31 titok az AyaSofya-ról (2. rész)

Folytatjuk a 31 titkos dolgot az AyaSofya-ról sorozatunkat, melynek alapja a Sabah folyóirat. (a képek is onnan származnak)

Most a 11-20 titkos érdekességet és érdekes titkot fogjuk megnézni.

11) A keresztények elvitték az összes szakrális emlékeket.

1204-ben a keresztesek meglátogatták Bizáncot, majd jó keresztény turista módjára elvittek mindent, amit csak tudtak. Meg azt is, amit nem tudtak.

A zsákmány egy része ma Velencében látható (pl. a híres lovak a San Marco templomban). Míg egy másik részét a Vatikán őrizte. De ők néhány éve visszaadták.

12) A mozaikon valójában nem Jézus van

A hivatalos történet szerint a fent látható mozaikon Jézus látható. Ami végül is nem tűnik olyan furcsa ötletnek: egy templom központi helyén egy szakállas ember látható, glóriával a feje körül. Nem úgy néz ki, mint mondjuk Jennifer Lopez.

Mégis! Amerikai kutatók viszont megállapították, hogy a mozaikon látható személy valójában Apolló! Mindezt az bizonyítja, hogy a jobb szeme alatt van egy sebhely (micsoda adatbázisa van az FBI-nak! Vagy inkább a Facebookon találtak rá az illető hiteles profil képére?).

E mellett ez a 11-ig mozaik a sorban. A Pitagorasz-szekta is a 11-ik helyre teszi Apollót.

Köztudott, hogy a Bizánci Birodalom kegyetlenül irtotta azokat, akik másképpen gondolkodtak. Főleg vallás területén. Ezért voltak kénytelenek az építők Apollót így elrejteni.

Azt is tudjuk, hogy az AyaSofya helyén egy pogány templom állt. De azt nem, hogy pontosan milyen: görög, perzsa, vagy esetleg apache. Így akár Apolló templom is lehetett.

13) Mária sem Mária.

Ha már Jézus nem is Jézus, akkor végül is miért kellene, hogy Mária is Mária legyen. Hanem ő nem már, mint Mária Magdolna.

Izé… ő is Mária…

Na akkor még egyszer: eredetileg Mária, Jézus anyja lenne a képen. De helyette a másik Mária van, a Magdolna.

A gond az elmélettel, hogyha viszont Jézus nem Jézus, hanem Apolló, akkor itt miért lenne Mária (bármelyik is)? Akkor már legyen inkább Vénusz.

14) A Szent Grál az AyaSofya-ban van, Isztambulban!

Se Jézus, se Mária nincsen. De legalább van Szent Grál!

A történet kissé 18+os. A Grál valójában nem egy ivó eszköz, hanem egy …öööö… kijárat. Ahol Jézus megszületett. Maga, az a szó is, hogy Sofia (Hagia Sofia az eredeti név) is a kijáratot jelenti (a Google szépen fogalmaz: injektálási hely).

Mindehhez hozzá jön, hogy az AyaSofya a mintája a későbbi keresztény templomoknak. Így mondhatjuk azt is, hogy az AyaSofya a szülője a keresztény egyháznak. Vagyis maga az AyaSofya a Szent Grál.

15) Első titkos bizánci szervezet.

Az első titkos szervezet a Bizánci Birodalomban pont az AyaSofya-ban alakult. Az alapító Mikail Cellius, filozófus. De ugye ez titkos.

Mint ahogy az is, hogy mit is akartak szervezkedni, és mit akartak eltitkolni. Viszont van egy titkos könyvük az AyaSofya titkos pincéjében. Ez tele van titkokkal.

De ugye mindez titkos.

16) Az első keresztény kereszt használata.

A világon először az AyaSofya-ban használták a keresztet, mint a kereszténység szimbólumát. Ezt I. Iusztinianosz bizánci császár hordta, amikor belépett a templomba.

17) És a horogkereszt?

Barátságosabb nevén szvasztika, ami legtöbbször a szerencsét vagy a napot szimbolizálta az őskortól fogva. Csak a XX. század közepétől romlott meg a jelentése.

A történet szerint Szent Andrást keresztre feszítették, és így vértanú lett. Az ő emlékére találhatunk horogkereszteket, azaz szvasztikákat Isztambul bizánci templomaiban.

18) Enrico Dandolo velencei dózse sírja

Enrico Danaldo volt az a velencei dózse, aki kijátszotta a Keresztes Háború európai uralkodóit, és katonáit. A Szent Föld felszabadítása helyett inkább a Bizánci Birodalmat söpörték el.

Miután a keresztesek elfoglalták Bizáncot, a dózse túl öreg volt, hogy hazainduljon (97 éves). Meg tetszett is a Kelet-Római Birodalom újjáépítésének az ötlete is. Ebben azért sokat akadályoztak a szomszédos bolgárok a tüzes nyilaikkal, akik örültek, hogy a megszokott bizánciak helyett a megfáradt idegen kereszteseket lövöldözhetik.

Végül a dózse 98 évesen, Konstantinápolyban halt meg. Az AyaSofya-ban temették el. A sírfeliraton a nevét latinosították, ezért lett belőle Henricus Dandolo.

19) Az AyaSofya nincs semelyik egyház tulajdonában.

A Bizánci Birodalom idején az AyaSofya nem tartozott a császári épületek közé, nem a császár tulajdona volt. Fatih Mehmet Szultán viszont drága pénzért megvásárolta. Ettől kezdve az ingatlan a szultáné lett (ma valószínűleg a török államé).

Ennek köszönhető, hogy ma múzeum lehet, hiszen egyetlen egyháznak sincs befolyása felette.

20) A 4 hal szimbólum.

A 4 hal a 4 evangélistát szimbolizálja a kupola közelében. Ugyanis Jézus jele is a hal volt.

…. ,,, folytatjuk ,,,, ….

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
31 titok az AyaSofya-ról (2. rész), 10.0 out of 10 based on 5 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .