Beyoğlu, Cihangir

Ha már tegnap szóba jött, akkor nézzük meg kicsit közelebbről a Cihangir városrészt!

Cihangir városrész Szulejmán és Hürrem gyerekéről, Cihangir Hercegről kapta a nevét. Ő volt a hatodik közös gyerek, de balszerencsére sokat betegeskedett, és még púpos is lett. Cserébe viszont roppant okos lett.

Szülejmánnak és Hürremnek a kedvenc gyerekük lett. Talán mert beteg volt, talán mert okos volt (ennek főleg Hürrem látta a hasznát). De sajnos korán meghalt. A türbéje (sírja) a Şehzade dzsámiban található, a testvére, Mehmetével együtt. Az emlékére Sinan Mester egy fa dzsámit tervezett arra a helyre, amit ma Cihangir-nak hívnak.

Ez a dzsámi, ahogyan az Sinan mestertől elvárható, teljesen egyedi, és különleges.

Mindez pedig megalapozta a városrész későbbi jövőjét, ami szépen-lassan egy elegáns, faházas külvárosi kerület lett. A Boszporusz partján indul, felfelé egészen a domb tetejéig, az İstiklâl Caddesi-ig. Vagyis ez az egyik legjobb hely, hogy remek kilátásunk legyen a tengerszorosra, és Isztambulra.

Az ilyen hely, pedig a melegágya a különböző művészeknek. Mármint a hagyományos művészetnek. Mert ugye a politikai művészetet nem itt lehetett a legjobban gyakorolni. Mégha itt is lehet találni zsákot, meg Boszporuszt.

E helyett inkább az emberek festegettek, zenéltek, kávéztak. Meg csokit ettek és lokumot. Nem véletlen, hogy a leghíresebb fogorvosok is itt praktizáltak.

Tehát minden együtt volt, hogy itt egy jó kis mahalle alakuljon ki.

Később, a XX. század második negyedében, Isztambul lakosságának egy igencsak jelentős része átköltözött az újonnan épülő Ankarába. Ez akkor nem tett jót a Boszporusz-parti városnak. De Cihangir részben ennek köszönheti, hogy megőrizte a korabeli arculatát, és így mára egy népszerű nosztalgia városrész lehetett.

Azaz tele van hangulatos kávézókkal és különleges antikváriumosokkal. Meg olyanokkal, akik valami furcsa, egyedi dolgot árulnak. Jah, meg márvány oroszlánt is lehet kapni. XL-es kerti méretet. Ezt elsősorban a fapadossal érkezőknek ajánlom. Úgy hírlik, nagyon jó kedvezményt lehet kialkudni, ha legalább 40 darabot veszünk belőle..

Kadıköy Moda-val ellentében Cihangir-ben garantáltan nem találunk derékszögű és párhuzamos utcákat. Úgyhogy az eltévedés garantált. Mindez azért is roppant izgalmas, mert ebben a kicsiny városrészben bőségesen találunk olyan meredek utcát, amelyiken lépcső van. Márpedig a törökök tényleg csak akkor tesznek lépcsőt, ha már nagyon-nagyon muszáj, és egészen biztosan nem lehet autóval felmenni.

Egy kis lépcsőzés...
Egy kis lépcsőzés…

Összesen 1988 lépcsőfok található Cihangir-ben. Részletesebben:

  • Somuncu Sokak 194 lépcsőfok
  • Salı Pazarı Yokuşu 143 lépcsőfok
  • AlçakdamYokuşu 288 lépcsőfok
  • Hardal Sokak 200 lépcsőfok
  • Fındıklı Yokuşu 219 lépcsőfok
  • Ali Kaptan Sokak 99 lépcsőfok
  • Tekke Yokuşu 82 lépcsőfok
  • İsmail Dümbüllü Sokak 161 lépcsőfok
  • Coşkun Sokak 77 lépcsőfok
  • Enci Yokuşu 63 lépcsőfok
  • Taş Merdiven Aralığı Sokak 63 lépcsőfok
  • SağıroğluSokak 68 lépcsőfok
  • Kumrulu Sokak 99 lépcsőfok
  • İlyas Celebi Camii Sokak 56 lépcsőfok
  • Tüfekçi Salih Sokak 64lépcsőfok
  • Taktaki Yokuşu 12 lépcsőfok

Összehasonlításként az Eiffel torony tetejére 1665 lépcsőfok vezet fel. Mi ennek legalább a háromszorosát fogjuk megtenni, ha Cihangir-ben igazán eltévedünk.

E mellett Cihangir városrészben könnyen találhatunk kutat is. A XVII. században kútépítő versenyt rendezett a szultán, és a nyertes ez a terület volt. Gratulálunk nekik így utólag is.

Mégis, hiába a sok víz, mégis ez a kerület volt az, amelyik a legtöbbször leégett. Bár szoros verseny volt az első helyezettért. Így mára sok történelmi faházat nem láthatunk. Helyette régi kőházakat találhatunk. Ráadásul itt keveredett a görög, olasz és a török stílus, így nagyon egyedi épületekbe is belefuthatunk, belegyalogolhatunk, vagy csak simán lefejelhetjük. Ráadásul híres építészek is laktak itt.

Ajánlott épületek:

  • Gülşenihane
  • Skabaşı (Tatar Osman Efendi) Tekkesi,
  • Paşa Baba Tekkesi,
  • Kadirihane,
  • Cihangir Tekkesi

Ajánlott utcák:

  • Akarsu Caddesi,
  • Coşkun Sokak,
  • Altın Bilezik Sokak,
  • Tüfekçi Salih Sokak,
  • Oba Sokak,
  • Lenger Sokak,
  • Yeni Yuva Sokak,
  • Susam Sokak,
  • Güneşli Sokak
  • Cihangir Caddesi

Forrásként rengeteget segített ez az oldal (vannak itt izgalmas képek is).

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
Beyoğlu, Cihangir, 10.0 out of 10 based on 5 ratings
Evernote.doClip({title: 'Beyoğlu, Cihangir',url: 'http://isztambul.info/blog/2016/06/02/beyoglu-cihangir/',contentID: 'post-9941',suggestTags: 'turista,városrész',providerName: 'Isztambul kalandok',styling: 'text' });return false" class="evernoteSiteMemoryLink">
 

3 Replies to “Beyoğlu, Cihangir

  1. Az ajánlott oldalon tényleg nagyon jók a képek,- csak törökül van )-: -ez a kedvencem:
    http://www.turkiyeturizm.com/images/other/cihangir-12.jpg

    A lépcsőket Te számoltad meg? Talán babakocsizás közben, vagy van egy stepaerobikos mozgalom arra felé, amely edzés közben számol? Vagy Chuck Norris járt arra és elszámolt a végtelenig kétszer, miközben járta a kerület lécsőit?

    Napsütéses Boszporuszt kívánok:
    Zsuzsa

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Köszönjük!

      Napsütésünk van, köszönjük! Igazándiból már a vízbe kellene menni, mielőtt megsülünk… 🙂
      Nem én számoltam össze. A fent említett oldal számolgatott. Ne kérdezd, hogy csinálták… De 2013-ban volt egy nagy program, hogy Fessünk le mindent színesre, ami ronda!. Ekkor születtek a színes lépcsők. Ez jó alkalom volt, hogy megszámolják őket.
      (Aztán az önkormányzat, ahogyan a világon mindenhol, ideges lett, amiért beleszóltak az ő munkájába. És bár esze ágában sem volt lépcsőket festegetni, és maradhatott volna színesen is, sokat visszafestett ronda szürkére. Mindezt éjjel, titokban. Nappal meg a diákok ismét lefestették színesre. Jó játék volt..)

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
  2. És itt sem voltam még soha… 🙁
    Egy pár kerületre ráfogtam már,hogy „ez a kedvencem” de most azt hiszem,hogy mégis ez a kedvencem!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) Feyyaz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .