Isztambul közlekedés 8 – helyet kérek

Szokásos isztambuli vidámságaink: eljutni A pontból B pontba… kocsival.

De most úgy, hogy nem törjük össze a K ponton hegyekben álló kocsikat.

Ájjjjj, már megint itt jön az R pont… hogy került ide megint??

Tehát itt vagyunk az R pontnál (Rossz pont = végérvényesen elveszve) ahova közvetlenül az FLy pont (Fekete Lyuk) után jutottunk.

…hát igen, Isztambulban nincs direkt összeköttetés A és B pont között… és minden út áthalad az R ponton…

Nem először járunk itt (és nem is utoljára). Nem is az a meglepő, hogy megint idejutottunk. Hiszen előbb-utóbb úgyis eltévedünk, kár is küzdeni ellene. Hanem hogy hogy a bánatba is kerültünk ide megint… Mi a másik a másik irányba indultunk..

No de lehetne rosszabb is. Isztambulban résen kell lenni, mert ha elvétünk egy kisutcát, könnyen a másik kontinensen köthetünk ki.

Abban nincs semmi szégyellnivaló, hogy elrontjuk az utcát és néhány sarokkal a tervezett célpont mellett kötünk ki. Az se nagy baj, ha rossz utcában bukkanunk ki.

Az már kellemetlen, ha a kerületet is elrontjuk. No de hogy a földrészt is!!! Azért az már felettébb kellemetlen.

De most szerencsére erről szó sincs! Most csak simán eltévedtünk.

Vagyis még azt sem. Pontosan tudjuk, hol vagyunk: az R ponton. Arról már persze fogalmunk sincs, hogy hol is van ez ez R pont. De mivel valahogy mindig itt kötünk ki az A-B útvonalon, így már jól ismerjük, hogyan lehet innen kijutni. És tovább haladni a B irányába. Érintve persze a Q, Ü, X meg a ψ-t. Ez utóbbi nem az ördög vasvillája, hanem a pszi. Mert a latin ábc (kiegészítve az észak-skandináv betűkkel) nem képes leírni azt hurkot, amit mi bejárunk. Ezért kellenek a görög betűk is.

A gond az, hogy nem tudunk tovább menni. No nem azért, mert nem ismerjük az utat. Simán innen a második utca balra, ott fel a lépcső mellett, majd jobbra, le, majd megint balra, szembe az egyirányún, át a patakon, majd megint balra lefele, aztán élesen fel jobbra, de óvatosan, nehogy a túloldalt leesünk a lépcsőn, és már ott is vagyunk a kacskaringós főúton.

A problémánk az, hogy be vagyunk szorulva!

Előttünk éppen egy teherautó állt meg, hogy kipakoljon pár raklap valamit, ami nehéz és sokáig tart.

Elvileg el lehetne férni mellette, csak ott is állnak. Mert ugyebár Isztambulban autóból sok van, parkolóhelyből viszony nagyon kevés. Így mindenki oda áll, ahol nem szégyenli. Meg ahol helyet talál

Ebből a szempontból a kamionok előnyben vannak, mert őket nem viszik el a rendőrök olyan könnyen. Főleg, ha nem férnek hozzá, mert minden talpalatnyi hely foglalt (és itt a talpalatnyi tényleg azt jelenti, hogy ahova a 42-es cipő befér, oda valaki be is parkol).

Ami érdekes, hogy a isztambuli törzsvendégek mennyire tudják, hogy mi az a hely, ahova még éppen beférnek. Ahol még marad pár mm, hogy a kukás autó el tudjon menni mellette.

Szóval itt állunk egy 2×2 sávos út közepén, és nem tudunk menni semerre. Mert minden hely foglalt. Ahol meg a forgalom menne, ott egy kamion áll, és belőle pakolnak kifelé. A menekülő útvonalon (alias titkos kisutca) is kamion áll. A 2.0 menekülő útvonalon meg az önkormányzat készül a választásokra: naponta kétszer megforgatják a macskaköveket, mintha csak így akarnák a földet előkészíteni a dinnyeültetésre.

Tehát nincs merre menni. Sebaj, addig is leírom az élményeimet a blogba…