Találtunk egy nagy kupac ágyúgolyót!

Az alaprajz szerint itt egy nagyobb szobának kell következnie. Ki is nyitottuk az ajtót, de gyorsan visszacsuktuk.

Ugyanis egy hatalmas kupac oszmán-kori ágyúgolyó nézett velünk farkasszemet… Az a típus, ami faltól falig, padlótól plafonig ér.

Cégünk régi épületek felújításával foglalkozik. A régi azt jelenti, hogy lehet, csak 10 éves. De akár 400 is. Igazándiból Isztambul (bizonyított) 8.000 éves történelmében pár száz év csak másodpercnek minősül.

Az épületek néha egészen jó állapotban vannak (nem dől össze, ha nekidőlünk a falnak), néha pedig félig romosak. Mivel a cégünk specialitása a történelmi házak felújítása, ezért minden épület valamilyen a műemlékvédelem alatt áll.

Ez egyszer azt jelenti, hogy aki nem ismeri az utakat, az olyan adminisztrációs útvesztőbe kerül, hogy éhen hal, és felfalják a macskák. Meg a bürokrácia (macskával együtt).

Másrészt pedig azt, hogy mielőtt bármihez is hozzányúlnák, nagyon-nagyon alaposan fel kell mérni, és le kell rajzolni. Nemcsak minden sarkot, hanem minden repedést, téglát, törött téglát is. Hogy ez mit is jelent a valóságban, arra jó példa az AyaSofya kertjében látható II. Selim Türbéje. Kattintsatok a képre, hogy lássátok a részleteket!

II. Selim Türbéje
II. Selim Türbéje

E miatt pedig mi aztán tényleg mindent jó alaposan megnézünk. De ennélkül is szinte minden épületben lehet találni valami izgalmasat. Néha egy hamam-ot, néha egy templomromot a pincében (ezt más találta, el is adta), néha pedig gombákat. Itt ne a leopárdmintás falra gondoljunk, vagy azokra a gombákra, melyek úgy belepik a folyosót, mint egy szőrös alagút. Hanem azokra a szép kalaposokra, melyekben a Hupikék törpikék laknak. Bár törpikét még nem láttunk, de a környező kövér macskák árulkodóak.

Így az, hogy oszmán-kori ágyúgolyókat láttunk, végül is nem olyan nagy szám. Talán ott lesz ágyú is valahol, valamelyik ablakban. És akkor érthető lesz az is, miért nem akar senki, semmiféle ajánlattal, számlával bekopogtatni…

A tulaj arra kért, hogy semmiféle képet ne tegyünk publikussá, de még hasonlót se. Így ezt a történelemmel foglalkozó oldalt tudom ajánlani ízelítőnek. Mi is ilyeneket láttunk, csak kb. 2000x többet. Jelenleg azzal próbálkoznak, hogy melyik hivatalos szervnek tudják az ágyúgolyókat odaadni. Egyrészt, mert ez kötelezettség. Másrészt meg hova üljenek majd a vendégek, ha a nappaliban a plafonig állnak a kőgolyók? Nem is beszélve arról, ha szétgurulnak a lakásban, majd ki a házból, végig az utcán…

A problémát az jelenti, hogy a Régészeti Múzeum nem tudja átvenni az ágyúgolyókat. Sem pedig a Hadtörténeti Múzeum. Pedig amikor őt költöztették a mai helyére, akkor még egy múmiát is találtak a raktárban, és azt is magukkal vitték. De gondolom, már annyi mindent találtak Isztambulban, hogy tényleg nem tudják hova tenni őket. Holott az ember a történelemórákat tanultak alapján arra következtet, hogy a törököknél otthon nem is maradt ágyúgolyót, mindet ellövöldözték Magyarországon.

Így most egyenlőre nem tudják, mi is legyen ezekkel a szép szál jó nehéz kőlabdákkal.

Mielőtt bárki is jelentkezne egy ilyen ágyúgolyóért, érdemes tudni, hogy nagyon szigorú szabályok és ellenőrzések vannak a műtárgyakkal és történelmi emlékekkel kapcsolatban. Röviden: aki ilyet próbál kivinni az országból, jobb esetben csak súlyoz pénzbírságot és kitiltást kap. Rosszabb esetben ennek az ellenkezőjét: egy hosszú darabig nem engedik ki a rácsok mögül.

Legyen az bármilyen ki kő, nem szabad kivinni. És ne reméljük, hogy nem fogják a táskában megtalálni, mert a reptéren alaposan átvilágítanak mindent.

Vállalkozó szellemű kalandorok megpróbálkozhatnak azzal, hogy az ágyúgolyót a póló alá rejtik, majd terhességre hivatkozva megkerülik a kaput. De ez eléggé régi trükk, nem hiszem, hogy bárhol is beválna.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.8/10 (5 votes cast)
Találtunk egy nagy kupac ágyúgolyót!, 9.8 out of 10 based on 5 ratings
 

2 Replies to “Találtunk egy nagy kupac ágyúgolyót!

  1. Ez a metszet II.Selim türbéjéről…elképesztő! Nem is elképesztő,inkább hihetetlen! El is mentettem magamnak!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .