A Ramadán (törökül Ramazan) egy 30 napig tartó böjt. Mely az éhezésről, és a szomjúságról szól.

Vagy talán mégsem?

 

Ahogy közeledett a Ramadán időszak, úgy jelentek meg egyre inkább a Hoşgeldin Ramazan feliratok a tv-ben, reklámokban, beszélgetésekben. Ennek jelentése, hogy Isten hozott Ramadán!

Majd pedig ahogy elkezdődött a böjt, sokan örültek, jókívánságokat küldtek egymásnak, stb… Mintha nem is arról szólna az egész, hogy heteken keresztül szenved, hanem Karácsony lenne.

És tényleg, az emberek így is gondolják!

A Ramadán tényleg egy ünnep. Egy 30 napig tartó ünnep. És mint ilyen, egyúttal közösségi ünnep.

A böjt csak az egyik része ennek a hónapnak. A másik, szintén nagyon fontos része, hogy az emberek együtt vannak. Együtt böjtölnek.

A világon kb. 1.7 milliárd ember (a Föld lakosságának kb. 23%-a) böjtöl egyszerre. És legtöbbször nem elvonulva valami hegyi kis házikóban. Hanem pl az utcán.

Ramadán 2016
Ramadán 2016

Így, mint a képen is látható, mindenki egy kupacban kezd neki a vacsorának. És ezeken a helyeken az az izgalmas, hogy egyszerre ismerős és ismeretlen emberek az asztaltársaink. Ott ül a pék is, a hentes, az őrült pizzafutár (ez eddig lehetne egy film címe is), és sok-sok olyan ember, akiket korábban még sosem láttunk.

Ez a vacsora, amiből 30 darab hasonlót élünk át ezen a 30 napon. Van, amikor tényleg a lakásba behúzódba kenegetjük a pidét. De a legtöbbször valahol kint vagyunk (mégiscsak nyár van), az ismerősöknél ülünk, vagy pedig mi hívtunk meg ismerősöket.

Így ez a 30 nap egy hatalmas lehetőség, hogy felmelegítsük a régi kapcsolatokat (vagy éppen összevesszünk a rokonokkal), és új embereket ismerjünk meg.

És közben ott van az az érzés, hogy ezt a kihívást, a böjtöt, nem egyedül tesszük. Hanem másokkal együtt.

Mindennek az enyhébb változata, a reggeli. Ilyenkor ritkábban járunk ki az utcára. De mégiscsak nyár van, az rövid éjszakákon pedig folyamatos a buli hangulat.

És még ha otthon is vagyunk, akkor is, összejövünk néhány ismerőssel, rokonnal, vagy szomszéddal.

– Együtt keltünk fel hajnalok hajnalán!
– Én le se feküdtem!

Ugyan úgy nappal is megvan az egy cipőben járunk érzése is.

– Iszol teát?
– Nem, de szívesen megszagolgatom…

A Ramadán alatt mindegy melyik napszak van, vagy merre járunk. Nem azt érezzük, hogy hű de keserveres az életünk, hanem mintha együtt elmennénk futni, hegyet mászni, vagy hasonló sportot űznénk.

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)
Ramadán 2016 – Hoşgeldin Ramazan, 10.0 out of 10 based on 6 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .