Nobel-díj a török Aziz Sancar-nak

Tegnap Törökország megkapta a második Nobel-díjat.

Az elsőt 2006-ban Orhan Pamuk kapta, ez irodalmi díj volt.

Most pedig (2015) Aziz Sancar kapta a kémiai díjat.

A 2015-ös Nobal-díjat megosztva három tudós kapta. Tomas Lindahl (svéd), Paul Modrich (amerikai) és Aziz Sancar (török). A díjat pedig egy nagyon fontos kutatással érdemelték ki: A sejtek miképpen javítják ki a megsérült DNS-t, és hogyan nyerik ki belőle az információt.

A DNS a sejtek reprodukálásában játszanak fontos szerepet. Ő tartalmazza azokat az információkat, amik alapján az új sejt fel fog épülni (mint egy épület esetében a tervrajz). Ha viszont a DNS megsérül, akkor az új sejt már nem úgy fog működni, ahogy kellene. De mivel kellően hasonlít a szervezet egészséges sejtjeire, az immunrendszer védelme nem fog beindulni. Így a hibás sejt kedvére szaporodik. Az eredmény pedig a rák.

A mostani kutatással viszont sikerült megérteni, miképpen lehetne a hibát kijavítani hasonlóan, ahogy az emberi szervezet csinálja. Így pedig esély nyílt a rákos folyamat megállítására, talán még a megfordítására is.

A Nobel-díjat három tudósnak megosztottan adták át. Ma már ritka az olyan kutatás, amit csak egy ember végez. Lássuk őket is kicsit részletesebben!

Aziz Sancar Nobel-díja - Forrás: Twitter
Aziz Sancar Nobel-díja – Forrás: Twitter

Aziz Sancar

1946-ban született Savur-ban, Mardin tartományban. Itt vegyesen élnek törökök, arabok és kurdok. Ő egy alsó-közép családból származik (apja-anya nem tud írni-olvasni), az anyanyelve pedig az arab. Éppen ezért nagy dolog, hogy az egyetemet Isztambulban végezte, a doktorit pedig Dallasban szerezte meg.

Ő a Török Tudományos Akadémia és az Amerikai Tudományok és Művészetek Akadémiájának tagja.

415 cikket, és 33 könyvet publikált.

Tomas Lindahl Nobel-díja - Forrás: Twitter
Tomas Lindahl Nobel-díja – Forrás: Twitter

Tomas Lindahl

1938-ban született Stockholmban (Svédország). A doktorit is Stockholmban tette le, ahol a Gyógyászat Doktora címet is megkapta. Később a Princeton Egyetemen, majd a Rockefeller Egyetemet folytatta a tanulmányait. 1981-ben csatlakozott az angliai Királyi Rákkutató Egyesülethez.

Paul L. Modrich Nobel-díja - Forrás: Twitter
Paul L. Modrich Nobel-díja – Forrás: Twitter

Paul Lawrence Modrich

1946-ban született Raton városában, Új-Mexikóban (USA). Ő a Stanford Egyetemen szerezte meg a doktoriját. Ő már eléggé korán azon dolgozott, hogy kiderítse, miként javítják meg a sejtek a sérült DNS-t. Először az E. coli baktériummal kísérletezett, majd később az emberi sejtekkel is.

Amerikai Tudományok és Művészetek Akadémiájának, a Nemzeti Gyógyászati Akadémiának és a Nemzeti Tudományos Akadémiának a tagja.

Ők hárman tehát nagy dolgot fedeztek fel, aminek reméljük hamarosan a mindennapokban is láthatjuk az eredményeit.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.2/10 (6 votes cast)
Nobel-díj a török Aziz Sancar-nak, 9.2 out of 10 based on 6 ratings
 
  • Nincs hasonló bejegyzés

One Reply to “Nobel-díj a török Aziz Sancar-nak”

Hozzászólás a(z) Feyyaz bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .