Kalóz tea

Törökországban többféle teával találkozhatunk. Legismertebb természetesen a török tea, mely az ország északi részén, a Fekete-tenger partvidékén terem.

A másik nagyon népszerű a instant tea, mely 100%-ban természetellenes anyagokból állítják össze. Ha pedig ebből teát készítünk, úgy néz ki, mintha a paksi reaktor túlfolyója került volna az asztalunkra. Sötétben talán még világít is. És éppen ezért szeretjük, mert 100%-ban megöli az ismert baktériumokat.

És van egy harmadik kategória is, a kalóz tea. Róla eddig még nem volt szó.

Eddig.

A tea legfőbb összetevője a tealevél, a Camellia sinensis. Ez egy roppant kényes növény. Csak magas hegyek között, tiszta levegőn, csendben hajlandó nőni amennyiben házi masszőr és kínai balettel ellátott kábel-tv is a rendelkezésére áll. A kínaiak persze jól ismerték a titkot, mivel lehet rávenni a teacserjét a növekedésre (volt rá több ezer évük), de az angoloknak nem akarták elárulni. Sőt! Mindenféle vicces tévinformációval látták el őket. Ilyenekkel mint pl. a tea egy 20 m-nél magasabb fán nő, és idomított majmok tudják csak a leveleket összegyűjteni. Vagy mint hogy a tealevél szereti az angol humort.

E miatt pedig az angolok csak nagyon sokára, nagyon sok erőfeszítéssel tudták a teát meghonosítani. Akkor sem otthon, Angliában, hanem Ázsiában, Ceylon-on.

Az oroszoknak sem könnyebb. Ők ráadásul északról próbálkoztak, ahol köztudottan nemcsak a klíma kellemetlenebb, de az 1 km²-re jutó kínai balerinák száma is drasztikusan alacsony. Így aztán a tea nem érezte jól magát. Esze ágában sem volt növekedni. De az oroszok nem adták fel! 100 évnél is tovább kísérleteztek, hízelegtek, fenyegetőztek, vodkával és puskaporral táplálták, kutyafejű tatárokkal üldözték, stb… Míg végül sikerült! A grúz területeken, a Fekete-tenger vidékén sikerült növekvő teaültetvényeket létesíteni.

Addigra persze a Camellia inkább volt dilisis, mint sinensis. De azért még ha az ember befogta az egyik szemét, meg a másikat, meg az orrát, meg a szemét, meg a fülét, és még kútba is ugrott, akkor kiköpötten olyan volt, mint az igazi kínai tea. Főleg ha az eredeti 2 perces áztatás helyett órákig főzték a szamovárban.

Mindeközben az Oszmán birodalomban kávézgattak.

Egészen az I. Világháború végéig, amikor is nemcsak hogy a határon túlra kerültek a kávéültettvények, de mindegyik az ellenségé is lett. Így ha nem akarták a törökök, hogy az országuk egyszerűen bealudjon, más megoldást kellett keresniük. Ekkor látták meg a túlparton az orosz teaültetvényeket. És mivel addigra már ismerté vált, az angolok milyen módszerekkel szelídítették meg a teát, a törököknek már könnyebb dolguk volt. És bár kínai balettet nem tudtak nyújtani, az oroszok által betört tea örömmel fogadta a török szappanoperákat. Így át is költözött Anatólia északi vidékeire.

De mint láthatjuk, a tea hosszú és nagyon göröngyös utat tett meg, mire idáig elért. Már nem olyan, mint a kínai.

Ezt tudták a törökök is. Csak közben a Fekete-tenger vidékén a tea nagyon jó megélhetést biztosít, amit kár lenne elveszíteni. Így a török hatóságok mindent megtesznek, hogy az import tea behozatala minél nehezebb legyen. Ilyenek vannak, mint pl. a 235%-os vám.

De hát ugye Törökországról beszélünk. Mi sem igazolja jobban a török-magyar közös eredetet, minthogy ez a nép is ahol tudja, ott kerüli meg a szabályokat. Különösen igaz ez az ország dél-keleti végére.

Itt eléggé kiterjedtek a családok. Ha valakinek csak 500 rokona van, akkor ő elég szomorú, hogy kis családban kell felnőnie. Ezen kívül itt gyakori a Yeter név is, amit a legkisebb gyereknek szoktak adni. Jelentése: elég lesz már!

A nagy család pedig kiterjedt hálózatot jelent. Mindenhol lehet rokonokat találni. Még ott is, ahol nem kellene. Így pedig minden probléma könnyen megoldható. Pl. az is, hogyan lehet határ túloldaláról pár száz tonna teát behozni. Éjszaka, és csendben.

Ezt hívják kalóz teának, török néven kaçak çay-nak.

Hetente kb. 2-3 olyan hírt találni, ahol a rendőrség lefoglalt 5 tonna, 8 tonna, 40 tonna, 200 tonna illegálisan behozott teát. Ezeket szép csinos kupacba rakják, zászlót tűznek rá, táblát tesznek rá, stb… hogy minél jobban nézzenek majd ki az újságokban.

Ennek ellenére a kalóz tea a dél-keleti tartományokban nemzeti italnak számít. Olyannyira, hogy a piacon is direkt ráírják, hogy ez kalóz tea. És persze minden háztartásban ez az, amit teának hívnak.

A hatóságok természetesen állandóan figyelmeztettek az illegálisan behozott teák (meg úgy általában az élelmiszerek) veszélyeire: Nem számon kérhető, hogy ki hozta be; nincs bevizsgálva, stb…