Gül baba nyomában

Gül baba-ról már sokan hallottak. De olyan igazán nem ismeri senki…

Szerencsére ma már van internet, ahova elég csak egy keresőmotorba beírni (van más is, mint a Google?) a nevet, és máris számtalan találatot találunk (pl. négyszázhatezret).

Aztán kiderül, hogy ezekből sem derül ki semmi…

Úgyhogy úgy döntöttem, mivel én se tudok semmit, így írok róla egy bejegyzést.

A leghasznosabb forrásnak a terebess.hu tűnik, ahol Ágoston Gábor és Sudár Balázs majd 12.000 karakteren keresztül próbálják az igazságot kihámozni. Ők is leginkább a Bektaşi szerzetes rend és iskola (pontosabban Bektâşî) ismertetésével teszik érhetőbbé a mit miértet.

Majd indul egy ilyen résszel:

Az egyik legismertebb kútfőnk Evlia Cselebi, a híres 17. századi török világutazó, aki az oszmán hadakkal keresztbe-kasul bejárta a két és fél millió négyzetkilométernyi, Budától Baszráig terjedő hatalmas birodalom minden fontosabb tartományát. Evlia Cselebi azonban több, mint egy évszázaddal Gül Baba halála után fordult meg Budán, s jegyzett fel néhány adatot a muszlim szent életére vonatkozóan. Bonyolítja a helyzetet, hogy Evlia Cselebi szavahihetőségét a magyar történettudomány többször és jó okkal kétségbe vonta.

Szekfű Gyula, a II. világháború előtti magyar történetírás talán legképzettebb, legjobb tollú, de minden bizonnyal legnagyobb hatású képviselője 1916-ban a Török történetírók harmadik kötetéhez írott előszavában Evlia Cselebi munkáját, s a török krónikákat általában „a magyar történetírás számára teljességgel használhatatlannak” ítélte.

Eddig ez nagyon biztató…

De aztán:

Szekfű azonban maga is túlzásokba esett, s jókora torzítással a világutazó Evlia Cselebit török történetírónak, munkáját, az Utazások könyvét pedig krónikának minősítette, jóllehet sem a török, sem pedig a nemzetközi történetírás nem kezelte őt és munkáját így. Mindenki tisztában volt és van vele, hogy Evlia Cselebi útleíró, s munkája nem krónika, hanem útleírás telis-tele keleties szóvirágokkal, a keleti ember fantáziája szülte túlzásokkal.
Ezeket lehámozva azonban roppant gazdagságú művelődéstörténeti forrást kapunk, amelyet méltán állíthatunk párba az Oszmán Birodalomról készült európai útleírásokkal. Az utóbbi évek kutatásai arra is rámutattak, hogy Evlia Cselebi többször használt korabeli forrásokat is, s hogy a világutazó oly sokszor (és sokszor joggal) megkérdőjelezett számadatai sem mindig légből kapottak. Ami pedig a Gül Babára vonatkozó tudósítását illeti, semmi okunk kételkedni abban, hogy olyan hagyományt jegyzett fel, amit részben – miként ő maga mondja – az 1541. évi magyarországi hadjáratban részt vett atyjától, részben pedig itt Budán hallott.

Tehát van remény! Hurrá hurrá!

Gül baba neve azt jelenti, hogy a Rózsák Atyja. Így szeretik fordítani. És ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a Gül baba budapesti sírhely környékét Rózsadombnak hívják (Érdekesség: Isztambulban is van egy Rózsadomb).

A rózsa a törökök szemében egy nagyon fontos virág. De őt ne úgy képzeljük el, mint azt a virágot, ami egy romantikus esténél szokott megjelenni. A rózsáknak több változatai léteznek, és abból csak az egyik az, amint ajándékba szoktak adni (vagy cserépbe szokás rakni). De természetesen az elsődleges szerepe a virágból ered.

Magának a rózsának nagyon kellemes egyedi illata van. Éppen ezért adja magát, hogy az emberek szeretnének valamilyen módon akkor is a rózsaillathoz jutni, ha mondjuk éppen január van és szakad a hó. Így a legismertebb és legelterjedtebb változatai a rózsa parfümök, rózsa esszenciák. Ehhez egy különleges rózsát kell használni, és nagyon kevés mennyiség nyerhető ki. E miatt pedig nagyon drága. Ha pedig drága, akkor értékes, ha pedig értékes, akkor mindenki akarja. Ha pedig mindenki akarja, akkor előbb-utóbb falat kell építenie annak, aki nem akarja mindenkinek adni. A vége pedig az lesz, hogy a szultánnak kell a fejeteket lecsapkodnia.

Csakhogy a szultán nem tudja, hogy ezek itt magyarok. Valamit minél jobban tiltanak, annál jobban kell. Hiszen nem az a daliás szerelmes legény, aki mindenféle réti vicek-vakato ad a lánynak. Az igazi férfi tűzön-vízen (modern nevén bürokrácián és apostile-n) keresztül megy, csak hogy a kedvébe tegyen a kedvesének. És mi lehetne bátrabb tett, mint a tiltott kertből rózsát szedni?

Így szegény Gül baba először falat építettet, majd arra üvegcserepeket is rakott, de sehogy sem sikerült a romantikus alakokat féket tartani. De aztán!

Egy történet szerint (miről 1940-ben magyar film is készült) egyik alkalommal egy magyar és egy török legény is bemászott, de mindkettőt elkapták. Ráadásul a vallatásnál egymást fedezték, a másikat ártatlannak vallották. A szultán pedig már készítette a hóhért, mikor Gül baba megtudta, hogy nő van a dologban. Így kérte, győzködte a szultánt, hogy engedje őket szabadon, végül sikerrel. Majd pedig a börtön kapujában a két legénynek adott 1-1 csokor rózsát, mellé pedig egy-egy kis üveg rózsa olajat.

Gül baba személyéről Tóth Béla jegyzett fel néhány érdekességet, és lehetséges történetet.

E szerint Gül baba a bolgár Kazalık városában, a Tunca völgyében van a rózsatermesztés központja. És Tóth Béla beszélt is a bolgárokkal, akik elmondták, hogy Gül baba tényleg ott tanult.

Később találkozott egy Abdurrahman Efendivel, aki jól ismerte Halil-ben-Szaid-ot, az igazi Gül babát. És még érdekes adalékokkal is szolgált, miként készül a jó rózsaolaj.

Abdurrahman Efendi úgy tudta, hogy Halil-ben-Szaidnak hívták a későbbi Gül Babát, s balszórai illatszerárus volt, aki a helyi bazárban árulta portékáit. Sokféle csodás liktárium, füstölő és kenőcs volt boltjában: betegséget könnyítő szantálfa-füstölő, karamániai gyökérből készített liktárium, melytől a férjek hívek maradtak feleségeikhez, csókot édesítő cédrus-kenőcs és persze rózsaolaj. Mindez igen tetszhetett a Prófétának, aki a szép asszonynál talán csak az illatszereket és olajokat szerette jobban, s aki úgy tartotta, hogy a rózsa, a jázmin és a jácint lehelete néma imádság.
Egy nap Halil boltja nem nyitott ki. A bolt ajtajára egy baktató teve volt festve, annak jeleként, hogy tulajdonosa Mekkába zarándokolt. Halil azonban nem tért haza a zarándoklatból, északnak indult át a nagy Balkán-hegyeken, hogy ellesse a kazánliki bolgároktól a rózsaolaj készítésének titkát. Sok-sok viszontagság után Halilnak végül sikerült ellesnie a nagy titkot. Megtanulta, miképp kell a rózsaszirmokat holdas éjjeleken leszedni, miképp kell abárolni őket édes esővízben, s miképp kell a fölén úszó tiszta rózsaolajat leszűrni. De az igazi rózsaolajhoz szükség volt a kazánliki rózsafajtákra is: a szinte már feketébe hajló sötét rózsára, az apára, amely az erőt, a lágy, enyhén piros színűre, az anyára, amely a jóságot, a vérszínű fiúra, amely a kedvet, és a halovány fehér rózsára, a leányra, amely a sajátos bájt adta az olajnak. De hogyan vigyen szegény Halil ezekből a rózsákból, amikor a féltékeny bolgárok minden emberfiát, ki városukat elhagyta tetőtől talpig megmotoztak. Így cselekedtek Halillal is, amikor az egy szép napon elhatározta, hogy elhagyja a várost és híres rózsáit. Az irigy bolgárok alaposan megmotozták, még turbánja patyolatját is kitekerték, nehogy a féltve őrzött kincs illetéktelen kezekbe kerüljön. A motozást nagy nyugalommal tűrte a mi Halilunk, s szorgalmasan morzsolgatta teszbihjét, nagyszemű olvasóját, háromszor harmincháromszor dicsérve Allahot.
A bolgároknak bizony eszébe nem jutott, hogy az olvasó harminchárom szeme belül mind egy-egy rózsamagot rejt. Így csente el a kazanliki rózsákat Halil és érkezett vele Budára.
Halil azonban rosszul számolt. Tíz olvasószembe a vérpiros rózsa magját, tízbe az enyhe piros rózsáét, megint tízbe pedig
a halovány virágét tette, s csak akkor eszmélt rá, hogy a fekete rózsamagoknak csak három szem maradt. A monda szerint ezért nem volt ereje a budai rózsaolajnak.

Ezek nagyon szép történetek, de egy másik forrás szerint a nevét nem feltétlenül a rózsákról kapta.

Fekete Lajos említi, hogy a rufái dervisek gülnek nevezték azt a tüzes vasat, amelyet vallásos táncuk közben extázisba esvén kézzel érintettek, illetve ajkukkal csókoltak. A gül, a szúfiknál rendesen a misztikus tudás, az Istenről szerzett bizonyosság jelképe, de jelentheti magát a dervist is, aki a végső Igazságot keresi. Ezért olvashatjuk gyakorta, hogy a dervisek rendjük, vagy tekkéik rózsái. Theodor Menzel pedig arról számolt be, hogy a szúfik ugyancsak gülnek nevezik a dervissüvegen lévő gömb alakú szövetdarabot.178 Gül Baba tehát valóban „Rózsa-apó” volt, de nem a földi rózsa, nem a mulandó virág kedvelője, hanem jeles dervis, rendjének, kolostorának legszebb rózsája, aki dervisfövegén a házfőnöki gült viselte. Nagyon is valószínűnek látszik tehát Fekete Lajos feltevése, aki úgy vélte, hogy Gül Baba nem olyan név, amit az ember gyermekkorban kap, hanem később, felnőttkorban felvett név, illetve olyan név, amelyet a rendtársak és tisztelők adhattak a szent életű dervisnek.

Akárhogy is, Magyarországon a rózsa meghonosodott, és nem is akármilyen jelentéssel. E mellett érdekes dolgokat tudhattunk meg a rózsaolajról.

Ez a fajta olaj illatosításra szolgál. De ma Isztambul Fűszer bazárjában sok másfajta rózsaolajat is kaphatunk. Pl. ételek ízesítésére, de akár masszázsra is.

Bizony, még ételízesítésre is lehet használni. Nem is beszélve arról, amikor pont hogy a rózsát fogjuk megenni. A rózsalekvár kifejezetten finom. Nagyon-nagyon-nagyon finom. Mint a méz, csak még finomabb. És rózsa illatú.

Vagy a másik nagy kedvenc, amikor a szárított rózsafejet teszik teába. Szintén a Fűszer bazárban kapható ijesztően magas áron. Valójában a néhány g rózsa is rengeteget jelent, hiszen kiszárítva pehelykönnyű. Ebből 1-1 fejet ajánlott betenni egy teáskanna fekete teába.

Tehát láthattuk, hogy a rózsának ezerféle változata létezik. És nem áll meg ott, hogy csak szép és illatos. De nyilvánvalóan a központban az illat áll. Ilye a rózsafa is, más néven a Dalbergia variabilis, amiről a Wikipédia ezt írja.

Nagyon értékes, dekoratív, sárgás alapon vöröses mintázatú anyaga van, illata valóban a rózsára emlékeztet.

Ilyen fából szoktak leveles ládát (üzenő hengert) készíteni, melynek a belsejébe rózsaolajjal átitatott levelet lehet elhelyezni. Utána már csak ezt kell eljuttatni a kiszemel lánynak, és már akár nyert ügyünk is van.

Persze a helyesírásra azért nem árt vigyázni. Mert a lánynak biztos lesz olyan ismerőse, aki ért a fejlevágáshoz. A középkori történetek szerint mindenképpen.

Az idézetek mind a l Terebess oldaláról származnak.

Gül baba nyomában, 8.8 out of 10 based on 6 ratings

---