Túl vagyunk az első véres jeleneten: berepültünk a drónnal egy raj szúnyog közé…
Eljött az ideje, hogy a drónnal végre éles munkát és végezzünk.
Vége annak az időszaknak, amikor a szabad térben, több száz méterre minden akadálytól, kényelmesen repkedjünk. Ideje bemenni Isztambul sűrűjébe!
Mindjárt 3 épületet is fotózni kellett. Nagyjából hasonló tulajdonságokkal:
- Szűk utca
- A GPS nem lát be
- Közel van a fal
- Keresztbe kihúzott szárítókötél, rajta gatyákkal meg lepedőkkel
- Villanydrótok
- Villanypóznák
- Fák
- Szél
- Érdeklődő emberek
- Meredek lejtő
- Kutyák és sirályok…
Kezdjük a széllel. Mert róla bár beszéltünk, de nem lehet elégszer…
Amint a drón felszáll a levegőbe, mindjárt súlytalan lesz. A tömege persze megmaradt, aminek azért is lesz fontos szerepe, mert ettől függ, hogy mennyire lesz a szélnek könnyű játéka. Mindenképpen könnyű játék lesz, de nem mindegy, hogy mennyire is! Egy kisebb széllökés 20 cm-t viszi odébb a drónt, vagy 50 cm-t, vagy 80-at.
Érdemes tudni, hogy az utcák csak 3 m szélesek. Már ahol legalább van ekkora hely… Így egyáltalán nem mindegy, hogyha jön egy szélmozgás, és 80-130 cm-el odébb dobja a drónt. Ahol esetleg van egy drót, lámpa, zokni, emeletes busz (csak mert egy hátsó isztambuli kisutcában vagyunk, még nem jelenti azt, hogy nem fog arra járni egy busz).
E mellett a házak komoly turbulenciát is okoznak. És minden ház másmilyent. Minden ház mögött más irányba fúj a szél.
Mindezt persze normál esetben a drón programja azonnal korrigálja. Amennyiben van GPS jel, amihez tud igazodni. Nos, ilyen nincs ezekben a szűk utcákban.. Úgyhogy ha jön a szél, akkor megy a drón!
Szél pedig van. Egyrészt mert Isztambulban mindig van szél. Másrészt mert az utcákat azért találták ki, hogy azon közlekedjenek. Jó, több ezer éve még nem pont az emeletes buszra gondoltak. De ma már az is bejár a szűk hátsó kisutcába. És az aztán tud légörvényt kavarni!
Meredek lejtő. Miért is nehezítés ez? Mert a drón esetleg felborul leszállás közben. Mert a szenzor nem érzékeli, hogy tényleg földet ért. És GPS hiányában mint a megvadult egér elkezd szaladgálni minden felé.
Az emberek pedig azért jók, mert unatkoznak. És egy darázshangú drón látványa igazán feldobja a mindennapokat.
Az egyszerűbbek simán csak rendőrt hívnak. Ilyen szerencsére még csak egyszer történt. De mivel mondtuk, hogy a saját házunkat fotózzuk, már nem is érdekelte annyira. Nem jutottunk el a papírok elővételéig.
Egyébként ha bárki is akadékoskodik a tuti tipp a következő: A képeket az önkormányzat kérésére készítjük. Fel lehet őket hívni, majd kérni Musztafa Úrat (ilyen van mindenhol). Majd ő elmagyarázza, pontosan minek is kellenek a képek. Az az akadékoskodó hölgy/úriember neki magyarázza meg, miért is akar akadékoskodni, illetve miért zavarja meg az önkormányzat munkáját.
Lassan 10 éve fotózgatunk felújításra váró házakat. És bizony évente 6-10 akadékoskodó összejön. De még egyikük se vette a bátorságot, hogy felhívja az önkormányzatot.
A többi ember inkább kíváncsi. Nagyon kíváncsi. Leginkább az árra. Komolyan, legalább 4 drónt el tudtam volna adni a héten! Nem is értem, hogy a hivatalos viszonteladók miért a boltjukban kuksolnak meg a weboldalukat szépítgetik. Mennének csak ki 1 géppel az utcára!
A legjobb egyébként az, amikor az egész csapat (felnőttek esetében 30 fő, gyerekek esetében 150 fő) szeretné látni a kijelzőn, merre is repülünk, mit lát a drón. Ilyenkor azért nehéz a munkára koncentrálni. Meg hát az ember mégse közönség előtt törtje össze a repkedő játékszerét. Az olyan ciki..
No tehát a feladat: Lefotózni az egyik házat Beyoğlu kerültben. Elölről, hátulról, és felülről. Ha már úgyis repülünk…
A drón fotózás nagy előnye, hogy be lehet állni az ablak elé. Így könnyen le lehet fényképezni a felső emeletet, a hozzá tartozó díszítő elemeket, stb.. Mindezt akkor is, ha előtte éppen egy fa áll. Vagy olyan szűk az utca, hogy nem lehet a földön állva rendesen fényképezni (tegyük hozzá, hogy az emeletes busz a földről fotózásnál is komoly akadály, nemcsak a levegőben).
A legfelső emelet így néz ki, ha az utcáról fotózzuk:
Beyoğlu kerületben egy régi ház" width="400" height="600" srcset="http://isztambul.info/blog/wp-content/uploads/2016/05/DSC_0669-400x600.jpg 400w, http://isztambul.info/blog/wp-content/uploads/2016/05/DSC_0669-768x1152.jpg 768w, http://isztambul.info/blog/wp-content/uploads/2016/05/DSC_0669-683x1024.jpg 683w" sizes="(max-width: 400px) 100vw, 400px" />És így a levegőből:
Így azért mennyivel jobban látszik minden!
Nem is beszélve arról, amikor pontosan felülről fényképezzük az épületet! Itt azért minden apró részlet jól látszik, ami nagyon megkönnyíti a munkát. És ilyen képünk eddig még nem volt.
Összehasonlításképpen ugyan ez így néz ki a Google műhold felvételén:
Elég nagy a különbség.
És ha már ilyen jó képünk van, szeretném felhívni a figyelmet a kép jobb oldalán látható zöld halmazra. Az bizony fa! Nem is egy!
Az eredeti fényképeket, melyet kis csapatunk fotózott még a télen, ezek a fák eléggé zavarták a rálátást a házra. Így a terv az volt, hogy most megkerüljük őket a levegőből, és úgy fotózunk.
Időközben viszont kizöldült a fa. De olyan mértékben, hogy még a drónnal se tudtuk a házat megközelíteni..
Így egy kb. 2 órás összetett akció következett, hogy valami rálátásunk legyen az épületre. Ebben pedig volt minden!
– Te mit gondoltál az iskolában, milyenek lesznek a mindennapjaid, amikor mérnők leszek?
– Valami olyasmi, hogy egész nap ülünk a gép előtt, és rajzolgatunk.
– E helyett most itt vagy egy ház tetején mérges sirályokkal körülvéve. Már építettünk fűrészt ablakkeretből, készítettünk kampót kilincsből. Átrepültük drónnal a házat négyszer is. De még kötélen is lelógattuk. Törtünk be ajtót lábbal, másztunk fára és állványra is. Falra is akartunk, de az nem ment. Helyette majdnem leszakadt a lépcső alattunk, és próbáltuk a tetőt is egy helyen beomlasztani. Meg másztunk kerítést is, és felébresztettünk vagy három szomszédot. Olyan koszosak vagyunk, hogy anyáink sem ismernének ránk… És még dél sincs!
– És mit csinálunk délután?
– Ha a többiek megszerelték a klímát, bemegyünk a cégbe, leülünk a gép elé, és estig rajzolunk..
Persze nem minden munka ilyen izgalmas. Van, amikor csak elővesszük a drónt, kicsit odébb hessegetjük a gép körül összegyűlt gyereksereget, és repülünk kb. 10 percet.
Minden felszállás előtt be kell kalibrálni a drón iránytűjét. Ez úgy működik, hogy kétszer körbe kell fordulni vele. Egyszer simán, egyszer pedig 90 fokban megdöntve. Ez lassan már egy vallási ceremónia, amit a gyerekek imádnak. Gondolkozom, hogy mellé még elmondok két Petőfi verset is (egyik az Anyám tyúkja), hogy még inkább sámános hangulata legyen a dolognak. Csakhogy a varázslat biztosan működjön.
A képek viszont minden esetben nagyon látványosak. És persze számunkra roppant hasznosak.
Kis szerencsével pedig a környéken, repülhető közelben találunk valamit, és érdemes a levegőből is megnézni.
- Isztambul a levegőből: Érkeznek az első képek - 1. rész (1.000)
- Irány a felhők közé! (0.817)
- Első repülések (0.817)
- Repülni nem könnyű (0.817)
- Repkedés Kastamonuban (0.817)
- Mennyit emelkedett Isztambul talaja (RANDOM - 0.183)
De ugye az első 2 kép nem ugyanaz a ház, vagy legalábbis eltelt némi (elég sok) idő a két fénykép készítése között? (Beyoğlu régi ház)
Ugyan az a ház. Igen, van némi idő különbség a két kép között, mert elkezdődött a felújítás. Pontosabban annak az előkészítése.
Húúúha, Panayia Evangelistria görög-keleti templom Beyoğluban, én erről nem is tudtam!!
Súlyos hiányosság!!
(Mondjuk sajnos egész Beyoğlu kerülethez eddig mindössze annyi közöm volt,hogy Sokollu Mehmet Paşa camii, Galata kulesi, Karaköy kikötő,és kész. 🙁 ).