberi sejtekkel is.
Amerikai Tudományok és Művészetek Akadémiájának, a Nemzeti Gyógyászati Akadémiának és a Nemzeti Tudományos Akadémiának a tagja.
Ők hárman tehát nagy dolgot fedeztek fel, aminek reméljük hamarosan a mindennapokban is láthatjuk az eredményeit.
Nobel-díj a török Aziz Sancar-nak,- Nincs hasonló bejegyzés
Ennyire érthetően még sehol sem olvastam el a kutatás lényegét!!