Ramadán 2016 – Turisták

Másik gyakori kérdés a Ramadánnal kapcsolatban, hogy mennyire lehet ez idő alatt turistáskodni. Melyek az ajánlott viselkedési formák.

Ebben a témában is évente rengeteg levél érkezik. Néha 1, de olyan is előfordult, hogy 3 levelet is kaptam!!

Úgyhogy megint megelőzőm a kérdezők hadát, és ebbe a bejegyzésbe összeszedek minden fontosat, amit tudni érdemes.

A Ramadán (törökül Ramazan) 30 napig tart. Ez nemhogy nem egy rövid idő, de egyenesen egy hosszú idő. Főleg ha üzletről van szó. Üzletről egy olyan országban, ahol a törökök még vasárnapra meg estére sem szívesen zárják be a boltot (mert akkor haza kell menni a családhoz, és tutira ott lesz az anyós is a falu összes öregasszonyával…).

Így amit biztosan kijelenthetünk, hogy a Ramadán alatt az élet a normális mederben zajlik. Már amennyire van normális meder Isztambulban és Törökországban…

A boltok ugyan úgy nyitva vannak, ahogyan a múzeumok is. A buszok is járnak, a sofőr is a megszokott módon dudál, tapossa a gázpedált, és tekergeti a kormányt. Néha fékez is, ha nagyon muszáj. Meg ha nem látja senki… A barátai ezért még kiközösíthetik…

Kisebb változások azért előfordulhatnak. Lehetséges, hogy a boltok előbb zárnak. De inkább az a jellemző, hogy naplementekor fog eltűnni az eladó egy fél órára, ameddig megvacsorázik. Ilyenkor van, hogy pánikszerűen bezárja az ajtót. Ha pedig ez az esemény fennállásának vagyunk aktív szereplői, előfordulhat, hogy az ajtó rossz oldalán maradunk. Ilyenkor alakuljunk át passzív szereplővé, és feküdjünk le aludni. Legrosszabb esetben holnap reggel úgyis kinyitnak.

De olyannal is találkoztunk már, ahol az esti ezán elhangzása után az eladó egyszerűen csak elfutott a legközelebbi étterembe. A boltot meg úgy hagyta, ahogy van.. Egy szemfüles rabló jól járt volna, de ő is elszaladt vacsorázni.

Ennél sokkal feltűnőbb jelenség az, hogy ahogy közeledik az este, úgy csökken a vércukorszint az emberekben. És ezzel együtt az ítélőképesség is hasonlóan zuhan a végtelen mélységbe. Ha Ramadán alatt elrontja az összeadást az eladó, akkor inkább a koncentráció hiánya, minthogy ténylegesen át akarna verni minket. Éttermekben egyébként is gyakran összekeverik a számlákat. E miatt nem érdemes haragudni rájuk.

De ez nemcsak az eladókra vonatkozik. Hanem pl. a taxi sofőrökre is. Vannak ilyen extrém sportok, mint gumikötéllel leugrani egy hídról, vagy ejtőernyővel szintén leszökken egy kéményről. Aztán vannak a vadabbak, mint a motorosfűrész dobálása, vagy a parlamenti közvetítés élőben nézése. A sort pedig azzal zárhatjuk, hogy Ramadánkor beülünk egy taxiba. Közvetlenül naplemente előtt. Aki már kétszer megmászta a Himaláját, és nem tud magával mit kezdeni, az mindenképpen próbálja ki!

A buszok és a villamosok kevésbé izgalmasabbak (eleve a villamos nem szokott a rövidebb út keresése közben egy hátsó sikátorba bemenni). Ott ugyanis a sofőr tisztában van vele, hogy nem fog vacsorára hazaérni. Így ő nem fog annyit idegeskedni. Az ő esetükben inkább arra érdemes felkészülni, hogy amint megszólal az ezán, akkor ők megállnak, és bemennek a legközelebbi étterembe. A busz teljes közönségével együtt. A járművel pedig …

Ez egy érdekes jelensége a Ramadánnak: Naplemente előtt hatalmas dugókban araszol a milliónál is több autó, busz, kamion. Semmi remény rá, hogy pár óra alatt csillapodna a forgalom. De mikor kihirdetik az este kezdetét, egy pillanat alatt kiürülnek az utcák. Holott ennyi idő alatt nemhogy nem lehet leparkolni, de ennyi parkoló hely nincs. Pláne olyan nincs, ahova befér a pótkocsi kamion… És mégis! Egy szempillantás alatt az összes jármű eltűnik!

Valószínűleg egy párhuzamos dimenzióban. A törökök egyébként is szeretik a fizikát másképpen értelmezni. Pl. az embernyi széles egyirányú kisutcába simán bemegy két csuklósbusz. Szembe egymással. Félúton pedig ki is kerülik egymást…

Ha már az éttermeknél tartunk, róluk is érdemes beszélni. Most csak röviden, mert erről is lesz egy külön bejegyzés.

Az éttermek, annak ellenére, hogy a lakosság nagy része böjtöl, többségében nyitva vannak. Nagyon sok étterem bezár nappalra, de nem mindegyik. Mivel Isztambulról van szó, ahol a legmagasabb az egy négyzetkilométerre jutó éttermek száma világon, biztosan találunk másik étkező helyet a közelben. Ráadásul a turista negyedben pedig egészen biztosan nem fog bezárni senki.

Így a miatt nem kell aggódnunk, hogy nem találunk nyitott éttermet. A miatt viszont igen is pánikba eshetünk, hogy nem találunk szabad éttermet! Mert azok a naplemente közeledtével egyre inkább megtelnek.

Ha a vacsorát egy étteremben szeretnénk tölteni (miért is ne), akkor a következők egyékét érdemes tenni:

  • Foglaljunk helyet. Ekkor naplemente előtt kb. 30 perccel korábban érdemes megérkezni, különben másnak adják az asztalt.
  • Érkezzünk jó korán. Mondjuk 2-3 órával előbb.
  • Még jobb, ha fel sem állunk az ebédből.
  • Vagy a reggeliből.
  • Esetleg menjünk később, amikor már mindenki megvacsorázott… ez amolyan éjfél környékén lesz…
  • Vegyünk szendvicset, és üljünk be a parkba a piknikezők közé.

Tehát láthatjuk, hogy a Ramadán alatt nagyjából ugyan úgy zajlik, zakatol az élet, minden az év többi hónapjában. Ilyenkor nyugodtan lehet turistáskodni. Vannak helyek, ahol jobb ha nyilvánosan nem eszünk, iszunk, hogy ne zavarjuk meg a böjtölőket (jellemzően a dzsámik környékén). És arra is érdemes felkészülni, hogy a dzsámikban is nagyobb lesz a tömeg.

Mindezzel ellentéte a Cukor Ünnep. Ez a Ramadán utáni 3 nap (2016. július 2-4). Ekkor ugyanis majdnem a teljes Isztambul megmozdul, hogy meglátogassa a vidéki rokonait. Ez egyrészt azzal jár, hogy hatalmas dugók lesznek az első napon. Másrészt alig marad valaki a városban. A boltok nagyrésze az első napon zárva lesznek. A bankon, múzeumok pedig egyáltalán nem nyitnak ki ebben az időszakban.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.8/10 (5 votes cast)
Ramadán 2016 - Turisták, 8.8 out of 10 based on 5 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .