A kalóz part

A törökök lazák. Mégiscsak egy mediterrán népről van szó.

Ezt sok helyen megtapasztalhatjuk. Pl, amikor az emeletes busz megy be a forgalommal szembe az egyirányú utcába.

Pedig mindez még semmi ahhoz képest, ami a tengerparton szokott lenni.

Történt az, hogy miután a Hello Kitty kocsival rendben megérkeztünk a hotelbe, másnap kitaláltuk, hogy megnézzük a helyi esti életet. Nappal nem volt értelme egy rózsaszínnel világító autóval száguldozni. Meg nappalra ott a tenger…

Ismét kimerészkedtünk a traktor szélességű és minőségű utakra. Bekapcsoltuk a navigáción robot nénit is, de ő azt üzente, hogy inkább marad a hotelben. Így végül inkább követtük az előttünk lévő autót, abban a reményben, hogy mindenki ugyan oda tart.

Erre egyébként minden esélyünk meg is volt. Kicsi volt a félsziget. Az éjszaka közepén pedig máshova nem nagyon mehet. Hacsak nem ilyenkor akarja a szőlőket megkapálni. De szerencsére nem ez történt. Hamarosan eljutottunk a helyi központba.

Nappal 42 fok, és tengerpart. Ki akar ilyenkor dolgozni? Ki akar egyáltalán kimászni a tengerből?? Erre az éjszaka való!

Hihetetlen, hogy mennyien vagyunk ezen a félszigeten! Pedig bizonyára nem jött el mindenki… Alig lehet megmozdulni! Parkolni pedig még inkább lehetetlenség… A traktorok által kitaposott majd leaszfaltozott út szélére lehetett az autót lerakni. Mármint ha lenne hely.

Nem azt mondom, hogy mi parkolás címszóval belöktük a kocsit egy árokba, de majdnem. Végül is csak egy kisebb gödör volt, ami parkolónak lett kinevezve…

De legalább az autót könnyű lesz megtalálni. Csak a távirányítóval be kell kapcsolni, és ahonnan a rózsaszín diszkófény jön, ott kell majd keresni.

Oké, lementünk a partra. Nem volt egyszerű a nagy tömegben. De tényleg, honnan került ide ennyi ember? Egész Isztambul itt van?

A tengerpart török szokás szerint végig ki volt használva éttermekkel. Ameddig a szem ellátott, mindenhol asztalok. Egyik-másik kicsit belógott a vízbe. Dagály itt nincs. Ha meg jön a hullám, majd felhúzzuk a lábunkat. Meg egyébként is… tengerpartra jöttünk. Mit zavar az minket, hogyha néha-néha egy nagyobb hullám beterít minket?

Beültünk az egyik helyre. Sötét volt, alig láttunk valamit. Az is lehet, hogy már rég a vízben gyalogoltunk, mire az asztalhoz értünk. Azt pedig nem jelölte semmi, hogy melyik étteremben is járunk éppen. De mintha a pincérek sem tudták volna. Olyan volt, mintha az asztalokat bedobták volna a közösbe. Szó szerint.

Két pincér is odajött hozzánk, láthatóan másik étteremből. Ez a jelenség mindennapos lehet itt, mert nem vesztek össze, nem akarták egymást bedobni a tengerbe, stb… Kiegyeztek, madj megegyeztek. Megegyeztek, hogy mi mit fogunk enni. Tekintve, hogy menü nem volt, igazándiból nem nagyon tűnt fel, hogy minket kihagytak a döntésből.

Jó húsz perc (és négy lábemelgetés) után meg is érkezett a vacsora. Ismét kétirányból. Mindkét pincér hozott valamit. De mivel az egyik látta, hogy a másik előbb fog odaérni, az imázsa megőrzése érdekében inkább letette egy másik asztalra. Az ott ülök először meglepődtek, majd örültek, hogy még rendelés előtt ehetnek valamit. Bármi is legyen az.

Mi is megkaptuk a saját ételünket. És ezzel hivatalosan is a B étterem vendégei lettünk. Még ha nem is tudjuk, melyik is az. Az A étteremről sincs semmilyen információnk…

Na jó, kezdjünk enni.

– Pincér! Kérünk vizet is!
– Egy pillanat! – mondja, majd felveszi a kancsót a szomszéd asztaltól. Mely láthatóan a C étterem gyarmata éppen. Ott hevesen tiltakoznak ez ellen, mire egy másik pincér szerez egy korsó vizet a D étterem territóriumából.
– Na jó, de pohárra is szükség lenne…
– Mégis, mennyit szeretne az úr?
– Mégis, hány embert lát az asztal körül?
– És mind innának vizet is?
– És vajon kerek a Föld?.. 6 poharat szeretnénk..
– Mindjárt hozom! – mondja, és megint átmegy kommandózni egy C asztalhoz. De mivel ott nem talál, csak 4 szabad (és remélhetőleg tiszta) poharat, így ismét átmegy egy D asztalhoz is. És ha jól látom, akkor egy E asztal is befigyelt.. – itt is vannak! Parancsolnak mást is az Urak? Remélem, nem…egyenek már!…
– Esetleg só nincs valahol véletlenül?
– Itt, a tengerparton? Dehogyisnincs! Mindjárt hozom! – és ezzel ismét elment kipakolni a C asztalt. Az ottaniak kezdenek furcsán nézelődni. Szerencsére nem tudják, hogy miattunk tűnik el egyik-másik dolog az asztalukról..- És kedves pincér Úr! Mondja csak! Szalvéta nincs?
– Természetesen az is lesz, ha már ilyen igényeik vannak… – és ezzel máris hátrafordul, és elindul kalózkodni. De szalvétát találni nem egyszerű.. Egészen a Q asztalig kell elmennie. Közben majdnem elütötte a autó. De hősiesen megszerezte a szalvétát. – De ugye most már teljes az asztaluk, és több kívánságuk nincsen…
Most nincsen. De már előre látszik, hogy a fizetés érdekes kalandnak ígérkezik..