Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Az új technika révén most már a vakok és a látássérültek is eljárhatnak moziba.

Egy felmérés szerint meglepően sok olyan ember jár a török mozikba, akik valójában nem látják a filmet. Ők leginkább a partnerüket kísérik el, nem pedig az új térhangzás élményeiben fürdenek. E miatt pedig ők igazándiból csak ücsörögnek. És még teát vagy kebabot sem kérhetnek.

De most az új technológia révén (Turkcell által) ők is élvezhetik a filmet! Mégpedig úgy, hogy egy narrátor folyamatosan elmondja, mi történik a vásznon éppen.

Narrátorok persze eddig is voltak a mozikban. Bár nagy részüket felváltották a chips-, és popocornevők, a zörgős zacskósok és a telefonálok. De most végre olyan van, aki valóban azt mondja, hogy mi látható éppen. Mégpedig roppant részletesen, ahogyan a film megkívánja. Ha űrcsatáról van szó, akkor nem a szereplők cipőjén lesz a hangsúly, míg egy romantikus film esetében a szereplők arcmozgása lesz a központban.

Mindehhez először több problémát kellett leküzdeni.

Elsőnek a narrátort. Mert az mégsem mehet, hogy valaki folyamatosan, hangosan beszéljen a film alatt. Ehhez találták ki, hogy a narrátor a mobil telefonon keresztül meséli el a történetet. Így pedig már lehet a fülhallgatót használni (és a chipszevőt is kizártuk a világunkból). Mivel pedig a rendszer kivejezetten a csökkentett érzékkel rendelkezők (ha erre tudtok jobb szót, írjatok) megsegítésére találták ki, a szolgálltató (Turkcell) nem számolja fel az adatforgalmat (elvileg).

A másik fő probléma, hogy a telefon nem tudja, hogy éppen melyik filmet készülünk megnézni (valójában tudja, tudhatja, de ebbe ne menjünk bele), így először el kell a narrátort indítani. Meg ki kell választani a megfelelő filmet is. Ugye az pedig mégsem lehet, hogy a filmen megjelenik a felírat, hogy most nyomd meg a gombot! Így egyenlőre a mozinő partnerre hárul a feladat, hogy a filmet kiválassza, és elindítsa a lejátszást.

Innentől kezdve viszont a telefont figyelni fogja, hogy pontosan hol tart a film, és a narrátor hozzá igazodik. Nem olyan lesz, mintha magnóról hallgatnánk. Ha pl. megszakad a film, akkor a narrátor is megáll. És amint a film folytatódik, a narrátor is beszél tovább.  Ez pedig azt jelenti, hogy a jövőben esetleg egy filmfelismerő modul is bekerülhet (hasonlóan mint a Shazam vagy a SoundHound zenefelismerő esetében)

(ez a szinkronizáció egyben azt is kivédi, hogy valaki bliccelni akarjon és otthonról, jegyvásárlás nélkül nézze meg a filmet. De természetesen torrent esetében működik. De azt meg egyébként is illetlen dolog használni)

Ezzel a programmal egy ajtót nyitottak, amivel minden nemlátó elmehet moziba filmet nézni. Elsőnek a Hayat Öpücüğü (Az élet csókja) filmnél próbálták ki élesben. A jövőben további filmek várhatóak.

A program bemutató filmje itt látható.

Maga az alkalmazás egyébként már régebb óta létezik, és sok hasonló szolgáltatást nyújt: pl. könyveket, híreket hallgathatunk meg vele, stb..

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.7/10 (3 votes cast)
Mozi vakoknak, 8.7 out of 10 based on 3 ratings
 

2 hozzászólás a(z) Mozi vakoknak bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Vargadi Ildiko bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


104
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    su
    “water”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések