Miért nem lehet Törökországban fogyni…?

Azt már tudjuk, hogy Isztambult úgy általában átjárja a sült hús illata.

Meg azt is tudjuk, de legalábbis elég hamar megtanuljuk, hogy a törököknél az evés központi szerepet tölt be.

És ezekből a dolgok már maguktól következnek. Ahogyan a kilók is…

Biztos mindenkinek van Magyarországon olyan rokona, akihez ha ellátogat, akkor nem ússza meg, hogy a fél hűtőt kitegye elénk az asztalra. És ugye addig nem lehet távozni, amíg az el nem fogy. A hűtő másik felével együtt.

Lényegében ugyan ez történik Törökországban is. A különbség viszont az, hogy az átlag töröknek legalább 300 olyan rokona van, akivel aktív kapcsolatot tart fent. És itt mindenki szeret enni.

Jó példa erre az Áldozati Ünnep.

Mint minden vallási ünnep, ennek is a középpontjában a család, rokonok, ismerősök állnak. Azaz ilyenkor mindenki meglátogat mindenkit (a kavarodások redukálása érdekében a mindenki a legidősebb rokonnál gyülekezik).

Ez pedig úgy néz ki, hogy reggel felkelünk, reggelizünk, és irány a rokonok. Majd megérkezünk az A rokonhoz. Persze udvariasan közöljük vele, hogy csak pár percre ugrottunk be hozzá, hiszen még sok mást is meg kell látogatni. De ugye eszünk valamit? Nem, hiszen most reggeliztünk. De hát csak egy teát. Meg egy pici sajtot. Kenyeret. Meg ugye az áldozati húst (kb. pörkölt rizzsel) sem illik visszautasítani.

2 órával később és legalább 2 kg extrával felszerelkezve irány a B rokon. Persze udvariasan közöljük vele, hogy csak pár percre ugrottunk be hozzá, hiszen még sok mást is meg kell látogatni. De ugye eszünk valamit? Nem, hiszen most reggeliztünk. De hát csak egy teát. Meg egy pici sajtot. Kenyeret. Meg ugye az áldozati húst (kb. pörkölt rizzsel) sem illik visszautasítani.

2 órával később és legalább 2 kg extrával felszerelkezve irány a C rokon. Persze udvariasan közöljük vele, hogy csak pár percre ugrottunk be hozzá, hiszen még sok mást is meg kell látogatni. De ugye eszünk valamit? Nem, hiszen most ettünk. De hát csak egy teát. Meg egy pici sajtot. Kenyeret. Meg ugye az áldozati húst (kb. pörkölt rizzsel) sem illik visszautasítani.

2 órával később és legalább 2 kg extrával felszerelkezve irány a D rokon. Persze udvariasan közöljük vele, hogy csak pár percre ugrottunk be hozzá, hiszen még sok mást is meg kell látogatni. De ugye eszünk valamit? Nem, hiszen most ettünk. De hát csak egy teát. Meg egy pici sajtot. Kenyeret. Meg ugye az áldozati húst (kb. pörkölt rizzsel) sem illik visszautasítani.

2 órával később és legalább 2 kg extrával felszerelkezve irány a E rokon. Persze udvariasan közöljük vele, hogy csak pár percre ugrottunk be hozzá, hiszen még sok mást is meg kell látogatni. De ugye eszünk valamit? Nem, hiszen most ettünk. De hát csak egy teát. Meg egy pici sajtot. Kenyeret. Meg ugye az áldozati húst (kb. pörkölt rizzsel) sem illik visszautasítani.

Este van már, 8 óra. Inkább tíz. És még csak a K rokonnál tartunk. De a nadrág régen cafatokban lóg, hiszen ki tud ennyi evés után beleférni. De azért bemegyünk. Persze udvariasan közöljük vele, hogy csak pár percre ugrottunk be hozzá, hiszen már későre jár. De ugye eszünk valamit? Nem, hiszen most ettünk. De hát csak egy teát. Meg egy pici sajtot. Kenyeret. Meg ugye az áldozati húst (kb. pörkölt rizzsel) sem illik visszautasítani.

..

És akkor ott van a listában a Y rokon is. Akit csak Ye-ye teyze-nek (Egyél-egyél nénike) hív mindenki. Kb. minden második mondata az, hogy ye-ye (egyél, egyél). Neki valami varász hűtője lehet, mert megállás nélkül pakolászik kifele belőle. De sose fogy ki.. Sőt! Mintha egy dolgot kivenne, mindjárt kettő lesz helyette

Persze ezek csak az ünnepek. A hétköznapok ennél sokkal nyugodtabbak.

Bár azt meg kell hagyni, hogy alapvetően nehezebb olyan ételt találni Isztambulban, ami nem a kalóriáról szól. Ez mondjuk jó hír azoknak a turistáknak, akik minél többet szeretnek gyalogolni.

De azért, ügyesen, odafigyeléssel, no meg a törökök rugalmasságával (olyan ételt és úgy kérni, ahogy nincs benne a menüben) ez megoldható. A gond itt is akkor kezdődik, hogy mindenkinek sok ismerőse, sok rokona van.

Már többen is mondták, hogy Isztambul olyan, mint ahol sosem ér véget a buli. Mindenkinek rengeteg ismerőse és rokona van. Mégha mindenkivel fél évente csak egyszer találkozik, akkor is minden napra jut legalább egy. És ugye, amikor találkozunk vele, akkor mindjárt beülünk valahova, hogy igyunk egy teát, kávét. És nos… együnk is valamit… Mert mégsem lehet az, hogy ő eszik, mi pedig csak nézzük.

Holott lehet, hogy ő is hasonló udvariasságból eszik inkább.

Pedig megfogadtuk, hogy aznap már nem eszünk többet! Milyen jól ment a reggeli. Az ebéd sem sikerült rosszul… jó, lehetett volna jobban is csinálni… de rosszabbul is. Jó, meg becsúszott az a chips is délután 4-kor. De aztán jött az a sütemény a 6-órás találkozón. Na, majd a vacsorát kihagyjuk. Jaj, nem lehet kihagyni, mert az X jön át hozzánk. És te jó ég! Hozott 10 kg. gesztenyét is, hogy megpirítsuk!

Na, majd holnap! Holnap újra megpróbálkozunk a diétával. Remélem akkor az Ali nem hozz kukoricát!..