Isztambul közlekedése 12

Hogyha Isztambulban járunk és eltévedünk (ez azt jelenti, hogy már 10 méternyit eltávolodtunk a szállásunktól), akkor a fő szabály, hogy mindig lefele kell menni!

Ugyan ez igaz, ha kocsival vagyunk.

Több okból is érdemes lefele próbálkozni, mint felfele:

• Gravitáció. Ő eléggé erős ok.
• Nem tudjuk, meddig is kell pontosan felfele menni. Lehet, hogy csak 10 m-t. Lehet, hogy 100-at. Ha pedig nagyon eltévedtünk, akkor akár 1000-t is. A jó hír, hogy 9000 m-nél többet biztosan nem kell felfelé másznunk. Kivéve persze, ha tényleg eltévedtünk, mert pl. a Marson vannak nagyobb hegyek is…
• Ha felértünk a domb tetejére, majdnem biztos, hogy nem lettünk vele többek. Kalóriában meg pláne kevesebbek (ez mondjuk nem rossz). Fent ugyanis nem lesz más, mint ahol először eltévedtünk. Kilátó meg pláne nem. Így továbbra sem fogjuk tudni, merre kell menni.
• Ha lefele megyünk, ott azért hamarabb elérjük a határokat. Ez Isztambulban a tengert jelenti. Ha teljesen lejutottunk, ott szinte biztosan lesz tenger. Persze aki akar, mehet tovább is.
• A tengerparton elég könnyen találunk főutat, buszmegállót, kikötőt. Vagy bármi mást, ami támpontot ad a hazajutáshoz.

Persze gyalog könnyebb, mint kocsival. Hiszen bárhol és bármikor meg lehet fordulni.

Igaz, Isztambulban kocsival is bárhol és bármikor megfordulhatunk. Még akkor is, ha egyirányú utcában vagyunk, és mögöttünk hosszú sor kígyózik. Forduljunk meg, és dudáljunk.

Gyalog viszont fel lehet szállni valamelyik buszra. Kocsival viszont inkább ne próbáljuk!

Mai helyszínünk: Fatih.

Ez Isztambul óvárosa. Van néhány jellegzetessége:

• Nincs benne két párhuzamos utca.
• De még egyenes sem.
• Sőt! Olyan sem, ami vízszintesen menne.
• Így az eltévedés garantált.
• Viszont 3 oldaltól tenger veszi körbe.
• Negyediken pedig egy fal, néhány lukkal.
• Szóval… azért valahogy, valahova ki lehet lukadni, ha sokat megyünk egy irányba.
• Jah, és a történelmi örökség legnagyobb része is itt található.

Fatih, a turisták fő célpontja. E miatt pedig az egyik oldalon mindig aszfaltozás, kőburkolás, burkolt kövezés, útépítés és kebab árusítás zajlik.

Fatih, a történelmi belváros, Isztambul egyik legsűrűbben lakott része. E miatt pedig folyamatosan piacozgatások vannak a fő és mellékutakon. Meg az olyanokon is, amelyek nem is utak, csak mi hittük azt, hogy ott kocsival el lehet sunnyogni.

Igazándiból ezekre a piacokra be lehet menni kocsival. Csak van félmillió ember, félmillió krumpli, félmillió dinnye, félmillió paradicsom, félmillió fokhagyma (ezen okból viszont nincs félmillió vámpír), stb…, akiket kerülgetni kell. A dudálás nincs hatással se az emberekre, se a krumplikra (de még a vámpírokra sem, de ők úgysincsenek ott). Marad a kerülgetés. És közben nem szabad összegyűjteni a sátrakat sem.

Összességében tehát a piacokat érdemes elkerülgetni. Ahogy az aszfaltozásokat is. Meg a kebab árusokat is. Csakhogy éppen merre?

A dolog koránt sem egyszerű (este sem). Hiszen a párhuzamos utcák hiánya nagyban nehezítik a tájékozódást. Miközben az utak felfele és lefele is roppant meredekek szeretnek lenni.

Ráadásul az utcákat közel 1500 évvel ezelőtt tervezték és eléggé szűkek. Akkoriban még nem számoltak olyasmivel, mint pl. a betonkeverő. Ha pedig az út kicsit is szélesebb a megszokottnál, akkor máris parkolnak a szélén.

Az igazság az, hogy amikor hegymenetben próbálunk a szűk, kacskaringós utcán nem beszorulni, akkor mi sem számolunk olyasmivel, mint pl. a betonkeverő. De ha egyszer szembe jön, akkor hát szembe jön…

Mi egyébként nem akartunk sokat. Csak Fatih középső részéről eljutni az AyaSofya mögé. A kiinduló pont is az egyik domb teteje volt. Az AyaSofya pedig egy másik domb tetején áll. Az ésszerű megoldás az lett volna, hogy lemegyünk a partra, a legrövidebb úton, és az ottani gyorsforgalmi (Isztambulban: lassúforgalmi) úton végigmegyünk, majd ismét fel a másik dombra.

Na de dombról le, dombra fel… hát azért…

A térképen úgy látszott, hogy lehetséges középen, a domb gerincén végigmenni. Meg egy olyan is látszott a térkép sarkában, hogy Printed in 1983. De hát ez ez kétezeréves (még több) város. Ugyan mi változhatott az elmúlt 30 év alatt?

Talán minden…

Nosza, indulás!

Az első akadályunk mindjárt egy traktor volt, ami elzárta az utat. Egy traktor… idefent a dombtetőn… Végül is… valaha itt krumpli ültetvények voltak, igaz, kétezer éve.. (persze 2000 éve még nem volt krumpli Európában, így Bizáncban sem. Valószínűleg szőlő, és alma ültetvényeket találtunk volna a mai Fatih helyén. De azoknak nem tesz jót a traktor. Lehet, hogy a krumplinak sem..)

Nosza, kerülünk. Merre is? Balra. Mert arra van a lefele. És ha esetleg elrontanánk a kerülgetést, akkor is legalább valamilyen irányban vagyunk.

Olyan 200 m-t mehettünk (mármint légvonalban), amikor az enyhén lejtő út hegymenetre váltott. E miatt – no meg a három kanyar miatt – kis híján elvétettük az útirányt.

Aztán nem volt kis híján.

Simán elvétettük.

Sebaj, mert életbe lépett a B terv: megyünk akkor lefelé. Így csak kijutunk a tengerpartra. Akármelyikhez is. Végül is mindegy. Úgyhogy befordultunk balra, egy enyhén lejtő útra.

Hamarosan az enyhén lejtő átment simán lejtőbe. Majd nagyon lejtőbe. Utána pedig meredekbe. Majd pedig..

ÁLLJ!!! NINCS TOVÁBB! Véget ért az út! Innentől lépcső van!

No jó, akkor tolatás vissza, fel a dombra. Ezen a jó meredek utcán, ami nem mellékesen igencsak kacskaringós is. Visszafele, és felfele kacskaringózni meg igazán mókás. Főleg, ha közben valaki jön lefele, és indexel, hogy beparkolna arra a helyre, ahova egy egér se férne be.

Szóval felmentünk. A dombra. Ismét itt vagyunk a tetején. És most már tényleg le kellene jutni a partra, de valahogy úgy, hogy ehhez ne kelljen az autóval a lépcsőn lemenni.

Na jó, próbáljuk a szomszédos utcát, hátha.

Persze a szomszédos utca nem arra fele fog menni. De legalább lejt valamerre. Ez is jó hír. Így ezt követjük.

És nemsokára bele is futunk egy piacba. Csak most, csak itt, csak ma. És csak nekünk akciós a dinnye.

Oké, ebből kettőt berakunk a csomagtartóba, ha már úgyis itt járunk.

A gondunk viszont az, hogy a piac a tengerparttal párhuzamos utcában zajlik. Így ezen nem lehet átjutni, nem lehet ott közlekedni. A szomszédos utcákban sem lehet közlekedni, mert az pedig tele van azokkal az autósokkal, akik szintén a piacot próbálják megkerülni. Meg azokkal a teherautókkal, amelyek a zöldségeket, gyümölcsöket hozták. Meg azokkal, akik hozzánk hasonlóan el vannak tévedve.

Így a legjobb lesz, ha mindjárt 3 utcával megyünk odébb, és ott próbálunk meg haladni. Lassan már mindegy lesz, merre is, csak végre lefele!

Olyan 40 perc bemegyek-kimegye-lemegyek-felmegyek-tolatok-nemkérekkebabot után sikerül egy lukat találni, ahol átsurroghatunk két árus között. Balra a kukorica, jobbra a tojás eladó.

Így most már egyenesen (mármint isztambuli mértékkel egyenesen) mehetünk le a tengerpartra.

És ott is van a főút! Ott a tenger is mögötte! Előtte pedig ott a teherautó, amelyik keresztbe áll az úton, mert éppen a téglákat pakolják le.

Azt mondják, csak 5 perc, és készen vannak. Ezt már ismerjük… nem hoztunk se szendvicset, se sátrat, hogy kivárjuk. Így ismét vissza, felfele, és át a piacon (most jobbra van a tojás, és balra a kukorica). Majd újra fent vagyunk a dombtetőn. Ha jól látom, eddig 4 utcát sikerült jutni összesen.

Sebaj, akkor legyen most a másik irány, arrafele menjünk le!

Végül is, ezt egészen jól megúsztuk. Itt csak aszfaltozás, kőlerakás meg járdafelújítás volt. Így alig 6 km-nyi kerülővel röpke 35 perc alatt lent is vagyunk a parton. De mindegy, lent vagyunk! Mégsem alszunk itt!

Ezen az oldalon viszonylag kisebb a forgalom, és a dugó is. Mármint kisebb, mintha a másik tengerpartra sikerült volna lejutni, ahova eredetileg szerettünk volna. Úgyhogy simán csak lépésben megyünk.

Végül csak elérjük a bejáratot az AyaSofya mögötti részre. Itt régebben több út is volt, de mára elég sokat lezártak a turisták kedvéért. Ezért alig néhány maradt csak. Ebből az egyiket felújítják, a másikon meg szembe jött 4 db. kukás autó. Szerencsére a harmadikon bejutottunk.

Tényleg! Bejutottunk! Megérkeztünk!

Isztambul közlekedése 12, 10.0 out of 10 based on 3 ratings

---