Mustafa Kemal Atatürk 1938. november 10-én halt meg, 9:05-kor. 77 évvel ezelőtt.
A mai napon erről emlékezik meg egész Törökország.
Atatürk a Török köztársaság alapítója volt. Ezen felül számos olyan köthető hozzá, aminek köszönhetően az ország hirtelen több száz évet ugrott előre az időben, és felzárkózott Európához. Egyes dolgokban pedig még meg is előzte (pl. női választó jogok). Továbbá neki köszönhető az európai írásrendszer, időmérték, stb… bevezetése.
Számos könyvet lehetne írni (és írtak is, szerintem az egyik legjobb: Kerekesházy József: Az igazi Kemál: Egy köztársaság születése) arról, hogy mi mindent tett. De ha röviden akarjuk bemutatni, akkor egyik legjobb példa, hogy a törökök kimaradtak a II. Világháborúból. Vagy ha megnézzük a mai állapotokat, és összevetjük a szomszédos országokkal: Szíria, Irak, Ukrajna. De még az EU-s Görögországban is komoly gazdasági gondok vannak. És habár Törökországban is vannak kisebb-nagyobb gondok, de még messze ő áll a legjobban a régióban.
Atatürk meghalt. 77 éve a mai napon. Az ország pedig megy tovább az általa kijelölt útvonalon. És erre emlékeznek a mai napon. Mégpedig egy nagyon szokatlan módon.
Atatürk reggel 9:05-kor halt meg. Így a mai napon 9:05-kor egy perce megáll az élet. Megszólalnak a szirénák, a dudák, a kürtök, és megáll mindenki. Egy percre.

Ez egy nagyon megható 1 perc, amikor minden áll és minden mozdulatlan. Amikor minden csendes, és mégis.. akkora zaj van, mint máskor soha.
Egy perc, amikor megállnak az emberek, autók, buszok, minden. Nem egy nagy dolog, nem egy nagy kérés. Könnyű megtenni. És meg is teszi mindenki. – Az érdekes benne, hogy az emberek nem is tudják, hogy törvény írja elő az 1 perces megállást. Mégis megteszik. Mert ennyit tényleg meg lehet tenni.
Erre a különleges hangulatra idén különleges eszközzel készülünk. Mégpedig élő közvetítéssel! A tesztek alapján van remény, hogy látható lesz. Ha minden jól megy, az alábbi kockában budapesti idő szerint 8:03-kor megindul a videó (ha nem, akkor kattintgassatok 8:04 után!).
Amennyiben a beágyazás nem működne, akkor ezen a linken érdemes próbálkozni. Abban az esetben pedig, ha valaki lemaradna róla, akkor is ezt a linket érdemes megnézni. Valahol jobb oldalt ott lesz a videó már kb. 8:10-től. Később pedig frissítem az oldalt, és itt már az archivált videó is látható lesz. Így ha valaki nem lát semmit, akkor később próbálja meg újra! 🙂
Frissítés:
Íme a kész videó!
Atatürk halálának 77. évfordulója,
- Atatürk emléknap (1.000)
- A török fejkendő kalandjai (1.000)
- Október 29. - a köztársaság ünnepe (1.000)
- Október 29 - zászlólobogtatás (1.000)
- Atatürk halála - 71. évforduló (1.000)
- 9:05 (RANDOM - 1.000)
Nagy vagy! Köszönöm az élményt!
Én is köszönöm! 🙂
Megható volt, kösszönet a közvetítésért.
Én is köszönöm! 🙂
Nagyon jó volt, István! A zászlóról lehet tudni, hogy milyen hosszú volt? Lehet, hogy erröl az infóról lemaradtam.
Próbáltam rákeresni. Egyenlőre még mindenki kint van terepen. De nem biztos, hogy lesz róla infó. Az ilyen zászlóvivések nem ritkát errefele. Pl, amikor a Beşiktaş focicsapat ünnepelte a 100. évfordulóját, akkor egy 2 km hosszú fekete-fehér csíkos zászlóval gyalogoltak ugyan itt. (kép itt)
Olyan alkalom nem volt, amikor láttam volna, merre van az eleje és a vége is, így csak saccolni tudok, meddig ért el. Ez alapján megmértem a távot a Google Earth-ben: Valahova 2-2,5 km közé teszem a hosszát.
Találtam egy olyat, hogy 1001 m hosszú volt. Azt írják, hogy ez hiteles adat.
Nekem más véleményem van, de én nem láttam teljes hosszában. Így akár 1001 is lehet. Meg ez hiteles.
Kiment a főnök az irodából,így utólag meg tudtam nézni! Remek!
Neked azt kellene csinálnod, hogy egyszer, csak erre a napra átugrasz Isztambulba. 🙂
Mondjuk 2017-2018-ban pont hétvégén lesz az esemény. 😉
Evet,bizony ez így van! Sokszor gondoltam már erre.
Az 2 km-es Beşiktaş zászló örök élmény marad!
Nem csak hogy 100 évesek lettünk,de a 100.évforduló tiszteletére még éppen a bajnokságot is megnyertük! Részben annak a megünneplésére is szolgált az uzun bayrak!
Hát… Itt van 2017. A fapadosok meg elég olcsóak, főleg ha 2 évvel korábban veszel jegyet 😀 (kár, hogy nem lehet). Aztán egy jó kis hotel Kadıköy-ben, így reggel mindjárt áthajózhatsz Kabataş-ba. A Dolmabahçe Palota előtt van a „fő attrakció”. 9 óra után pedig irány a palota. Olyankor még elég kevesen vannak. 11-ig simán lehet végezni, és akkor még eléred a hazafele menő repülőt.
Bár ha rám hallgatsz, akkor még egy napot maradsz, és mondjuk Beşiktaş-ban bemész a foci-rajongók éttermébe.
Ilyen rövid időre még hátizsák sem kell, minden befér zsebbe 😀
Sőt! Igazándiból szállásra sincs szükség, ha az estét a Beşiktaş-i bárokban töltöd. 🙂