Kalandok Isztambulban és Törökországban.

A modern kori feljegyzések 1995-ben látták először a szörnyet a Van-tóban. És azóta többször is előkerül.

De érdekes módon ez inkább csak a kételyeket növeszti, mint a bizonyítékokat.

Musztafa ugyanis olyankor mindig rejtélyes módon eltűnik. Mindig.

Ali ágyában pedig békatalpat találtak. A felesége egyenlőre nem nyilatkozott, hogy ennek a hírnek inkább örüljön, vagy sírjon. Ő másra számított, de ezt már az esküvő utáni napon is elmondta.

A szörny 50 m hosszú. Mármint a víziszörny.

Ezer és egy ember bizonyítja hitelesen, esküdözik családjára és anyósára, hogy látta a krokodilt a vízi szörnyet 1995-ben, azon a bódulatosan jó nyári éjszakán.
És ezer és egy ember esküdözik szintén az anyósára, hogy nem látta rajta a made in china feliratot. És nem rokonai egymásnak, és nem ígért nekik Musztafa ingyen rakı-t a sarki kiskocsmába.
És a két csoport bizton állítja, hogy nem ugyan az, és nem is ismeri egymást.

Ezek a kiindulási hiteles információk a 23-fős van-tói kis faluból.

Jah, és van egy hiteles videó is, de az azóta eltűnt… Így most mégsincs.

A szörnyet hivatalosan 1889. április 29-án látták először. És ezzel aznap mindjárt az újságok címlapjaira is került. Utána viszont sokáig, egészen 1995-ig nem látta senki.

Szörny a Van-tóban (1889) - Forrás: tarihi olaylar

Szörny a Van-tóban (1889) – Forrás: tarihi olaylar

A képen egyébként jól látható, hogy a szörny a sapkákra vadászik. A hosszú eltűnése, majd a hirtelen előkerülése és folyamatosan jelenléte egészen biztosan összefüggésben áll a divattal.

Maga a történet viszont sokkal régebbi, egészen a 6. századig nyúlik vissza. Ekkor ugyanis egy örmény isten, Vahakn járt a tó partján, és betért a helyi kebab árushoz. Már éppen megkapta volna az ebédjét, amikor a tóból kinyúlt a szörny (akkoriban éppen sárkány), és elragadt a finomságokat. Vahakn azonban nem hagyta ennyiben. Fogta magát, és utána ment. Bár az ebédet nem sikerült a szörnyből kiverekednie, de végül a hosszú csúfságot is nyársra húzták, és megették. És ezzel egyszer és mindenkorra megoldták a szörny kérdést.

Igen ám, de a szörny 1995-ben mégis visszatért. Legutóbb 2014-ben látták. Még egy tudományos csoport is leutazott (a Musztafa barátai nevű helyen szálltak meg), hogy tanulmányozzák az esetet.

Egyesek szerint viszont ez az egész szörnyes dolog csak kitaláció, hogy ezzel növeljék a turizmust. De ezer és egy ember szemtanúja rá, hogy aki ilyet mond, azt a szörny reggelire felfalja. Nekünk pedig eszünk ágában sincs megkérdőjelezni a létezését. Innen Isztambulból pl. egészen jól látszik. Most éppen integet. Sőt! Én javaslom, hogy hívjuk is meg, úszkáljon egy kicsit a Balatonban is. Biztosan feldobná a turizmust. Hiszen ki ne akarna egy jó kis selfie-t a szörny hasából?

Van-tavi szörny minden esetre nagyon népszerű. Van városában még szobrot is kapott. Ha jól tudom, nem is egyet.

Ezen kívül a The Secret Saturdays nevű rajzfilmsorozatban a The Unblinking Eye, a Destination Truth (3 évad, 5 részében) és az Animal X (3 részében) sorozatokban is felkérték szereplőnek.

Mindeközben Isztambulban, a Boszporuszban aztán tényleg minden van. Még titkos tengeralattjáró is. De aranyos buksijú hosszúnyakú-hosszúcsápú szörnyet nem látott senki. Igazándiból nem is tudna hova elférni. De egy szörnyes esemény mégis történt.

2013-ban Üsküdar közelében, Muzaffer Balcı, más néven az öreg halász, kifogott egy 800 kg-os cápát. Ezt hazavitte, feldarabolta, és szétosztotta a szegények között. Ezzel pedig a Boszporuszi szörnyvadász néven bekerült az újságokba. Cápát sem előtte, sem azóta nem láttak Isztambulban. Ami azért jó hír azoknak, akik majd júliusban szeretnék átúszni a Boszporuszt.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.5/10 (4 votes cast)
Van-tavi szörny, 9.5 out of 10 based on 4 ratings
 

4 hozzászólás a(z) Van-tavi szörny bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


123
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    şehir merkezi
    “town center”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek