Konstantinápoly ostromai – 8. rész

1453. Elérkeztünk a Bizánci Birodalom utolsó órájához. Már nem lehet tovább húzni, mert megérkeztek a törökök is.

És ezúttal komolyan gondolják.

1203/1204-ben a keresztesek serege elfoglalta Konstantinápolyt. Kifosztotta, felgyújtotta, hazavitték a nőket, és hasonlók, ahogy ez szokás volt a középkori turistáknál. Ezzel pedig egyúttal a Bizánci Birodalom végnapjait is elhozták.

Tegyük azért hozzá, hogy ha bizánciak erejük teljében lettek volna, és nem egymás legyilkolásával foglalkoznak, akkor a keresztesek éppúgy elbuknak a falak előtt, mint ahogy oly sokan mások. Pl. az arabok.

De nem így történt történt. A birodalom szétesett, a császárék (az Alexiosz-ok) elmenekültek. És bár 1261-ben visszafoglalták a várost, a birodalmat már nem sikerült újra teljesen egyesíteni. Csak elhalasztották az elkerülhetetlent.

Ráadásul nem bírtak magukkal, továbbra is folytatták a hátbaszúrósdit (ők meg Ióannész-ek voltak). 1346-1349 között pedig még a pestis is megjelent, ami kb a lakosság felét kiirtotta.

Mindeközben a szomszédban, egy kicsiny faluból birodalom kezdett fejlődni. Az oszmánok kihasználták, hogy a Szeldzsuk Birodalom sem áll túl jól, nem is beszélve a Bizánciról. Először még csak a szomszéd törzseket bunkózták le, majd hódító hadjáratokba kezdtek. Elfoglalták Bursa-t (1326), és áttették a trónt oda. Elfoglalták Edirne-t (1362), és oda is átették a trónt. De mondta a szultán, II. Mehmed:

– Nem jó, nem jó, még mindig nem látszik a tenger! Keressetek valami jobb várost! Sőt! Még jobb lenne, ha egyenesen Rómába tennék a trónomat!
– De nagyuram! Rómának nincs is tengere!
– De hát az utazási irodában azt mondták, hogy van…
– Haj…. az utazási irodák… gondolom kókuszpálma is volt a katalógusban…
– Hát… igen…
– Figyeljen szultán uram! Van itt egy Róma 2.0! Mégpedig a közelben. Nagyobb is, tengerpart is van, ráadásul most akciós. Ott is gyaurok laknak, meg van máglyájuk is a hitetetleneknek. Meg földalatti titkos helyük is!
– Hm…. és hogy hívják ezt a várost?
– Konstantinápoly.
– Hú de hosszú neve van… foglaljuk el, és legyen inkább Isztambul!

Láthatjuk, hogy a szultán komolyan gondolta. Már új nevet is kitalált a városnak.

Tegyük hozzá, hogy mire a Bizánci Birodalom ide eljutott, már tényleg romokban állt. Lakos már alig volt (kb. 50.000 fő, holott fénykorában 800.000-n is éltek itt.. – tényleg, ki akarna egy ilyen helyen felnőni?). A város nagy része üres. A kincseket, meg ami mozdítható, már régen elvitték a keresztesek. Valójában a szultán nem is akarta a várost megtartani. Bőven elég lett volna felgyújtani az egészet, és hagyni leégni.

De a városban állt valami, ami mindennél fontosabb volt: az AyaSofya. A keleti keresztény vallás központja. Ennek az épületnek a szimbolikus jelentősége hatalmas, birtoklása minden áldozatot megért.

Tehát a törökök készültek. Nem is akárhogy!

Elsőnek amikor megérkezett a bizánci követ, hogy a szokásos adót (amit 1422-ben harcoltak ki a törökök) megfizessék, akkor levágták a fejét. Persze az adót nem fizették vissza… Ezzel is jelezték, hogy vége a békés napoknak.

Majd pedig a Boszporuszon egymással szembe két erődöt építettek: Rumelı Hisari (Európai Erőd) és Anatolian Hisari (Ázsiai Erőd). Ezek nagyon fontosak voltak. Hiszen számíthattak arra, hogy a bizánciak segítséget kérnek majd, főleg a régi szövetségestől, Genovától. Így viszont legalább a Fekete-tenger felől védve voltak, ahol genovai és velencei városok, flották is voltak, de akár az oroszok is beavatkozhattak volna.

E mellett a törökök levertek otthon néhány lázadást, és megverték a magyarokat Várna mellett 1444-ben. Így teljesen erejük teljében érezhették magukat.

A bizánciak is megértették a célzást. Megpróbáltak segítséget kérni Európától. Természetesen elsőnek a pápák kérték meg, hátha sikerül egy keresztény hadsereget összeállítani. Mégiscsak két világvallás összecsapása várható.

A pápa azt válaszolta, hogy természetesen segít minden hithű kereszténynek. Na de vajon a bizánciak, a fekete bárányok, akik letértek az igaz útról, ők hithű keresztények? Tessék felesküdni Rómára, és máris megy a segítség. Ebbe viszont a bizánciak nem akartak belemenni. A pápa végül azért 3 hajónyi utánpótlást küldött.

Ezzel szemben viszont Velence és Genova érezte, hogy a kedvenc játékszerük, Bizánc veszélyben van. Ha elveszik, akkor bezárul a Kapu kelet felé. Ez pedig a kereskedővárosok végét is jelentheti.

Genova mindjárt küldött is 700 katonát Giovanni Guistiniani vezetésével. Velence viszont eltanácskozta az időt. Mire az ő 7 hajójuk is összeszállt, már régen késő lett. Így csak a Konstantinápolyban állomásozó velenceiek vettek részt a csatában.

Összesen végül kb. 7-12.000 katona védte a várost (érdekesség, hogy köztük 600 török is volt), 26 hajóval. Ezzel szemben a törökök 50-300.000 fős sereggel érkeztek (attól függ, ki írta a krónikát éppen). Őket 70-120 hajó kísérte.

De ahhoz, hogy ez a lényegesen kevesebb védő tényleg tudjon tenni valamit a városért, nem ártott, hogy a falakat is megerősítsék. Legutóbb ugyanis a keresztesek igencsak sok kárt tettek benne. és bár 250 év is eltelt, a fal sehogy sem akart magától megjavulni. Szerencsére nem olyan rég, az előző császár (szintén Ióannész, ezúttal a VIII.) megerősítette. De még a Galata városrészből ellopott tornyot (régi Galata-torony) is pótolta, amire az Aranyszarv-öblöt lezáró láncot lehet kifeszíteni. Majd látni fogjuk, hogy ez mennyire fontos döntés volt.

Végül 1453 április 6-án elérkezett az idő a civilizációk összecsapására. Ezen a napon érkezett meg  a szultán, II. Mehmed is csatatérre. Felállították a sátrát a városkapuval szemben, és még egy zászlót is tettek rá. Hiába, ekkor még az ágyúk kezdetlegesek voltak, lehetett bátor az ember.

A taktika a következő volt:

• Bizánciak részéről: lőni mindenkire, aki közel jön. De levest nem öntünk rájuk, mert az drága. Helyette lehet kővel dobálni, mert abból úgyis sok van.
• Török részről: felhajózni az Aranyszarv-öbölbe, és onnan támadni a várost. Hátulról, a Galata irányából pedig az ágyúk biztatják a hódítókat (segítségről nagyon nem lehet beszélni, mert a kor ágyúi inkább csak ijesztgetésre voltak jó). Mindenki más pedig támadja a szárazföldi falat.

Ezt a tervet tervezték a genovaiak megakadályozni. Az ő tervük ugyanis az volt, hogy keresztbe terveznek a törököknek. Mégpedig a már említett lánccal, amivel keresztben lezárták az Aranyszarv-öbölt. Mögötte pedig felsorakoztak az itáliai hajók.

A török szultán viszont keresztbe tervezett a genovaiak kereszt tervén. Mégpedig úgy, hogy farönkökön átvontatták a hajókat a Boszporuszról az Aranyszarv-öbölbe. Ez a vontatás a mai Beyoğlu városrészen, kb. Kabataş-İstiklâl Caddesi-Kasımpaşa vonalon történhetett. Akinek van kedve, járja be gyalog az utat. Még egy sima hátizsákkal sem egyszerű a meredek lépcsőkön felmászni. Nemhogy még hajókat is tologasson az ember közben! Ráadásul akkoriban ez a terület bővelkedett a tüskés bokrokban. Nem lehet egy jó móka.

Az ostrom már több, mint egy hónapja tartott, de csak nem akart véget érni. A védők hősiesen védte. A törökök pedig hősiesen támadtak. De különösebb fölénybe nem került egyik csapat sem. A törökök morálja viszont fokozatosan romlott. Olyan hírek is terjengtek, hogy ha sokáig húzódik az ostrom, akkor előbb-utóbb felmentő sereg érkezik. Talán pont a rettegett magyaroktól Hunyadi Jánossal az élén (magyarok egyébként voltak a török seregben is). Mindeközben a bizánciak is biztatták a császárt, hogy inkább meneküljön el, hozzon felmentő sereget, vagy bármi, csak tűnjön el. De XI. Kónsztantinosz ezt visszautasította.

Látták a vezetők is, hogy ez az állapot nem túl jó, ezért többször is felajánlotta egyik-másik oldal tűzszünetet. De végül egyik fél sem fogadta el.

A döntő fordulatra május 29-én került sor, több független esemény közrejátszásával. A szultán ezen a napon döntő támadást rendelt el; a bizánciak hőse pedig, Giovanni Guistiniani súlyos sérülést kapott, ami nem tett jól a katonák moráljának. Ezzel együtt a védők egy titkos kiskapunk kitörtek a falon kívülre. A törökök pedig megtalálták a rejtett ajtót, így bejutottak a városba. Így a Fal többé nem védett.

A város hamarosan elesett, és a császár is hősi halált halt. A törökök végül hatalmas mészárlást rendeztek. Kb. 60.000 foglyot pedig elhurcoltak.

Ezzel pedig véget ért a Bizánci Birodalom története.

Ajánlott egy korábbi írás a csatáról és a magyar ágyúról.

[iframe width=”500″ height=”281″ src=”https://www.youtube.com/embed/6wJwenu4gMY” frameborder=”0″ allowfullscreen]

Videoklip a csatáról és a középkori Bizáncról.

—————————— Itt a mese vége ——————————

Nem teljesen.

A Bizánci Birodalom nem szűnt meg azonnal. Az utódállamok, még kitartottak néhány évig. Róma szerepét pedig Moszkva vette át, mint a keleti vallás központja. Holott a törökök ezen csata után sokkal türelmesebbek lettek a keresztények és más vallások iránt. Engedélyezték a szabad vallást, még pátriárkát is választhattak maguknak, így Isztambul újra a vallási központ lehetett. Igaz, az AyaSofya-t végleg elvesztették, mert azt a törökök mecsetté alakították át. E miatt később voltak feszültségek. Atatürk ezt azzal oldotta fel, hogy 1935-ben az AyaSofya-t múzeummá nyilvánította. Így egyszerre lett senkié, és mindenkié.

Az, hogy mennyire voltak toleránsak a törökök a más vallásokkal, mi sem mutatja jobban, minthogy ma is mennyire színesen, sokféle templommal és zsinagógával találkozhatunk Isztambulban. Sőt! A XV. században nagyszámú zsidó volt kénytelen Spanyolországban a keresztesek elől menekülni. Ők mind Isztambulban találtak menedéket.

Bizánc bukásával Európa alapvetően változott meg. Hivatalosan Róma lett a vallási vezető. Mindezt úgy, hogy valójában nem az ő érdeme volt, hiszen a törökök tüntették el a riválist. Ezzel pedig egy új, még erősebb vetélytárs jelent meg. Akinek a vallása még jobban különbözött.

Ezzel együtt a Keleti Kapu szépen lassan bezárul. A törökök sorra hódítják meg a Balkánt, majd a Földközi-tenger szigeteit. Egy darabig Velence szövetségesnek érezheti magát (Isztambulban megkapja a korábbi genovai városrészt), de később az ő területei is oszmán kézre kerülnek.

Ezzel pedig Európa nyugati végén találnak a kalandok hajósok támogatást a vállalkozásaikhoz. Cél, hogy új utat találjanak kelet felé. Mikor pedig 1492-ben Kolumbusz Kristóf új földet talál, végkép felborítja a korábbi európai egyensúlyt, és a világ örökre megváltozik.

Mindeközben a bizánci kultúra nem hal ki. Az építészeti stílust átveszik a törökök. Innentől számítva készülnek a hatalmas, légies mecsetek, mind-mind az AyaSofya mintájára. A bizánciak leszármazottjai pedig rum néven ma is élnek Törökországban.

Mi lett volna ha…?

Nagyon kevesen múlott, hogy végül a törököknek sikerült bevenniük a várost. Könnyen alakulhatott volna úgy is, hogy a törökök végül feladják az ostromot, és hazavonulnak. De ez sok mindent nem változtat meg. A központjuk már Edirne-ben volt, az európai oldalon. 50-100, stb.. év múlva újra megpróbálták volna, és végül sikerrel járnak. A Bizánci Birodalom órái meg voltak számlálva.

Az egyetlen kiút az lehetett volna, ha egy európai ország foglalja el Konstantinápolyt. Velence és Genova erre nem vágyott. Illetve láttuk, hogy miután Velence vezetésével a keresztesek elfoglalták, micsoda káosz alakult ki. Egy stabil országra sokkal inkább a bolgároknak vagy az oroszoknak lett volna lehetőségük. A bolgárok ehhez valószínűleg gyengék voltak, hiszen ők maguk is elbuktak a törökökkel szemben.

Az oroszok viszont ősi riválisai voltak a törököknek. Ráadásul a hátországuk elérhetetlenül messze, biztonságban volt. Ha ők akkor felfigyelnek erre a lehetőségre, Európa és Anatólia története egészen biztosan (és talán Amerikáé is) másképpen alakul. Azt nem tudom, mi történt akkoriban az oroszoknál. Lett volna-e lehetőségük egy ekkora lépésre…