Karácsony Isztambulban 2015 – első rész

Megérkeztünk a nagy hajrához! 1 hét múlva ilyenkor már Karácsony lesz!

De ó jaj! Hiszen a törököknél nincs is Karácsony…!

Vagyis hát…

Minden esetre aki adott magára, az már december 1-én felállította a Karácsonyfát.

Félig feldíszített gyökeres karácsonyfa akciósan eladó!
Félig feldíszített gyökeres karácsonyfa akciósan eladó!

Mielőtt belemélyednék a szokásos év végi karácsonyi bonyodalmakba, fontos tudni, hogy az Oszmán Birodalomban vallásszabadság volt. Persze voltak könnyebb és nehezebb évek, és voltak megkülönböztetések (pl. a szultánnak kötelezően muszlimnak kellett lennie), de lényegében szabad vallás volt.

Ez mára azt jelenti, hogy Isztambulban a kb. 3200 iszlám mecset mellett 143 templom és 16 zsinagóga található. Ebből a Karácsony kapcsán most a templomok érdekesek. No, belőlük pedig tényleg minden fajtával találkozhatunk, ami jól mutatja hogy Isztambulban mennyire sokrétű a keresztény vallás. Van nyugati keresztény (jellemzően francia) templom. Keleti, ortodox templommal is találkozhatunk bőven (mégiscsak ez az ortodox vallás történelmi központja). De láthatunk örmény templomot is. És Szír keresztény templomot is. A legizgalmasabb pedig talán a krími anglikán templom…

Karácsony van a Mindenkacatotárulunk boltban is (nekem meg nem kellene hadonásznom fényképezés közben)
Karácsony van a Mindenkacatotárulunk boltban is (nekem meg nem kellene hadonásznom fényképezés közben)

Mindez azért fontos, mert a Karácsony napja a keresztény egyházaknál eltérő:

  • Az örmények szerint ők a valódi időpontban tartják a Karácsonyt, ami január 6-ra esik.
  • A nyugati keresztények viszont december 25-én
  • A magyarok ebben is előbbre járnak, ők már december 24-én
  • Az ortodoxok is december 25-én karácsonyoznak, de az ő naptárjuk el van tolódva. Így valójában január 7-én lesz a Szenteste.
  • Mindezzel szemben a törökök a Karácsonyt Noel-nek mondják, ami a Mikulást jelenti (ugye, az Magyarországon december 6).
  • A karácsonyfa viszont szerintük szilveszterre való. Ennek a neve pedig Yılbaşı, Újév (évkezdet)
  • De aki ad magára, az már december 1-én felállította a karácsonyfát.
  • És ezek a fák, de még inkább az égősorok, simán áprilisig megmaradnak. De már láttunk májusban is kint felejtett Mikulást. Mert hát olyan szép…meg színes..

Egyszerű, nem? Mi a tanulság: mindenki akkor tartja a karácsonyt, amikor jól esik. Nálam pl. már november közepe óta Karácsony van a szobában. Minden nap mennek a karácsonyi dalok, kint áll a fa is az asztalon, a mikulássapka a monitoron. És minden nap ünnep, ami egy Bounty szeletet jelent… nekem. 😀

Munkaasztal éneklő karácsonyfával
Munkaasztal éneklő karácsonyfával

Ezzel pedig itt is, bár Karácsony nincs, azért elkezdődött a karácsonyi hajrá. Elsősorban a persze az üzletek, akik az őszi akciót lecserélték karácsonyi és újévi akcióra. Nem hiányozhat az égősor és a karácsonyfa egyetlen üzletből sem. De még a sarki kisbüfé is kirakta a maga izzósorát. Persze a zárlatosat. Te meg ne kérdezd meg, hogy milyen hús van a fasírtban!!! Meg azt se, hogy hova tűntek a galambok a környékről! Meg a kutyák. Meg a macskák. Meg a postások…

A sarki közértet is ellepte a Karácsony. Van 80-as évekbeli diszkó hangulatú Mikulás sapka is!
A sarki közértet is ellepte a Karácsony. Van 80-as évekbeli diszkó hangulatú Mikulás sapka is!

Sőt! Szemmel láthatóan a Karácsony egyre népszerűbb!

Régebben vagy a menő nyugati boltokba kellett elmenni, hogy jó drága (de egyébként kínai) karácsonyfadíszeket, mikulásokat, stb.. vegyünk. Vagy pedig a karácsony bazárba vetettük be magunkat. Ma viszont elég csak a környéket bejárni! A kisebb kacatos boltokat már feltöltötték a kedvelt kommandós-kötélmászos Mikulásokkal, és a táncolós karácsonyfákkal. Nem is beszélve az absztrakt Mikulás sapkákról!
De a nagyobbak is, elsősorban a könyvesboltok és az élelmiszerboltok is árulnak minden jót, ami csak színes, villog, és jól jöhet Karácsonykor. A ruhaboltokban pedig kis és nagy és nagy mikulásruhák kaphatóak.

Nem is kell elmenni a Karácsonybazárba! De mi azért még megtesszük! 🙂 A következő részben.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
Karácsony Isztambulban 2015 - első rész, 10.0 out of 10 based on 5 ratings
 

2 Replies to “Karácsony Isztambulban 2015 – első rész

  1. Aaaaz igen! 🙂 Nem semmi karakteres kis sarki bolt,ahol még a Migrosnak is megtiszteltetés reklámozni magát! 🙂 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .