Konstantinápoly ostromai – 2. rész

Isztambul, alias Konstantinápoly az Európa és Ázsiát összekötő hídon fekszik. Azaz ha valaki át akar menni egyik földrészről a másikra, akkor át kell mennie a városon (és a szőnyegárusokkal megtöltött bazáron).

Ezzel együtt ő egy igazi kulturális ütközőzóna, ahol a különböző nézetek, vallások hadseregekkel is összeütköztek.

Előzőleg a főként délről jövő, VII-VIII. századi támadókkal ismerkedtünk meg. Most pedig lássuk az északi szomszédokat, és a IX-X. századot!

A IX. és a X. század a Bizánci Birodalom életében leginkább az északi szomszédok ügyködéséről szólt. Ezek közül is elsősorban a bolgárok, oroszok, szlávok és a magyarok voltak azok, akik többször is meglátogatták Konstantinápoly kapuit. És ha már ott jártak, akkor a buzogányaikkal jól meg is ütögették. És hogy az ablakok se maradjon ki a buliból, azokba pedig tüzes nyilakat lövöldöztek.

Bizánc mellett északon ekkoriban a legkomolyabb erő a bolgár kánság volt. Pontosabb nevén az Első Dunai Bolgár Birodalom. Fő fejese, mindenhatója a mindenkit fejbekólintó Krum (a félelmetes) kán volt (755?-814). Már a neve is sokat mondó. Mint aki minden kérdésre egy buzogánycsapással válaszol. Ettől még persze lehetett művelt, érzelmes ember, aki esténként a lányainak pónilovas meséket olvasgat. De a történelemkönyvek nem írnak lányokról, csak egy fiúról. Ő viszont sikeresen 30 éves békét kötött Bizánccal…. valami mégiscsak lehetett a pónikkal kapcsolatban.

Miután Krum 803-ban trónra került, mindjárt az ország méretének növelésébe fogott (legyen hely a pónis könyvek tárolására). Ehhez a Kárpát-medencében élő avarok tűntek a legmegfelelőbbnek. Ők nemrég fejeztek be egy háborút a frankok ellen. Meg egyébként is egymás csépelésével voltak elfoglalva. Így mire észrevették, hogy egy bolgár csapat is ott ólálkodik köztük, addigra ez a sereg már elfoglalta az egykori Kelet-Pannóniát. Ezzel egyúttal meg is pecsételték az Avar Birodalom sorsát.

Mindeközben a mit sem sejtő Bizánci Birodalom ismét az arabokkal került konfliktusba és elmentek délre csatázgatni. Így 809-ben a bolgárok megtámadták a bizánci határmenti erődítményeket (ma Szófia).

Ennek persze nem örült I. Niképhorosz, a bizánci császár. Otthagyta a meglepett arabokat, és észak fele tört a seregével. Egészen a bolgár fővárosig, Piliszkáig. Itt kitombolta magát, és hazament.

Otthon azért érezte, hogy ez így nem lesz jó, így két éven keresztül készült egy válaszcsapásra. Krum kán látta ezt, ezért többször írt levelet a császárnak, hogy az szófiás dolog csak vicc volt, meg békés szalonnasütés. És csak a sors fintora, hogy végül a város is leégett. A lakosokat pedig nem eladta, hanem csak európai tanulmányi útra küldte. A béke jeléül még pónis matricás albumot is küldött.

De a császárt nem hatotta meg a szivárványszínben úszkáló apró lovak látványa. Ő 1:1-es méretű lovakra vágyott, rajta teljes páncélba öltözött katonákkal. Melyek éppen felgyújtanak egy bolgár várost. Mondjuk Piliszkát. És ezt a tervét meg is valósította.

A bolgár főváros eleste után Krum kénytelen volt menekülni. De nem olyan sikoltós-futkosós módon, ahogyan az az Útmutató királyoknak c. könyvben meg van írva! A bolgárok becsalták a bizánciakat egy mocsaras-völgyes területre. Majd elterelték az ellenség figyelmét, mialatt mély árkokat ástak és földfalakat építettek. Ezzel pedig teljesen bekerítették a bizánciakat. Jöhettek a tüzes nyilak.

Maga a császár is odaveszett, és a fia, Sztaurakiosz is nagyon súlyosan megsebesült. Krum később megkerestette a Niképhorosz testét, és a fejéből kupát készítettet. Ünnepi alkalmakkor ebből ivott.

Az elvesztett csata, elvesztett császár nem kedvezett a súlyosan sérült örökösnek. Az ősi római elve (bökj hátba, vagy téged böknek hátba) nem tűrte meg a gyengéket. A császári családot először elmozdították, majd bemozdították egy bizonyos méretű dobozba. Azt meg elvitték egy kolostorba. Mégse a Boszporuszt szennyezzék mindenféle uralkodókkal.

Az új bizánci császár, Mikhaél lett. Krum szeretett volna vele végre békét kötni, de még válaszra se méltatták a leveleit. Ezen pedig feldühödött a bolgár klán, és seregeivel nekitámadt a Bizánci Birodalomnak. Jó ötletnek bizonyult, mert amerre csak járt, nagy vagyont sikerült szereznie: aranyat, ezüstöt, de még görögtüzet is! A császár természetesen mindjárt ellen-sereget küldött. A két hadsereg Verszinikiánál találkozott.

A csata kiegyensúlyozottnak tűnt, de mintha a bolgárok kicsit jobban nyerésre álltak volna. A bizánci oldalon viszont volt egy anatóliai hadvezér, aki meglátta a lehetőséget a saját karrierje érdekében. Inkább hazament, hogy előkészítse a terepet saját magának. Jah, és vitte magával a fél sereget. Mire Mikhaél jó alaposan összeverve hazaért, addigra már ez a hadvezér V. (Örmény) León császár néven -a képrombolás elkötelezett híve – a trónon ült. A régi császárt ismételten bedobozolták. Innen Próte szigetére került, ahol szerzetes lett. Állítólag sokat imádkozott, főleg egy bizonyos kés és egy bizonyos trónbitorló találkozásáért. 7 évvel később meg is történt az összejövetel…

Új császár, új helyzet. Krum ismét megpróbálkozott egy békekötéssel. De valahogy nem ment ez neki, mert ismét csak süket füleket talált. Ezen feldühödve most már egészen Konstantinápolyig ment a seregével.

Itt viszont szembetalálkozott azzal, amivel sok hasonló szándékú turista is, a konstantinápolyi fallal. Látta, hogy ezen bizony sem lóval, se anélkül nem juthat át. Így egy olyan személyes találkozót kért a bizánciaktól, amivel majd otthon ki tudja beszélni magát. Hogy végül is ők nyertek, csak közben hazamentek.

A bizánciak ezt a találkozót a saját megszokott szabályaik között képzelték el: sok orgyilkos iszogat barátságosan az ellenfél vezérével. De Krumnak a megfelelő pillanatban ki kellett mennie, és mire visszaért, az orgyilkosok egymást intézték el.

Ezen feldühödve hazaindult a sereggel, és útközben mindent felgyújtottak. A lakosságot (kb. 30.000 ember) pedig összeszedték, és egészen a Dunáig hurcolták, majd eladták őket.

A következő évben (814) Krum ismét csak Konstantinápoly ellen vonult. Csakhogy ezúttal a guta ütötte meg, és meghalt.

Krum utódja (volt némi fejröpködés a kérdés megtárgyalása idején), aki végül Krum fia lett, sikeresen békét kötött a bizánciakkal. Ezzel egyidőben az arabok is más préda után néztek. Így a Bizánci Birodalom egy olyan időszakába ért, amikor végre kívülről senki se akarja megtámadni. Maradt idő a polgárháborúskodásra.

70 év múlva viszont megérkeztek az oroszok! Az évszázadok alatt sok királyság, birodalom uralkodott Anatóliában. Az oroszoknak mindegy volt, ki van ott, előbb-utóbb háborúba került vele. Kb. minden évtizedben 1-2 alkalommal. Így a Bizánci Birodalommal is (bár pont velük viszonylag békében voltak).

Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a Fekete-tenger két oldalán ki tudott alakulni 1-1 egymástól elválasztott nagyhatalom. Amelyek végül óhatatlanul találkoztak. Vagy a nyugati oldalon a Balkánon, vagy a keleti végen, a Kaukázusokban.

Az első olyan összecsapás, melyben az oroszok elértek Konstantinápoly falaiig, 860-ban következett be.

Arról nem tudunk, hogy pontosan mikor is találkoztak először az oroszok és a bizánciak. Találunk ugyan néhány utalást, hogy 839 környékén… Kezdetben még inkább kereskedelmi kapcsolatokról volt szó, mint egymás felnyársalásáról.

Az oroszok értesültek arról, hogy Konstantinápoly most igazán gyenge. Ennek ellenére az orosz-bizánci kereskedelem tovább zajlott. Semmi jelen nem volt annak, hogy az oroszoknak bármi szándékuk lenne. Így a bizánciak elmentek egyet hadakozni az arabok ellen.

860. június 18-án hajnalban teljes volt a meglepetés, amikor az oroszok megjelentek a falak alatt. Sőt! Nem sokkal később a falakon belül is. Hamarosan pedig megkezdődött az ilyenkor szokásos barátságos tábortűzgyújtás, sütögetés, ékszercserélgetés.

Valahogy a népnek mégsem tetszett, hogy az oroszok az utcákon meg a lakásokban buliznak. A császár elment a hadsereggel (és vitte a görögtüzes raktár kulcsát is – bár nem tisztázott, hogy egy félig felgyújtott városban mire lehetett volna használni). Így az emberek a papokhoz fordultak segítségért. Ők beküldtek mindenkit a templomokba imádkozni.

Ez végül is kicsit segített a lakosoknak, mert ezek után az oroszok inkább a papokat kezdték összegyűjteni. Sőt! Még a Herceg Szigetekre is kihajóztak, hogy onnan is elhozzák a papokat és a 22 pátriárkát.

Az ostrom, pardon…, a dinóm-dánom augusztus 4-án ért végett. Pontosan nem tudni miért. Állítólag a császár visszaért, így az oroszok gyorsan hazasurrantak.

Érdekes elvi kérdés, hogy most akkor az oroszok elfoglalták a várost, vagy sem. A Wikpédia szerint nem. De viszont az, hogy a városból elvitték a bort és a papokat, bizonyára rányomta a bélyeget az elkövetkező évekre…

(A vezér miért néz hátra? – Inkább kopogjál te! A te hangod mélyebb!)

Második támadásról az Повѣсть времяньныхъ лѣтъ (Elmúlt idők krónikája, Nesztor krónika – A Képes krónika orosz, óegyházi szláv verziója) így ír:

907-ben Oleg kijevi fejedelem 400 hajóval indult útnak, hogy bevegye (de legalább kifossza) Konstantinápolyt. A bizánciak ezt megsejtették, és követeket küldték hozzá. Meg némi mérget. De a hős Oleg nem akart inni a borból, hanem az egészet a tengerbe öntötte.

Amikor pedig a hajóraj elérte a Boszporuszt, látták, hogy a város kapuit belakatolták, a tengerszorost pedig lánccal zárták le. De a hős és okos Oleg kivitette a hajókat a partra, kerekeket szereltetett rájuk. Majd megvárta az alkalmas szelet, és egészen a falakig vitorláztak a szárazföldön. A bizánciak pedig látták, hogy a hős, okos és bátor Olag hajókkal közeledik és megrettentek tőle. És mindjárt írtak is egy szerződést, melyben adófizetésre kötelezik magukat. Így Olag csapatai nemcsak győztesen és sértetlenül térhettek haza, de gazdagon és hősiesen is. No és a bizánciak elismerését is kiharcolták.

A krónikából hiányzik, hogy a császár lánya meglátva a hősi és okos és bátor és daliás Oleg legényt, szerelembe esett. Majd 7 próba elé állítja, melyeket természetesen kiállt. Így 7 országra szóló lakodalmat csaptak, és boldogan éltek, míg csak…. meg nem érkezett a rokonság..

A történet nagyon szép. De van némi probléma a hitelességével. Egyrészt az Elmúlt idők krónikája sose volt egy lelkiismeretes írás. Állítólag már az eredeti verzióban is voltak furcsaságok. Az évszázadok során pedig mindig az aktuális politikai állás szerint rendszeresen újraírták a történeteket. Ráadásul Oleg idejében a krónika még nem létezett. Csak szájhagyomány útján terjedt a története, erősen kiszínezve.

Másrészről a bizánci oldalon semmilyen írás nincs, ami a támadásról szólna. Pedig ők mindent jó alaposan lejegyzeteltek.

Nem mellékesen pedig Isztambul meredek és tüskés-bokros völgyei között ki van zárva, hogy bárki is vitorlázgatna.

Mindezek ellenére a történetnek vannak alapjai. Csak éppen nem úgy.

„- Tessék mondani! Igaz a hír, hogy Moszkvában moszkvicsokat osztogatnak?
– A hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Leningrádban; nem moszkvicsokat, hanem ladásokat; és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak”

A szerződés ugyanis létezik. De ez sokkal inkább egy orosz-bizánci együttműködésről szól, melyeknek az eredményeit meg is találjuk:

• 902-ben közös orosz-bizánci támadás Kréta ellen
• 936-ban közös ellentámadás a varagék ellen.
• 949-ben ismét közös támadás Kréta ellen.

A történészek szerint a legvalószínűbb, hogy a bizánciak Olegéket egyszerűen a saját céljaikra kihasználták.

Harmadszorra 941-ben érkeztek ismét az oroszok Bizánc falaihoz. Ezúttal Oleg helyett Igor jött. Ők egyébként rokonok voltak. De az erről szóló krónikák annyira ellentmondásosak, hogy ha őket vesszük alapul, akkor akár egyikük apja lehetett a másikuk anya is, miközben kereszt-harántcsíkos unokasók voltak. Annyi azért biztos, hogy ikrek nem lehetettek, tekintve a 30 évnyi korkülönbséget.

941 érdekes év volt. A kazahok berágtak Bizáncra, mert nem bántak túl kedvesen a zsidókkal. Sőt! Úgyhogy szövetséget ajánlottak az oroszoknak. Eközben a besenyők éppen Észak-Anatóliában lövöldözték a tüzes nyilaikat, ahol arról értesültek, hogy a császár nagy létszámú sereggel indult az arabok ellen. Így a város ismét védtelen, akárcsak 80 éve… És mivel a besenyők sem rajongtak a bizánciakért (magasra építették az ablakokat, és oda nehéz belőni a tüzes nyilakat), ezt a hírt örömmel osztották meg az oroszokkal.

Igor tehát elindult a hajóival Konstantinápoly ellen, ahova májusban érkezett meg. Csakhogy a város előtt 15 igencsak kiöregedett hajó várta őket. Egyértelműen megpakolva görögtűzzel. Igor értékes zsákmánynak vélte őket, így a flottával bekerítette őket, hogy elkapja őket. Ekkor viszont a 15 ócska teknőn a tűzfújó berendezések működésbe léptek felgyújtva az oroszok és szövetségeseik hajóit. A megrettent katonák ijedtükben a vízbe vetették magukat. Teljes páncélba öltözve. Nagyon messzire nem úsztak, az biztos. Akit viszont a bizánciak kimentettek, azt lefejezték, majd visszadobták.

Bár súlyos veszteséget szenvedtek a támadók, ez nem akadályozta meg őket, hogy a szárazföld felől mégiscsak bejussanak a védtelen városba, ahol különös kegyetlenséggel bántak a lakosokkal.

Szeptemberben egy kisebb bizánci sereg érkezett két generálissal, hogy felszabadítsák Konstantinápolyt. Ez pedig teljesen meglepte az oroszokat, akik menekülni próbáltak. De a tengeren megállították a megrakott flottákat. Alig maroknyi hajó érkezett meg végül a Krím-fékszigetre. A bizánciak pedig az elfogott foglyokat lefejezték.

Az Elmúlt idők krónikája természetesen arról emlékszik meg, hogy a bizánciak siettek, hogy megvásárolják a békét az oroszoktól. Minek egyik ára az volt, hogy megengedték a kijevi flottának, hogy a Kaszpi-tengeren összecsapjanak az arab hajóhadakkal.

Erről a kazahok is beszámolnak, hogy 913 és 944 között több ilyen vízi csetepaté is zajlott . Hozzáteszik, hogy csúnya látvány volt és örülnek, hogy kimaradtak belőle.

Konstantinápoly ostromai - 2. rész, 10.0 out of 10 based on 3 ratings

---