Azt már tudjuk, hogy Isztambulban nincs hiány a történelmi látnivalókban. Sőt! Igazándiból az egész város egy múzeum, ahol a föld alól bármikor bármi előbukkanhat: Lemegyünk a pincébe, és találunk egy templomromot.
A Marmaray építése óta pedig azt is tudjuk, hogy a tenger is tele van mindenféle érdekességekkel. Ott is bárhol ásunk, találunk valamit.
No de, hogy Isztambulnak saját Atlantisza, elsüllyed szigete is lenne…!
Ráadásul a mostani tervek szerint a turisták előtt is megnyílik a sziget! A béta tesztelők már a helyszínen is vannak.
.jpg)
Isztambul Maltepe városrészétől alig 700 m-e (más források szerint csak 300, megint mások szerint csak 100 megint mások szerint már valaki haza is vitte) látható a Vordonisi-sziget. Vagyis hát… nem látható, mert a víz alatt van.
De most azon gondolkodnak, hogy felszínre hozzák, hogy eztán tényleg látható legyen. És látogatható a turisták által. Így lesz rajta kebabárus is. A szőnyegárusokkal még egyezkednek, mert az úgy nem lenne jó, hogy a turista bemegy hajóval, majd visszafele szőnyegen repül el… A szőnyegárusok már jelezték, hogy tele vannak a raktáraik hamis szőnyeggel, melyek nem alkalmasak a repülésre, de az önkormányzat nem akar kockáztatni.
.jpg)
A sziget kb. 1200 évvel ezelőtt süllyedt el. Mégpedig:
- Azért, mert az ott lakók nem fizették rendesen az adót – mondta a kerület önkormányzati képviselője, majd szúrós szemmel nézett a kamerába. Mire a kamera hirtelen bevallotta, hogy feketén dolgozik
- A kebab árusok miatt – mondják a simit árusok
- A simit árusok miatt – mondják a kebab árusok miatt
- A teaárusok hiánya miatt – mondják a teaárusok, akik szerint a súlyos koffeinmegvonás miatt a sziget előbb mély álomba, majd a tengerbe süllyedt.
- A Nagy Földrengés miatt – mondják a geológusok, akik ezen elv mellett indítványozták, hogy mindenkit, aki mást mond, azonnal zárjanak diliházba.
Amíg ők veszekednek, mi megállapítjuk, hogy a sziget valóban kb. 1200 éve süllyedt el. Előtte viszont lakott volt! Találunk itt kolostor romokat (egy különleges szekta székhelyét, mely a hiedelem szerint pontosan ismerte Atlantisz helyét, és történetét, és éppen az utolsó napok eseményeit demonstrálta, amikor…na…hát sikerült a demonstráció). Meg mozaikot is. És még sok-sok-sok halat.
Minden esetre a Szigetek Sport és Búvárklubja már megnézte a helyszínt, és úgy találták, hogy érdemes lenne jobban is megnézni. Így hát a felszínre fog kerülni. Mert úgy mégiscsak könnyebb megnézni. Meg mennyivel jobban hangzik, hogy Isztambulnak 10 Szigete van, minthogy 9. Persze vannak más szigetek is, de azok csak szigetek, nem pedig Szigetek.
.jpg)
A munkálatokat, ősi török szokás szerint majd holnap kezdik.
Isztambuli Atlantisz,- Isztambul nevei (1.000)
- Isztambul romos részei (1.000)
- Dolmabahçe palota történelme (1.000)
- Han (1.000)
- A Genovai falrendszer nyomában - 1. rész (Rumli kalandjai Isztambulban – 14. rész) (1.000)
- Anatóliai kalózok - 2. rész (RANDOM - 0.413)