Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a keresztesek elfoglalták Bizáncot, kétszer is (1203, 1204).
Ezzel pedig a kor legnagyobb ismert birodalmát és benne rejlő évszázados – néha évezredes – műkincseket, épületeket tettén tönkre. Ráadásul ezzel Európát is jól felforgatták, melynek pl. egyik következménye az oszmánok térnyerése, majd Amerika felfedezése.
De mindez nem jelenti azt, hogy a Bizánci Birodalom végleg megszűnt volna. Bár halálos sebet kapott, de egy nagy visszatérésre még lehetőséget kapott.
Velence terve bevált. A rivális, és ráadásul Genova-barát Bizánc megsemmisítő csapást kapott. Nincs többé. Odahaza nagy volt az öröm.
Amikor pedig Európába elkezdtek a zsákmányolt kincsek érkezni, akkor ott is mindenki ünnepelt. A pápa is hümmögött, hogy végül is, a hitetlenek helyett az eretnekekkel végeztek. Így sem rossz.
Később azért lelkiismeret furdalása lett, amiért a keresztények a keresztényeket ölik, Holott ott vannak a muszlimok is. Ráadásul Bizánc évszázadokon keresztül védte Európát a pogányoktól (jó, ezen címszó közben felgyújtotta Rómát is, de ennyi belefér). Ezek után pont a keresztényektől kapja a végső csapást. Valamit kellett tenni, jobb híján kiátkozta a Konstantinápolyt elfoglaló katonákat. Ők ezen olyan nagyon nem sértődtek meg, hiszen tele voltak kinccsel.
Az igazi gondok viszont ezek után kezdődtek. A hadjárat helyszínén hiába várták a katonákat, nem jöttek. De nemcsak a katonák nem jöttek, hanem semmi. Azok, akik eddig a mai Szíria területén gondolkodtak kastélyt építeni, sokkal vonzóbb helyszínnek találták a Bizánci Birodalom romjait: közelebb is van, a klíma is jobb, és nincsenek arab rablóportyák sem (van helyette bolgár, de ne siessünk ennyire előre a történetben). És nemcsak Európából érkeztek a földfoglaló lovagok, de még a Szent Földről is.
Mindeközben Bizáncban: Bár a keresztesek elfoglalták a várost, és saját, latin császárt ültettek a trónra (Baldvin, egészen 1 teljes éven át bírt a trónon maradni), a győzelem közel sem volt teljes. Bár hivatalosan elfoglalták a Bizánci Birodalmat (átnevezték Latin Császárságnak), ez a legkevésbé sem hatotta meg a bizánciakat. Nem érezték úgy, hogy az új uralkodó parancsait teljesíteni kellene. Annál is inkább, mert a keresztesek is hasonlóan éreztek. A császárnak a tényleges hatalma nagyon minimális volt.
Ráadásul a Alexiosz, a hivatalos császár még életben volt. Sőt, volt még egy, pontosabban harmadik is (hivatalosan ő volt az V. Alexiosz, aki trónon ült), akik még kavartak egy kicsit.
Mind a bizánciak, mind a keresztesek saját kis birodalmakat építettek. Katonájuk is volt hozzá, amivel megvédhetnék. Sőt! A létszám arra is elegendő volt, hogy a szomszédot zaklassák.
A latin oldalon ilyenek jöttek létre, mint a Thesszalonikéi Királyság, az Akháj Fejedelemség és az Athéni Hercegség. A bizánciak részéről pedig a legismertebbek a Nikaiai Császárság, az Epiruszi Despotátus, és a Trapezunti Császárság. Ez utóbbi leginkább azt használta ki, hogy jó messze volt az eseményektől. Így – ügyes politikával – egészen az oszmán érkezéséig (1461) megőrizték a függetlenségüket.
A keresztesek leginkább egymást aprították, hogy megpróbálkozzanak valami normális, egységes birodalom összetákolásával, mígnem megérkeztek a bolgárok.
Ők roppantul örültek, hogy az állandó szomszédjuk, vetélytársuk, és birkózótársuk ki lett iktatva. A keresztesek pedig nem tudtak egységbe tömörülni. Így természetesen a bolgárok kihasználták a helyzetet. Hol egyik, hol másik latin kiskirályt segítették a másik ellen. Néha pedig mindegyiket támadták, kifosztották. Ráadásul a bizánci utódállamok is a bolgárokat támogatták és uszították a keresztesek ellen.
Itt meg kell említeni, hogy a vallási ellentétek igencsak előtérbe kerültek. Róma úgy hirdette, hogy véget ért az Egyházszakadás, és megtért az elveszett bárány. A bizánciaknak viszont eszük ágában sem volt Rómához tartozni. Nem is beszélve a bolgárokról, és az oroszokról, akik szintén a keleti keresztény vallás hívei voltak.Most, hogy Bizánc elveszett, a vallási vezető szerepet Moszkva vette át, aki magát III. Rómának tekintette e kérdésben. Így a keresztesek hiába foglaltak el 1-1 területet, az ottani lakosoktól heves ellenállásra számíthattak (legalább annyiban, hogy elfelejtenek adót fizetni). Ezek a heves ellenállók pedig nem voltak restek a bolgárokat, oroszokat hívni, hogy együtt harcoljanak az eretnekek ellen.
A bizánci oldalon 3 utódbirodalom jött létre. A Trapezunti (ma Trabzon) túl messze volt a tűztől, hogy érdemben bármit is beleavatkozzon az eseményekbe. De valószínűleg ők ennek jobban örültek.
A másik utódállam, az Epiruszi Despotátus, a mai Görögország nyugati felén jött létre. Magukat Alexios rokonaként koronázták császárrá. Ő igazándiból nem tudta, hogy pontosan hova tartotton. Éppúgy szövetkezett a bolgárokkal, ahogy harcolt ellenük. Mint ahogy a többi bizánci utódállammal is. De legfőbb vetélytársa, a szomszéd latin terület, a Thesszalonikéi Királyság. Általában ők ketten kaszabolták egymást. Egy ideig a bizánciak ide menekültek a szomszédos keresztes területekről. De később az epirusziak kiegyeztek Rómával. Majd megint összevesztek vele. A stratégiailag jó pozíciójának köszönhetőek az ország magja egészen 1479-ig, az oszmánok érkezéséig megmaradt.
Az egyetlen, igazán ütőképes bizánci utódállam a Nikaiai Császárság volt. A konstantinápolyi pátriárka is őket ítélte jogos örökösnek. Nem mellékesen a császár az eredeti Alexiosz veje volt. És ők lesznek azok, akik a Ióannész nevet is bevezetik az uralkodók közé. Komoly fejtöréseket okozva ezzel a történelemkedvelő utókornak.
A Nikaiai Császárság székhelye Nikaia. Ma İznik és egészen takaros kisváros. Híres a csempékről, és két zsinatáról. Egyiken határozták meg a Húsvét napját.
Isztambulhoz viszonylag közel van, egy tó partján az olíva erdő mellett. Tényleg ideális hely az ellenállásnak.
65 évig tartott a megerősödés, mialatt remek politikával jellemzően a latin királyságokat gyengítették. A saját területeiket pedig egyre inkább növelni tudták. A források nem térnek ki rá, de valószínűleg állandó segítségük volt Genova is. Aki egyrészt nem örült Velence hirtelen megerősödésének, másrészt hatalmas veszteségként élték meg Konstantinápoly elfoglalását. Ez nemcsak a kereskedelmi kapujuk volt a Fekete-tenger, hanem egy saját városrészük is volt a bizánci fővárosban.
Így mire eljutottunk 1260-ra a nikaiaiak (ezt ejtse ki, aki tudja!), már egészen komoly területtel és katonasággal rendelkeztek. És e rövid múltjukban már 2 Ióannész-t is elhasználtak. Szövetségben a genoaiakkal, úgy érezték, hogy minden készen áll arra, hogy Konstantinápolyt visszaszerezzék.
Előtte azért még 2 alkalommal megpróbálkoztak:
1235-ben a nikaiaiak a bolgárokkal szövetkeztek. El is jutottak a falig, letáboroztak és belőttek pár tüzes nyilat. Úgy bemelegítésnek. De jött a hideg idő. És bár a bizánciak bőszen mondogatták a bolgároknak, hogyha bejutnak a városba, ott már meleg lesz (nézzétek, mekkora tűz van már!). A bolgárok inkább hazamentek. Útközben még felgyújtottak pár latin falut, de nem sikerült átmelegedniük.
1248-ban ismét a nikaiaiak támadtak Konstantinápolyra. De erről az ég világon nem tudunk semmit. Annyi biztos, hogy nem sikerült.
És eljött a nagy idő, 1260, amikor a nikaiaiak joggal bízhattak abban, hogy sikerül a várost visszaszerezni.
Az egyik történetíró szerint hatalmas sereggel indultak neki, és nagyon komolyan vették az ostromot: először a környező falvakat gyújtották fel, majd felállították az ostromgépeket. És megkezdődött a támadás. De viszont a Galata irányából érkező hatalmas hajós ellenállással nem tudtak mit kezdeni. Így végül augusztusban kénytelenek voltak fegyverszünetet kötni.
A másik történetíró szerint viszont szó sincs hatalmas seregről. Hanem egy latin nemest fizettek le, aki egy kisebb csapatot juttat a városba. Csakhogy ez a nemes nagyon szerette a pénzt, így miután bejutatta a falon belülre a csapatot, mindjárt el is adta őket. Gyanús is volt, hogy a Galata oldalon tette ki őket…
Akárhogy is, az ostrom nem sikerült…. Holott eddigre a keresztesek igencsak megfogyatkoztak, szétszóródtak, és egymást kaszabolták. Míg a bizánciakat szívesen látták volna a helyiek az egykori fővárosban.
VIII. Mikhaé (Mikhaé is volt már!), aki a Nikaiai Birodalom társcsászára (társa: Ióannés, kell ennél több?). Ő nem adta fel. Úgy érezte, ideje komolyabban foglalkozni az üggyel. Elment hát Genovába, a régi szövetségesekhez, Velence legnagyobb riválisához. Kereskedelmi jogokat és kiváltságokat ígért a segítségért cserébe.
– Rendben van. – mondták a genovaiak, majd kihúztak egy fiókot a hátsó szekrényen – Itt egy térkép a titkos alagútról.
– Ez meg honnan van???
– A drinápolyi kapuval szemben van egy kiskocsma…a falunk túl..
– Ismerem, a déd-déd-déd-déd-déd-déd-nagyapám is oda járt ki titokban szombat esténként.
– Tőle vettük vagy 80 éve. Mint mondtad, a császárok oda jártak inni titokban. Az egy ezeréves titkos alagút…
Mikhaé össze is szedett egy ütőképes csapatot. Majd egy rövid sörözés után behatoltak a titkos alagútba (1261). Valaki hozott magával egy tehenet is, bár hogy miért, meg hogy került oda, azt senki se tudta. Pláne, hogy miként fért be az alagútba, és miért nem ébresztette fel az egész várost a bőgése…
Végül Mikhaé bejutott a palotába a kis csapatával, ahol megtalálta a bitrolót (II. Baldvin), és berakta egy ládába, majd bedobta a tengerbe. Baldiv szerencséjére pont egy velencei hajóra esett, akik elvitték Európába.
Ezzel pedig látszólag helyreállt a Bizánci birodalom. De Mikhaé-nek még rengeteg dolga volt. Nem szerette volna, ha a latinok összefognak ellene, így ősi bizánci módszerrel ugrasztotta őket egymásnak. Bár sok területet sikerült visszaszereznie, egyes utódállamok az oszmán hódításig megőrizték a függetlenségüket. A birodalom pedig soha nem nyerte vissza a nagyhatalmi státuszát. Bár örök barátsága Genovával sokáig segítette, 192 év múlva, 1453-ban már a törökök álltak a fal előtt.
Konstantinápoly ostromai - 6. rész,
Nagyon jó!!! Regényírásra még nem gondoltál? Menne …
Köszönöm! 🙂
Vannak ilyen tervek, de jó lenne valami igazán ötletes, fordulatos cselekmény.
Azért szeretem a történelmi példákat, mert ott már ez megvan. Én csak kiszínezem. 🙂