Hetedik év Isztambulban

Eltelt a hetedik évem is Isztambulban. Indulhat a nyolcadik!

Tavalyi bejegyzés kapcsán az volt a kérés (Ági), hogy mi az, ami változott ennyi év alatt.

Persze nem arról van szó, hogy megépült-e a második metró a Boszporusz alatt, vagy hogy sikerült-e már a macskaköveket kicserélni a ház előtt. Hanem arról, hogy ennyi év után hogy halad a beilleszkedés.

Tájékozódás

Nos, az első, az a kedvenc isztambuli aktivitásunk, az eltévedés.

Ez olyan dolog, amit kötelező Isztambulban kipróbálni. És itt a kötelező azt jelenti, hogy ez nem szabad választás. Az Eltévedésmanó ott ül a vállunkon és csak arra vár, hogy egy óvatlan pillanatban tévútra térítsen minket. Ha máskor nem, akkor az utolsó nap a reptéri mellék helységben fogunk végérvényesen eltévedni, és így a gépet lekésni. Úgyhogy jobb túlesni rajta mindjárt az első nap.

Na de! Isztambulban élve már nem illik eltévedni. Legalábbis ezt gondolja a kívülálló. De Isztambul akkora, és olyan gyorsan változik, hogy képtelenség megjegyezni. A törökök nem is bajlódnak vele. Tekintve, hogy valahol 13 és 20 millió közötti a lakosok száma, így biztosan találunk valaki olyat, aki ismeri azt a helyet, ahova tartunk.

És mivel jó esélyük van, hogy legközelebb is el fognak tévedni – ha meg nem, akkor úgyis megváltozik a terep annyira, hogy toronyház legyen a talpán, amelyik felismeri.

Én viszont szeretném a várost minél jobban megismerni, így figyelem az utakat (meg a macskákat). Sok esetben jobban ismerem Isztambult, mint a helyiek. Sőt! GPS-em is van, online friss térképpel a világ legjobb navigációs programjával. Úgyhogy eltévedni lehetetten.

Persze hogy nem így van. Az Eltévedésmanó dolgozik. Csak azért is. Ez nála presztízs kérdés. Úgyhogy nekem is talál mindig egy rövidebb utat, amiről kiderül, hogy egy 200 m magas lépcsőn keresztül lehet feljutni.

A Google eleve eléggé korlátozottan használható csak. Az utcanevek jelentős része nem helyes. A pontok nem ott vannak. Jó, a pontokat a török cégek maguk helyezik fel a térképre, akik maguk se tudják pontosan hol vannak. De én is hónapokat küzdtem a saját cégünk elhelyezésével, mert a Google szerint nem volt jó az irányítószámunk… Úgyhogy a Google-vel keresni inkább kalandos, mint hasznos. A Yandex már sokkal praktikusabb. Ha utcát keresünk. Csak ne olyat, amelyikből több van.

A világ térképprogramjai mind-mind irányítószám alapján dolgozik. Isztambulban az emberek viszont kerület szerint élnek. Fogalmuk sincs az irányító számról. Sok esetben az utca nevét sem tudják. Csak annyit, hogy a piros bank után jobbra.

– Hol laksz?
– A 12/B-ben.
– Na de pontosabban??
– Isztambulban.
– De milyen utca???
– Az a széles, bal oldalt fenyőfákkal..
…. írom is a Google-be:
széles utca fenyőfákkal, 12/B, Isztambul, Törökország
– Na de hol van az az utca??????
– Várjál! Cipőt húzok, és kimegyek a sarokra. Piros kabátban leszek, megtalálsz. Öt perc és ott vagyok.
– De legalább a kerületet tudod?
– Mondom, hogy Isztambul!!

… részlet a Mindennapi életünk a kisvárosban – alias Isztambulban c. huszonháromrészes drámából komédiából operából. …………………………. <- ide ötleteket várunk.

Adminisztráció

Az adminisztrációban az a jó, hogy egy idő múlva elfogy. Pont, mire belejönnénk, addigra megcsinálunk minden papírt.

Persze ez duplán nem igaz. A papírok sosem fogynak el. Belejönni sem lehet. A legnagyobb változás a 0. és a 7. évhez képest, hogy most már értem, mit mond a bürokratikus személy, és tudok neki olyat válaszolni, amitől ő is elpirul.

De a jó hír, hogy most már török állampolgár vagyok, és így…. így is megvannak az adminisztrációs problémáim, de legalább ugyan azok, mint a törököknek. És ugyan úgy káromkodom, mint a törökök. (apósom nyithatna egy “Praktikus szófordulatok a bürokrácián” nevű nyelviskolát).

Azt azért hozzá kell tenni, hogy az adminisztráció nagyon sokat változott az elmúlt 7 év alatt. Mostanában sokkal jobban ragaszkodnak az írott szabályokhoz, mint korábban. És ez leginkább a helyieket viseli meg akik ehhez nincsenek hozzászokva.

– Mi ez a lap?
– Ezt kell kitölteni.
– Kitölteni?? De hát eddig nem kellett ilyet csinálnom.
– Ez az új szabály…
– Szabály…szabály… és ide mit írjak?
– A nevedet.
– De hát Ayşe! Minek az én nevem neked? Negyven éve ismerjük egymást!
– Nem nekem kell, hanem az önkormányzatnak.
– Ő csak ne akarja tudni az én nevemet!

Vásárlás

A vásárlás mindenképpen könnyebb lett. A mindennapi dolgokat megtanultam, hogy hol lehet venni, mi a nevük, mi a mértékegységük, stb… Voltak mókás pillantok, amikor egyik-másik dologról kiderült, hogy valamit nem úgy hívnak, nem úgy mérnek, nem azt a mértékegységet használják, stb… Főleg a hús az, amit teljesen másképpen darabolnak, mint otthon. De mivel ezek mindennapi dolgok, fel sem tűnnek.

Inkább a váratlan, nem szokványos dolgok vásárlása az, ami továbbra is kihívás. De azért ennyi idő elteltével tudom, mit hol kell elkezdeni, merre kérdezősködjek, stb…

Ez azért eléggé illúzió romboló. Régebben mekkora kaland volt pl. Húsvétra tojásfestéket találni! Most pedig tudom pontosan, hova kell menni. De az utcánkban a vegyesboltos azt mondta, ha kérem, akkor ő is tud nekem szerezni. Mondjuk amit ő szerez, azt érdemes fenntartásokkal kezelni. Először is lehet, hogy rosszul érti, és nem tojásfestésre, hanem nyúlfestésre keres majd anyagot. Akkor meg már direkt valami vakoló, 30 évre színtartó verziót fog hozni. Mellékelve pedig extra-szuper ragasztót, hogy a nyúl ne fusson el, míg festem.

Török-magyar barátság

Ennek bizony sosem lesz vége. Még mindig, és ezután is minden új helyen eljátszuk a következő jelenetet.

– Ó, de hát te tudsz magyarul!
– Persze, itt élek Isztambulban.
– Egyedül, család, mit dolgozol, stb…

Ez egyeseknek lehet, hogy roppant idegesítő lehet. De ez bizony hozzátartozik a törökországi hangulathoz. Nem is beszélve arról, hogy egy idő múlva rákérdeznek, van-e gyerek. Mikor mondom, hogy kettő is, akkor kapok extra kedvezményt. 🙂

Egyszer pedig egy ilyen jelenetnek is részese voltam

– És hol ismerkedtetek meg?
– Az interneten.
– Látod drágám, milyen veszélyes az internet
– mondja az egyik öregasszony (20 éves) a másiknak (szintén 20 éves) a parkban.

Közlekedés

Az isztambuli közlekedés állandó témája a blognak. De többségében elmondható, hogy igen is megszokható. És nagy könnyebbség, hogy a szabályok rugalmasan alakulnak a többség akarata szerint. Ebbe bele kell rázódni, mese nincs. De utána már nincs megállás. Szó szerint.

Itt inkább a tájékozódást emelném ki. A technika nagyon sokat változott, és így rengetek program van, ami mind a vezetést, mind a tömegközlekedést segíti. Már régen elmúlt az, amikor én kérdezgettem, melyik busz hova visz.

Ennyi

Nagyjából ennyi, ami eszembe jutott így hirtelen. De várom a kérdéseket a megjegyzéseknél. 🙂 Magyar-török nyelvvel kapcsolatban majd lesz még egy komolyabb gondolat. De előtte még ki akarom aludni magamat

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
Hetedik év Isztambulban, 10.0 out of 10 based on 5 ratings
 

7 Replies to “Hetedik év Isztambulban

  1. Elnézést, ha olyan dologba ütöm az orrom, ami nem rám tartozik, de ha már “várod a kérdéseket”, akkor arra lennék kiváncsi, hogy a párkapcsolat-családi viszonyok témában mekkora a különbség, mik az “extrák” az “átlagos” magyar családhoz, házaspárhoz képest.
    Konkrétabban, pl ilyenekre gondoltam, h a török férj leviszi-e a szemetet, berakja-e a tányérját a mosogatóba, a feleségek dolgoznak-e, ki viszi a gyereket ovodába….

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ez nagyon változó. Nagyon függ a generációtól és a származási helytől. De azért többségében a férj próbálja megtartani a látszatát, hogy ő a családfő (míg valójában a legfőbb döntéshozó az asszony, mert ő kavarja a dolgokat a háttérben. És ha ő nem akar új tv-t, akkor véletlenül le fog szakadni a lift, amikor érkeznek a szerelők. De persze pont ő akar majd új tv-t…).
      Az ilyen családfők legtöbbször sose lépnek be a konyhába (csak éjszaka a hűtőig). Olyat is ismerek, aki a kanalat is csak akkor fogja meg, ha a tányérja mellett van. Ha 20 cm-vel távolabb, akkor már megkér valakit, hogy adja oda.
      Ilyet egyébként nőben is ismerek.
      A fiatalabbaknál, főleg akik 1-2 évet koleszban is lenyomtak, ők azért ennél jobban kiveszik a dolgukat a családi munkákból.

      A gyerek más dolog, mert ott vannak úgymond “férfias” teendők is, amennyiben a gyerek fiú. Pl. el lehet vinni étterembe, játékboltba, iskolába, műhelybe, stb… amíg ez inkább szórakozás, mint munka. Úgymond amikor a gyerek túljutott az anyás korszakon (nem kell pelenkázni, stb…), akkor már a férfiak is maguk mellé veszik.

      Ebből pl. az az érdekes és nagyon tanulságos, hogy a fiú gyereket (lány esetében természetesen az anya), már nagyon korán maguk mellé veszik a munkahelyeken. Simán látni 6-8 éves gyerekeket, akik a zöldségesnél, gyógyszertárnál, stb.. dolgoznak (jó esetben nem iskola időben). Így a gyerek már nagyon hamar megtanulja a munkamorált, és a szakmába is korán beletanul.

      Persze ebben is nagy eltérés van a családok, városok és generációk között. De ilyen formában a török apák többet foglalkoznak a fiúkkal, és jobban felkészítik az életre, mint a magyarok.

      Feleségeknél is nagyon eltérő. Isztambulban sok nő van, akinek az életcélja, hogy beházasodjon, majd otthon üljön és házisárkány legyen.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
  2. További szép éveket!
    Egy mondaton megakadtam: “Nem is beszélve arról, hogy egy idő múlva rákérdeznek, van-e gyerek. Mikor mondom, hogy kettő is, akkor kapok extra kedvezményt. 🙂
    Árpinak van kistestvére? Erről lemaradtam?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Köszönjük! 🙂
      Igen. Még a blogot is kicsit át kell rendezni, hogyha lesz végre egy kis időm.
      Ő neki azért könnyebb dolga lesz, mert sok ösvényt Árpival már kitapostunk. Így ő várhatóan kevésbé lesz blogszereplő…

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Gratulálok! Sok boldogságot a kicsikkel!
        Egy diszkrét családi fotónak örülnénk a magunkról valamit rovatban 🙂

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
    2. Hát igen… ennek a hivatalos bejelentésére még én is várok!
      Legelőször abszolút nem is értettem a szülőszobás fotót a Facén!!
      Mondom az nem létezik,hogy az égvilágon semmit sem tudok arról,hogy mi (ki 🙂 ) várható!

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .