Focis reklámok

Közeledik a foci EB, jó az idő, így Törökország az utcára vonul, hogy együtt kiabáljon, együtt ünnepeljen, együtt énekeljen.

Ahol pedig egész országos megmozdulás van, abból nem maradhatnak ki a marketingesek sem.

Törökország egy olyan hely, ahol a lakosságnak tényleg a 100% (beleértve a 3 perce született csecsemőket is) foci szurkoló. Nincs olyan ember, amelyik ne lenne elkötelezve valamelyik csapat mellett.

Még a lányok is szurkolnak. Sőt! Ha igazán tüzes menyecskét szeretnénk, akkor érdemes a foci fanatikusok között keresgélni! Nagyon bő a választék. Csak aztán ne csodálkozzunk, ha esténként repkednek a tányérok..

A fiúknál is előbb-utóbb a beszélgetésben előkerül a foci. Főleg most, hogy közeledik az EB. A barátok pedig igazán számon tartják, hogy melyik ismerősük, melyik csapatnak is szurkol. Jobban, mint a születésnapokat.

Mint törökül beszélő külföldi, tőlem is mindig kérdezik, hogy melyik csapatnak a táborába tartozom. De mivel erre számítani lehet, és elébe megyek, és mindjárt én kérdezek először.

– Te melyik csapatnak szurkolsz?
– Az X csapatnak!
– Érdekes! Én is!

Tehát a törökök életében a foci az egyik legfontosabb. Most pedig kezdődik az EU, és még jó idő is van. Semmi akadálya, hogy egész este utcai bulik legyenek. Ráadásul itt a Ramadán is (már el is kezdődött), amikor az embereknek egyébként sincs kedvük estére hazamenni.

Erre a hangulatra készülnek fel a török reklámok is.

Kezdjük mindjárt az Ülker reklámjával, amelyik csokikat, nápolyikat, ropikat, és minden olyasmit gyárt, amit csak a tv előtt lehet ropogtatni (meg jókat hízni). A reklám abból a szempontból is jól sikerült, hogy megmutatja, tényleg mennyire fontos a foci a törököknek. Tényleg félbeszakadhat egy tárgyalás, mert foci van, és tényleg repkednek a fontos dokumentumok ha rúgnak egy gólt. Egyébként is, mióta digitális lett a világ, a törököknél fontos dokumentumokat úgy lehet felismerni, hogy kb. 5 másodperc alatt elkallódnak…

A következő a Vestel reklámja, aki elektronikai eszközöket gyárt (tehát már van csokink, most pedig már lett egy tv-nk is – csak összejön minden kellék!). Ő még egy olyannal is megtoldja, hogyha a kedvenc csapatunk lő egy gólt, akkor nyerhetünk 50 TL-t. Ehhez csak az újonnan vett TV hátulján lévő sorszámot kell SMS-be beküldeni. Azaz minden gól után valaki másszon be a tv mögé! El kellene olvasni az apróbetűs részt is, hogy egy embernek hány kedvenc csapata lehet.. Lehet-e mind?

A reklám abból a szempontból izgalmas, hogy itt láthatjuk, miként ünnepelnek a törökök, miként készülnek (pl. hajóval, busszal, dobbal). És már jóval a mérkőzés előtt bemelegítenek. Néha jobban is a kelleténél. Nemrég zajlott a döntő, ahol a Beşiktaş csapata nyert. De már a mérkőzés előtt hatalmas füst borította az egész kerületet.

Bemelegítés a mérkőzésre
Bemelegítés a mérkőzésre

A reklám egyébként hatalmas siker lett. Olyannyira, hogy valaki nem győzte az újranézés gomb nyomkodását, így készített egy olyan verziót, ahol 10 percen keresztül csak ez megy. Kifejezetten ajánlom mindenkinek, aki…. hmm…no… akinek mondjuk izületgyulladása van, vagy csak irtózik az ujranézés gombtól…

A következő egy kifejezetten kellemes reklám az Opet benzintársaság részéről. Mindenféle furcsa és vicces beütésekkel.

A fiatalember, aki mellékesen (pardon, főállásban) focista, úgy jön ki a mellékhelyiségből, hogy még soha nem érezte magát ilyen jól, mint az Opet WC-jében. Ez azért felveti, hogy vajon van-e 18-as karika az ajtókon, vagy mégis hogy…miért. De minden esetre egy csomó időt eltöltött ott (csak megjegyzem, hogy amikor a 90-es években busszal jártuk Európát, akkor mi is rengeteg időt töltöttünk a WC-nél. Leginkább a sorbanállással… olyan 20 meg 40 perceket).

Csakhogy e miatt elment a csapat busza! Na még ilyet! De semmi baj, mert itt van ez a kedves öreg néni, aki elviszi. Úgyhogy be is ül hozzá.

– Elment a csapatom busza, kövesse kérem!
– Te meg ki az ördög vagy?
– Arda Turan, nénikém?
– Énekes? (törökül popçu)
– Focista! (törökül: topçu)
– Nem baj, azért ne legyél szomorú!

És a néni már bele is tapos a gázba, de annyira, hogy messze el is hagyják a buszt! Ráadásul a busz, amolyan törökösen, az autópálya belső sávjából az utolsó pillanatban vonul át a kijárathoz. És még ő van megsértődve.

No de egy focista tud futni, így megpróbálja utolérni a buszt. Sajnos nem megy, de szerencsére egy rőzseszállító megsajnálja, és felveszi a motorra. De ők is elbuknak. Merthogy állati dugó van. És tényleg! Az út tele van birkákkal!!

Hősünk ismét kénytelen futni. De sajnos megint csak lekési buszt. Viszont ezúttal egy kisbusz áll meg neki segíteni. Csakhogy ez meg tele van az ellenséges csapat szurkolóval!!

De sebaj! Mert most nem egymással küzdenek, hanem most mindenki egy csapatban van, a Török Válogatottban.

Idén van is egy ilyen általános üzenete a reklámoknak, hogy nem az számít, ki melyik csapatban van, hanem hogy mindenki török. Ennek a politikai részleteibe ne menjünk bele.

Erről a Ziraat Bank készített egy látványos reklámot. Miszerint a focinak a fociról kellene szólnia, nem egymás tépéséről. Ahogyan ez régen volt.

A Török Légitársaság ennél is tovább ment. Az őr reklámjuk teljesen a nacionalizmusra épült.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Focis reklámok, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

6 Replies to “Focis reklámok

  1. Mindegyiket le fogom menteni! 🙂
    A Ziraat Bank reklámjában jellemző,hogy amikor bevágják a múlt dicsőséges képeit,azonnal az 1956-os, Törökország-Magyarország (3-1) mérkőzéssel kezdenek! Az ugyanis a török futball első nagy sikere!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .