Az Áldozati ünnepet annak emlékére tartják, hogy Ábrahám kész lett volna feláldozni a fiát.

Ma ez egy négynapos ünnep Törökországban, ami leginkább az áldozattal, és a rokonok, ismerősök látogatásával telik.

Az idén igazán izgalmas időszakban lesz az Áldozati ünnep: 2016. szeptember 12-15-ig. Hétfőtől csütörtökig. A maradék péntek is hivatalosan szünnap lett, így összesen 9 napunk van arra, hogy mulatozzunk.

Hivatalosan az ünnepet megelőző napon van az úgynevezett Szent este. Ilyenkor a hívők mecsetekbe járnak, és egész este imádkoznak. Majd másnap korán kelnek, hogy részt vegyenek az áldozatban.

Ma már az áldozást csak az erre felkészített hivatalos személy végezheti. Ezzel próbálják meg visszaszorítani az Apu majd megmutatja, hogy kell típusú baleseteket, melyek végén megvadult tehenek rohangálnak mindenfele. Egyenlőre közepes sikerekkel.

Így az Áldozati ünnep szerves része az is, amikor este a televízió előtt izgulunk.

Egy átlagos Áldozati ünnep kezdőnapon kb. 300 könnyebben sérült ember gyűlik össze az orvosi rendelőkben. A képernyőn jól láthatóak a bekötözött kezű, lábú, orrú apukák, akik néma csendben ülnek egymás mellett. Közöttük pedig a csalódott ifjúság, mert hát Apu mégsem mutatta meg…

Eközben a falvakban, de néha még a városokban is komoly hajtóvadászatok zajlanak a megszökött állatok összeszedéséhez. A tehenekkel még csak-csak elboldogulnak, de a bikák egészen izgalmasak. Ne feledjük, hogy az áldozat miatt kimagasló egészségnek örvendő állatokat választanak. Ők általában jobban tudnak futni, mint a tv előtt ülő lakosság.

Egyik évben néhány elszabadult tehén miatt kellett a Boszporusz-hidat lezárni. Csuklós buszokkal próbálták őket valahogy terelni, kevés sikerrel.

Áldozni bármilyen állatot lehet, de mégis a négylábúak vannak elterjedve. Legnépszerűbb a tehén, melynek nagyrésze pont Magyarországról érkezik. Az állatot a hívő megvásárolja, majd pedig a pap végzi el az áldozást, mely megfelelő ceremóniák és imák között zajlik. Az állat húsát később a hívő megkapja.

Ezt a húst utána több részre kell osztani. Egyet kap a szűk család. Egyet a rokonok. Egyet a barátok, ismerősök. És egy részt pedig a szegények, rászorulók.

Mivel pedig egy jelentős rész a rokonokhoz kerül, így egyben az Áldozati ünnep mindjárt családi ünnep is lesz.

Egy átlagos töröknek kb. 400-500 olyan rokona van, amelyikkel tartja is a kapcsolatot. Persze egy idő után mindegyik csak Ayşe meg Mustafa lesz, így legalább a nevekkel olyan nagyot tévedni nem lehet. Ennyi embert mozgatni viszont komoly koordinációt jelentene, hogy ki, mikor, kit látogat. Éppen ezért a szabály az, hogy mindenki a legöregebb családtaghoz gyülekezik.

Ott aztán jól egy kupacban lesznek, és megy a dinóm-dánom, falatozás a friss húsból, stb… Alkoholt természetesen nem isznak, hiszen vallási ünnepről van szó. Viszont bőven fogy a tea, a kávé és a sütemény.

A házi asszonynak bár sok a dolga, de az érkező rokonok női tagjai is azonnal be lesznek szervezve a munkába.

Isztambul hivatalos 13 milliós lakosából viszont hivatalosan 11 millió olyan, aki az elmúlt 60 évben költözött a városba. Vagyis első, második, és harmadik generációs vidékiek. Az esetek nagyon nagy részében még él valamelyik nagyszülőjük valahol a hegyek között. Így ide tart mindenki.

Isztambul pedig Törökország sarkában növekszik. Innen csak 1 út vezet Anatóliába. Ez a 11 millió ember (ha nem is mind), ezen az 1 úton próbál eljutni a rokonokhoz. Nem nehéz kitalálni, hogy hatalmas dugók alakulnak ki.

És mivel az emberek 6-8-10 órákat is várakoznak az autóban, a Facebook is megtelik ilyenkor. Érdekes módon a legtöbb bejegyzés arról szól, hogy ki, hol tart a dugóban.

Azáltal pedig ennyi ember elhagyja a várost, Isztambul eléggé kihalt lesz. Az ünnepek miatt a boltok, és minden más is zárva van. Az utak pedig teljesen üresek. Nagyon érdekes hangulata van…

Mindez viszont kezd megváltozni. A vidéki öregek lassan kihalnak, így a gyülekezési pontok lassacskán Isztambulban lesznek. Csakhogy a fiatalok egyre inkább úgy érzik, hogy évközben bőven 300-nál is több olyan nap van, amikor az interneten láthatják a rokonokat. Ráadásul nem kell velük összeveszni (a jó fejeket megtartják, a rosszfejeket letiltják), nem kell őket megvendégelni, stb…

Mindehhez jön, hogy rengeteget dolgoznak, így jobbnak látják, hogy a kevéske szabadidőben inkább megszökjenek. Lehetőleg minél messzebb. Az Áldozati ünnep pedig kezd becsúszni a nyárba. De még szeptember végén is bőven jó idő van egy dél-törökországi tengerpartozáshoz, vagy egy közép-anatóliai kiránduláshoz. Nem is beszélve, valamelyik távoli külföldi országba látogatáshoz.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Áldozati ünnep 2016, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 


Warning: printf(): Too few arguments in /home/content/57/6899057/html/blog/wp-content/themes/travel-master/comments.php on line 48

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .