52. Rodostói Cseresznye Fesztivál

Érik a cseresznye, meg két szegény legény szántani menne, de inkább Rodostóba indulnak.

Idén is, ezúttal 52. alkalommal kerül megrendezésre a nagy Rodostói Cseresznye Fesztivál. Török nevén Tekirdağ városában.

A buli 2016. június 1-én, azaz holnap kezdődik. Pénteken pedig szokás szerint magyar nap lesz. Így ha valaki hoz magyar pálinkát, lesz elég idő hétfőig visszatalálni Isztambulba…

És akkor a programok (köszönet Nushe-nak és a Magyar Követségnek)!

Süleymanpaşa helyszín

1. nap (szerda)

10:00 – Kaymakamlık bejelentkezik. Ő a kormányzati ember, aki köszönt mindenkit, aki felkelt ebben a szép kora reggeli órában és megérkezett időre, hogy őt meghallgassa.
10:30 – Valilik is bejelentkezik. Ő is kormányzati ember, de másképpen hívják, hogy ezzel összezavarjanak mindenkit. Ő köszönti azokat, aki 10:00-rá nem értek ide.Mindeközben további jeligével rendelkező kormányzati emberek köszönti azokat, akik nem a főbejáraton érkeznek, illetve már az elején szeretnének megszökni valami hátsó ablakon.
11:00 – A buli kezdődik a Naip Mahallesi-ben, mégpedig İpek TANRIYAR vezetésével. Benne pedig Várna városából táncosok, bolgár néptáncosok, és helyi táncosok.
Végén ismét kormányzati emberek köszönti azokat, akiknek csak mostanra sikerült felkelniük (hála a bolgár kiáltozásoknak és lábdobolásoknak – hiába, az ezeréves szomszédság meghozza az adrenalint az emberekbe.) és végre megérkeztek.
15:00 – Trák festészeti kiállítás. Itt festmények fognak látszódni. Mégpedig trák festmények. Semmi made in china!
17:00 – Koktél is kezdődik az esti buli. Ha valakit mégse ébresztettek volna fel a bolgárok, mostanra már csak ideér. De a biztonság kedvéért a bolgárok ismét népi táncolnak egyet (arról nincs hír, hogy lovas felvonulás és tüzes nyilak is lesznek-e). Mellettük lesznek afrikai és kolumbiai meg brazil táncosok is.
Közben fellépnek, művészkednek (és a Google szerint gépkocsit is kísérnek!!): Asuman KRAUSE,  Ayşe ARMAN, Deniz AKKAYA, Faik ÖZTÜRK, Gürkan UYGUN,  İpek TANRIYAR, Kadir ÇÖPDEMİR,  Mesut YAR, Pascal NOUMA, Saba TÜMER, Safiye SOYMAN, Sefa DOĞANAY,  Yeşim SALKIM
20:00 – 25 különböző hagyományőrző kézművesség: kalligráfia, bőrfeldolgozás, miniatűr hangszer készítése, üvegfúvók, selyemkészítők, gyöngyházkészítők, stb…
21:30 – Az Amfiteátrumban szabadtéri program.

2. nap (nem szerda)

11:00 – Tavla bajnokság a Namik Kemal Evi-ben.
13:00 – Utcai felvonulás. Helyszínek: Rodostó bejárata, Tuğlalı Park, tengerpart. Különprogram az eltévedőknek: Shell benzinkút a közeli autópályán. A nagyon eltévedők pedig Moszkvában, a Vörös téren gyülekezzenek egy Krem látogatásra.
13:00 – 20:00 – Amelyik szülő meg akar szökni, a gyereket leteheti a tengerparton található gyerek foglalkoztatóban. Itt Pepee-vel találkozhatnak. Mármint a gyereket. A szökött szülők keressék a koktélos pultokat!
14:00 – 16:30 – Könyvaláírás-nap a tengerparti kultúr-sátorban.
17:00 – 20:00 – Írói vita és autogram osztogatások: Buket UZUNER,  Cezmi ERSÖZ,  Haydar ERGÜLEN között. Moderátor: Gülşah ELİKBANK – helyszín: kultúra sátor
19:00 – Bridge verseny a Tanárok Házában.
19:00 – TRT Isztambuli Rádió művészi versenyének Arany Cseresznye díjátadása. Díjat adja: Nilay AKSOY. Díjat kapja: Meglepetés Úraság.  Helyszín: Yılmaz İÇÖZ
22:00 – Asuman KRAUSE- Sefa DOĞANAY szabadtéri előadás a szabadtéri amfiteátrumban.

3. nap (péntek)Magyar nap

11:00 és 11:30 – Változatos nevekkel különféle kormányzati emberek különféle módon köszöntik a különféle helyről ébredező különféle embereket.
13:00 – 20:00 – A gyerekbuli folytatódik Pepee-vel (ha még a gyerekeket nem unták és ették meg eddigre). A szülők közben menjenek le strandra napozni, vagy ússzanak át Isztambulba.
14.00 – Koszorúzás és a „Budapest” fotókiállítás megnyitása a Szabadság és Béke Parkban.
Magyar és a török himnusz a Band of Streets előadásában.
Budapest Főváros és a törökországi magyar külképviseletek koszorúinak elhelyezése II. Rákóczi Ferenc szobránál Kaiser Ottó fotóművész „Budapest” című szabadtéri fényképkiállításának megnyitása.
Megnyitó beszédet mond: Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes
Band of Streets komolyzenei kiskoncertje
15.00 – A Magyar Nap megnyitója a Rákóczi Múzeumban
A magyar és a török himnusz. Koszorúzás (Budapest Főváros és a törökországi magyar külképviseletek koszorúinak elhelyezése).
Megnyitó beszédek (tolmácsolással 40’)

Dr. Adem Dalgic, a Tekirdagi Török-Magyar Baráti Társaság tagja, Tekirdag korábbi polgármestere
Ekrem Eskinat, Süleymanpasa polgármestere
Kadir Albayrak, Tekirdag polgármestere
Enver Salihoglu, Tekirdag kormányzója (egyeztetés alatt)
Hendrich Balázs, Magyarország isztambuli főkonzulja
Kiss Gábor, Magyarország ankarai nagykövete
Tarlós István, Budapest főpolgármestere

A Band of Streets zenekar komolyzenei kiskoncertje (10’)
Koktél-fogadást ad Tekirdag nagyvárosa
16.00 – Kerekasztal-beszélgetés Mikes Kelemen:Törökországi levelek újabb kiadásáról.
A posta különleges kiadású bélyegének bemutatója -Fodor Gábor, az Isztambuli Kulturális Intézet igazgatójának előadása
16.10 – Koszorúzás az Ibrahim Müteferrika Parkban
16.30 – Koszorúzás a Mikes Kelemen Parkban
19.00 – Magyar Est – Bográcsos vacsora magyaros ízekkel és magyar zenével
Köszöntő beszédet mond: Kiss Gábor nagykövet
Hendrich Balázs főkonzul
Fellép: Band of Streets
Helyszín: Yelkin Vitorlás Klub

Mindeközben a török oldalon:
14:00-16:30 – Folytatódik az aláírás a kultúr-sátorban.
17:00-20:00 – Írói vita és autogram osztogatások Barış İNCE, Barış TERKOĞLU, Tuna KİREMİTÇİ, İnci ARAL között. Moderátor: Gülşah ELİKBANK
21:30 – Szabadtéri előadás az Amfiteátrumban: Deniz AKKAYA,  Kadir ÇÖPDEMİR , Pascal NOUMA

4. nap (szombat)

10:00 – Hagyományos, szombat reggeli olajbirkózás az Amfiteátrumban (a nem hagyományos majd hétfőn lesz a cég előtt, a parkoló helyért..). Főbekiáltó és birkózó idomár: Hüseyin PEHLİVAN
13:00 – 20:00 – A gyerekeket továbbra is Pepee várja a tengerparton. A belépésnél átmotoznak mindenkit. Paradicsom és tojás bevitele tilos! Ajánlott program szülőknek: otthoni birkózás olajjal, vagy anélkül.
14:00-16:30 – Folytatódik az aláírás a kultúr-sátorban.
17:00-20:00 – Írói vita és autogram osztogatások Necati DOĞRU,  Özlem GÜRSES között. Moderátor: Gülşah ELİKBANK
21:00 – Szabadtéri előadás: Gürkan UYGUN,  Mesut YAR, Yeşim SALKIM

5. nap (majdnem hétfő, így tomboljuk ki magunkat!)

09:00-18:00 – Agyaggalamb lövészet (erre semmi vicceset nem írt a Google, így én se fogok. Ez komoly dolog. Ezért is van az egyik képen egy traktor, ami mögé a vadászok elbújhatnak, ha esetleg a galambok visszatámadnának). Helyszín: Karadeniz Mahallesi Trap Atış Alanı

 

Şarköy helyszín

1. nap (szerda)

21:00 – Marko Paşa Zenekar előadása. Helyszín: Cumhuriyet Meydanı

2. nap (csütörtök)

10:00 – Kormányzati emberek beszédei. Mert hogy a Şarköy bátor népe se maradjon ki a jóból. Megj: a török Ş -t betűt S-nek kell ejteni. S, mint sajtospogácsa. Tehát Sárköj
11:00 – Szövési kiállítás a városi múzeumban Ayfer Aras Gögüş – Cicim Dokuma néven
11:30 – A Városi Tanács Női Kara koncert a kikötői parkban.
14:00 – Séta a cseresznyeparkban. Helyszín: Cseresznyepark.
15:00 – Arany Cseresznye díjátadó. Helyszín: Cseresznye Kerület.
17:00 – Az önkormányzat elé megérkezett a válogatott bolgár-afrikai-brazil-kolumbiai tánccsapat. Ezt koktéllal és hatalmas csatakiáltással ünnepeljük.
17:45 – Most, hogy így mindenki összegyűlt és a bolgárok itt is felébresztettek mindenkit, a Cumhuriyet Meydan-on végre meg lehet nyitni az ünnepséget.
21:00 – Ayşe ARMAN –  Saba TÜMER programjai a Cumhuriyet Meydanı-on.

3. nap (péntek)

11:00 – Utcai bál és animáció. Helyszín: Cumhuriyet Meydanı
12:00 – A bolgár néptánc csapat ismét felébreszti azokat, akik megint csak az alvásra tudnak gondolni. Helyszín kitartóan a Cumhuriyet Meydanı13:00 – 20:00 – Gyerekmegőrző a Sarıcapaşa Cad. Sedef Motelben. Pepee-ről nincs hír.
13:30 – Tavla bajnokság a Beş Kardeşler Cafe-ben.
17:30 – 20:00 Könyvbemutató és aláírások. Küçük İSKENDER, Moderátor : Onur CAYMAZ
21:00 – Előadás: Uğur DÜNDAR,  Müjdat GEZEN,  Bedri BAYKAM, Soner YALÇIN. Helyszín: Önkormányzat Házasságkötő terme. Akinek megtetszik a másik, mindjárt össze is házasodhat. De aztán miután felkelt a nap, ne reklamáljon! Itt nincs 3 napi visszaváltási lehetőség…!!..!…!!

4. nap (szombat)

11:00 – Siklóernyős bemutató. Helyszín: Ayvasıl Mevkii (ezt a Google úgy fordította, hogy Mindenki vigyen egy másik lázadót. – Nem volt jó az első? Vagy nem volt elég?).
11:00 – 17:00 Szörf bajnokság. Helyszín: tengerpart (homokmentes)
11:30 – Strandröplabda bajnokság. Helyszín: tengerpart (homokos)
14:00 – A Mürefte Dirik Çay Bahçesi-ben sütős-főzős verseny. Így azon szörfösök, akik ebben az időszakban a tengeren lesznek, azok… nos… így jártak..
17:30 – 20:00 Ismét írói gyűlés, vitanap, aláírás: Turfan FEYİZOĞLU, Musa KAPLAN, Göksel Bekmezci, Orhan Bahtiyar Moderátor : Elif HOPYAR
21:00 – Előadás a Cumhuriyet Meydanı-n (ezúttal nem lehet házasodni).  Faik ÖZTÜRK, Safiye SOYMAN, İpek TANRIYAR

5. nap (vasárnap)

12:00 és 14:00 a Kulturális Központban La Fonten fog tanulságos mesét mondani Pepee-ről, akit 3 napig táncolt a gyerekeknek, mígnem…. no de aki tudni szeretné, mi történt, menjen Şarköy-be!

 

Muratlı programok

1. nap (csütörtök – itt június 2-án kezdődnek a programok)

21:00 – Marko Paşa Zenekar előadása. Helyszín: Önkormányzat házasságkötő terme. A muratlı-aknak is megadatott a lehetőség, hogy itt és most gyorsan párt válasszanak.

2. nap (péntek)

11:00 – Kormányzati emberek itt is köszöntenek mindenkit. Sőt! Itt még jobban köszöntenek mindenkit.
12:00 – Utcabál és felvonulás. Indulópont a adóhivatal épülete elől. Mindenki hozza magával az adókártyáját is. Lesznek olyanok, akiket a köz emberekei innen kocsival szállítanak tovább. Mégpedig rácsossal. Kedves muratlı-ak! Még nem késő azt a nyomorult adóbevallást beküldeni! Mert nem igaz, hogy csak 3 ember él a városban!!
13:00 – 20:00 – Gyerekmegőrző. Helyszín: Bülent Ecevit Parkı.
17:00 – És végre Muratlı-ba is megérkeznek a bolgárok, afrikaiak, brazilok és kolumbiaiak, hogy addig táncoljanak, míg az összes cseresznye le nem esik a fáról! Helyszín: Önkormányzat előtt.
21:00 – Asuman KRAUSE – Sefa DOĞANAY titkos programja az önkormányzat mögött.

3. nap (szombat)

11:00 – Tavla bajnokság a Muratlı Parkban.
12:00 és 14:00 – A muratlı-i gyerekek is okulhatnak Pepee nem mindennapi esetéről La Fonten meséje alapján. Helyszín: Önkormányzati házasságkötő terem. Ami sejteti, hogy bizony Pepee komoly bajban van…
13:00 – Utcai bál és animáció a Muratlı Parkban.
13:00 – 20:00 – Gyerekmegőrző. Helyszín: Bülent Ecevit Parkı.
14:00 – Főzőverseny a Muratlı Parkban.17:30 – 20:00 Ismét írói gyűlés, vitanap, aláírás: Ayhan BOZKURT, Orhan ALKAYA,  Moderátor: Onur CAYMAZ. Helyszín: Muratlı Park
21:00 – Ayşe ARMAN – Saba TÜMER csalogat az önkormányzat épülete mögé, hogy mutasson valami izgalmasat… ! Gyerekek, ugye már az ágyban vagytok!

Ő lenne tehát az 52. Rodostói Cseresznye Fesztivál programja. Találkozunk jövőre is, ahol Pepee és a négy apokalipszis 4 lovasa fog megküzdeni a Pepeené-vel és a bírósággal. Meglátjuk, hogy Pepee megőrizheti-e a csíkos sapkáját, vagy azt is elveszíti a válópernél a kertes házzal együtt…

Szóval gyertek Rodostóba!

Frissítés:

A Magyar követség korlátozott számban autóbuszos transzfert tud biztosítani Isztambul-Rodostó között.

Június 3-án, pénteken 09.00 h-kor Beyogluból, a Devman Hotel elől (http://www.devmanhotel.com/lokasyon.html ), illetve 12.00 h-kor Kagithanéból, az Isztambuli Főkonzulátus új épülete elől indulnak a buszok, mindkét busz kb. 22.00 h-kor indul vissza Isztambulba. A két buszon összesen 25 szabad hely van, a jelentkezések sorrendjében osztjuk azokat ki.

Kérjük, hogy amennyiben igénybe vennék az autóbuszokat, pontos névvel (családtagok nevét is kérjük megadni) szíveskedjenek titkárságunkon (mission.ist@mfa.gov.hu ) jelentkezni június 2-án 12.00 h-ig. Kérjük, jelöljék meg azt is, hogy melyik busszal szeretnének utazni.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
52. Rodostói Cseresznye Fesztivál, 10.0 out of 10 based on 1 rating
 

One Reply to “52. Rodostói Cseresznye Fesztivál”

  1. Ez hosszú és részletes program volt! Sajnos nem járunk arra felé, de jó szórakozást minden gyerekkel és gyerek nélkül érkezőnek.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .