A 17 milliós kisváros

Isztambul lakossága hivatalosan 14 millió fő.

Ezt persze senki sem hiszi el. Mindenki aki itt él, meg van győződve róla, hogy ennél egészen biztosan többen vagyunk. Pl, amikor sorbaállunk a boltban, vagy csak simán állunk a dugóban? Vagy le akarunk menni a metróba. Vagy péntek délután sétálunk az İstiklâl Caddesi-n: Olyankor egészen biztos, hogy több ember van körülöttünk, mint 14 millió.

Szerintük legalább 20 millióan vannak. Én inkább beérem egy középúttal, ezért legyen 17 millió..

Az ember azt gondolná, hogy az ekkora tömeg elidegenít. Itt pont fordítva van. Az emberek igen is jól ismerik egymást. A múltkor is ültünk a taxiban, és a sofőrünk az autók kanyarodása alapján felismerte a vezetőiket. El is mondta, hogy melyiknek mit dolgozik az anyukája. Bár érdekes módon mindegyik ugyan abban az ősi szakmában dolgozott. Ez mondjuk betudjuk annak, hogy a sofőrünknek valószínűleg ezen a területen vannak érdekeltségei…

Igazándiból Isztambul nem volt egy nagy város. Mármint a mai méretéhez képest nem volt nagy. A Bizánci Birodalom fénykorában (8. század) a lakosok száma elérhette a félmilliót (Rómában Augusztus idejében kb. egymillióan élhettek). De ez a szám is nemsokára rohamosan csökkent, minek a végén még a IV. Keresztes Hadjárat is betett. Ugyanis akkor az európai keresztes turisták ellepték a várost, és mindent elvittek, amit csak tudtak. Mire a törökök 1453-ban megérkeztek, már csak 45 ezer nő, férfi és gyerek védte a hatalmas várost. Tekintve, hogy a Fal teljes hossza kb. 20 km, nem lehetettek a védők túl sűrűn.

Miután a törökök elfoglalták Isztambult (1453), beköszöntött a béke kora. Mármint… jó, a szultánt párszor megpróbálták felrobbantani, a politikai ellenségeskedés miatt pedig többen véletlenül beleestek a Boszporuszba (és mivel a szerencsétlen baleset idejében valami különös rituális okból mind zsákban tartózkodtak, így nem is sikerült a vízből kimászniuk). De azért a korábbi időszakhoz képest sokkal békésebb lett a város éve. És szépen lassan növekedett. A 20. század-ra majdnem el is érte az egymilliót.

Ebben az időszakban a világ legnagyobb városa címéért küzdött olyanokkal, mint pl. Bagdad. London is csak az 1750-es évekre tudta utolérni.

Az I Világháború és az őt követő Függetlenségi Háború rányomta a bélyegét Isztambulra is. De még inkább az ezt követő Köztársaság, amikor is az új Törökország székhelyét áttették Ankarába. Ami akkor még csak egy kis városka volt. Így ide a legtöbb embert Isztambulból csábították át. A kisebbségek jelentős része pedig elhagyta az országot.

A változás az 1950-es években kezdődött meg. De igazán jelentős az 1980-es években lett. Kezdetben lassan, majd egyre gyorsabban érkeztek a vidékiek az egykori fővárosba a jobb lehetőségek reményen a vidékiek. Míg 1980-ban csak 2,8 millióan éltek Isztambulban, addig 1985-ben már 5,5 millióan. Mára pedig hivatalosan 14 millióan.

Mindemellett rengeteg olyan ember él a városban, akik hivatalosan nem tartóznak ide. Ilyenek pl. a diákok vagy akik rövidebb ideig dolgoznak Isztambulban.

Mindez sok érdekes dolgot vet fel. Egyrészt egy olyan kérdést, hogy mi lesz a falvakkal, hiszen az onnan eljöttek unokáinak eszük ágában sincs visszamenni.

De a még érdekesebb az, hogy ebből a 14 milliós tömegből 11 millióan úgymond vidékiek. Ők azok, akik első vagy második (ritkán harmadik) generációs Isztambuliak. Ők állnak szembe a kb. 3 millió tradicionális városlakóval. Ráadásul ezek az újak olyan helyekre költöztek, ahol korábban még város sem volt.

Ráadásul az egy helyről jött emberek nagyjából egy helyre is költöztek. Így azt leszámítva, hogy most már Isztambulban volta, lényegében nem változott semmi: a szomszédok ugyan abból a faluból, völgyből vagy megyéből érkeztek. És mivel a valódi város több km-e volt, így a városi szokásokat sem igazán vették át. Még ma is látni olyat, hogy a tyúkok, kecskék rohangálnak a kertben. Rosszabb esetben az utcán (a sarki hentes nagy örömére).

Mindez több furcsa helyzetet teremtett.

Egyik ilyen érdekesség, hogy akik kisebb falvakból, megyékből érkeztek, igencsak elveszve érezhették magukat a 10+ milliós városban. Sokuk mára azért belenőtt. Megszokta, hogy korábban bármennyit is gyalogolt, az erdőnek nem sikerült a végére érni. Mára ugyan ez van, csak a házak sora végtelen. Medvék helyett pedig a kebab árusok, a taxisok és a csuklós buszok színesítik a mindennapokat.

Mindezek ellenére mégis kisebb közösségeket alkotnak. És az egy helyről érkezettek összetartanak. Ha két ember ismerkedésbe kezd, akkor hamar előkerül az a mondat, hogy ki honnan származik. És ha kiderül, hogy ugyan abból a megyéből, völgyből valóak, akkor mindjárt hatalmas barátság alakul ki. És persze elő jönnek a közös emlékek is: Manci néni tehene még mindig pöttyös? Nálatok is akkora hó esett a hétvégén?, stb…

Mindemellett az az érdekes, hogy az egyfelől érkezett emberek valahogy hasonló, egymáshoz közeli szakmákban is helyezkednek el. Így végül lépten-nyomon beléjük botlanak.

Tehát hiába él ebben a hatalmas városban 14-17-20 millió ember. Valahogy végül mégis mindenki állandóan ugyan azokkal találkozik. Mintha éppen csak egy nyugis kisvárosban lennénk…

İstiklâl Caddesi - péntek délután" src="http://farm9.staticflickr.com/8597/16241678493_dc5d81507f.jpg" alt="İstiklâl Caddesi - péntek délután" width="375" height="500" />

A 17 milliós kisváros, 9.7 out of 10 based on 6 ratings

---