Élesztő

Törökül az élesztő maya. Majdnem, mint a méhecske. Csak méhecskéből lehet kenyeret sütni (de lehet! – kommentálta az egyik kínai olvasónk)

Történt pedig, hogy egyik vasárnap este, mikor a gyerek végre elaludtak (az inkább már hétfő reggel volt), gondoltunk egyet, hogy mi lenne, ha reggelre friss kalácsot sütnénk. Nosza, gyerünk ki a sarki boltba (mert az ilyenkor is nyitva van), és vegyünk élesztőt hozzá!

-Sajnos nincsen…
-No de akkor szárított por élesztő van-e?
– Nem, most nincs olyan se….
– És a szomszéd boltban vajon találok?
– Á ne menjen oda, mert ott barbárok vannak! Inkább 100 m múlva ott a pék! Náluk biztosan van élesztő! Én is ott szoktam kérni egy kicsit. És ingyen adják.

Nocsak! Élesztőt a péktől? Inkább megnézzük a szomszéd boltot is. De ugyan azt az információt kaptuk. Meg hogy a szomszéd szerintük is barbár.

Na jó, akkor irány a pék. Nem ez lesz az első alkalom, hogy valami furcsát fogunk kérni tőle…

Itt kell megjegyezni, hogy a pékek nemcsak kenyeret, és péksüteményeket árulnak. Lehet tőlük kenyértésztát (hamur) és venni, azaz a sütés előtti állapotot. Ebből pedig otthon finom pizzát, lángost, zsömlét, stb… lehet sütni, ha nem akarunk vacakolni (nem akarunk). Általában a fehér kenyeret árulják így. De könnyű összebarátkozni velük, és akkor bármelyik kenyeret el lehet kérni sütés előtt. így lehet teljeskiörlésű vagy búzacsírás tésztánk is.

Persze a pék még sosem hallott ilyenről, hogy ő élesztőt árulna…. De azért lemegy a raktárba, és megkérdezi a többieket.

Pár perc múlva jön, hogy van egy ilyen kis darab, amit 7 líráért oda tud adni. Majd lerak egy téglát az asztalra.. Elég lesz? Hmmm 1-2 évre biztosan!

Hazatértem a zsákmánnyal, lefotóztam, feldaraboltuk, és megtöltöttük vele a mélyhűtőt. Egy darabig sok-sok pogácsát fogunk sütni, az biztos!

Egy téglányi élesztő
Egy téglányi élesztő

No de ha valakinek nincs a közelében éppen ilyen lelkes pék, kaptunk tippeket, hogy élesztőt bizony házilag is lehet készíteni. És nem is olyan nehéz.

Mindjárt két félét is ajánlottak. Az egyik az úgynevezett joghurt élesztő (maya), másik pedig a keserű élesztő (ekşi maya). Ez utóbbi jó a kenyérhez. Előbbi meg… na… ki találja ki?.. a joghurthoz! (joghurtról egyébként bővebben itt)

Kezdjük a joghurtossal, mert annak viccesebb a videója az az egyszerűbb!

  • 15-20 darab nohut, magyar nevén csicseriborsó.
  • Tej

A tej akkor jó, ha a tehénből származik. De lehet más állat is. Csak élőlény legyen. A csicseriborsó pedig megmosva, megpucolva, de leginkább a bokorrol leszedett állapotban legyen. Pörkölve, megfőzve és megrágva ne legyen.

A tejet fel kell forralni, majd kéz melegre (36 fok) lehűteni. Az élesztő imádja az ilyen wellness dolgokat, mint meleg tej, meg sötét hely. Tehát csak annyit kell tenni hogy egy tiszta befőttes üvegbe rakunk kb 15-20 szem csicseriborsót, majd ráöntjük a tejet. Utána pedig jó alaposan betakarjuk, és kint hagyjuk. Olyan helyen, ahol azért nem döntjük fel. Sem mi, sem a gyerekek, sem a macska.

Sokat nem kell várni, mert elvileg 24 óra múlva már készen is a krémes-túrós élesztőnk. Ezt tehetjük bele további langyos (még mindig 36 fokos) tejekbe. És hát… tejelni fog nekünk. Jaj nem! Joghurtozni.

Itt egy látható, miként lehet ezt az egyszerű műveletet 4 és fél percben is megcsinálni.

És akkor lássuk a kenyér élesztőt is!

Ehhez 3-4 pohár liszt szükséges. Minél természetesebb, meg teljeskiörlésűbb, annál jobb (szerintem a búzacsírás meg extravagáns, mert az akár tényleg ki is csírázik Az lesz aztán a bió-pogácsa!! Nő benne a búza!)! Kell még kb. 1 liter tiszta víz. És 7-8 darab szárított szőlő (talán mazsola??)

A víz legyen tiszta! Meg felforralva (szerintem adjunk kapásból babavizet). A befőttes üveg is legyen tiszta! És jó nagy! És az egészen ne kint a hóviharban csináljuk. Az ideális hőmérséklet kb. 28 fok.

1 pohár lisztet öntsünk az üvegbe. Majd 1 pohár vizet is. Fa kanállal keverjük meg. Jó alaposan, jobbról balra, föld mágneses irányával ellentétesen (ezért fontos, hogy ne fémkanállal csináljuk). Ha kell inkább álljunk fejen, de a keverésben ne legyen hiba!

Utána őt is lefedni, és meleg helyre elrakjuk. Inkább langyos helyre. Kapcsoljuk csak ki a 200 fokra előmelegített sütőt. Majd jöjjünk rá, hogy a szárított szőlő kimaradt. Gyorsan azt is rakjuk be az üvegbe! Jól zárjuk le, takaró, sötét sarok, macskák és gyerekek elhajtása a közelből.

12 óra múlva negyed pohár liszt, és negyed pohár víz megy a tetejére. Ismét kavarás, kitartóan figyelve a mágneses vonalakra. Majd ezt minden 12 órában ismételjük meg, mígnem elérünk az 5. napig.

Akkor csináltuk jól, ha az eredménynek sör szaga van. Bármilyen más szag esetén dobjuk el jó messzire, mi pedig meneküljünk az ellenkező irányba!

A túlélőknek jó étvágyat!

Jaj, de hát még nem is csináltunk semmit! Ez még csak az élesztő…

  1. Mondjuk dobjuk bele egy nagy adag lisztbe…
  2. Tegyünk hozzá tojást
  3. meg vajat
  4. meg sajtot
  5. meg keverjük össze
  6. meg várjunk
  7. meg formázzuk meg… mondjuk DNS-lánc alakúra
  8. aztán huss, dobjuk be a sütőbe
  9. előtte persze tegyünk rá sajtot, vagy köményt
  10. na, most már lehet jóétvágyat!
  11. a sütőből azért ne felejtsük el kivenni!
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.6/10 (5 votes cast)
Élesztő, 8.6 out of 10 based on 5 ratings
 

2 Replies to “Élesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .