Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Októberre való tekintettel, egy régóta folyamatban lévő írást próbálok befejezni. Mégpedig, hogy mi történt azokkal a magyarokkal, akik a Szabadságharc bukása után Törökországba menekültek?

Nagy szerencsémre, nálam jártasabbak is pontosan ugyan erre kíváncsiak. Csorba György 1999-ben (ha jól sikerült a dátumot előkerítenem) már megpróbálkozott ezzel a feladattal, és a Hadtörténelmi Közlemények c. újságban (?) publikálta. Ennek a digitális változatát érhetjük el az OSZK oldalán.

Ő a legfőbb forrásunk.

A kutatás egyáltalán nem egyszerű. A törökök ma sem arról híresek, hogy mindent rendesen dokumentálnának. Még az útfelfestést inkább az esztétikai kinézet alapján végzik, mint amire a valóságban ténylegesen szükség van. Régebben pedig, amikor az írástudók száma kb. 1-2%-a lehetett a mostaniaknak, még kevésbé figyeltek arra, hogy merre vándorolgatnak a magyarok az országban. Főleg, miután Kossuth, és a fontosabb tisztek távoztak (Bem Apó maradt).

Sok forrás a hazatérő magyarok beszámolóira hivatkozik, de ezek egyébként is ritkán megbízhatok.  E mellett pedig az osztrák titkosszolgálat levéltárában lehet keresgélni. De ők is leginkább Kossuth távozásáig követték a magyarokat.

Csorba György viszont felhívja a figyelmet, hogy az Osmanli Arşiviben (Oszmán Miniszterelnökségi Levéltár) még rengeteg kincs lelhető fel, ha végre lenne valaki, aki el is tudja az ottani iratokat olvasni.

Tehát, ahogy az lenni szokott, biztosan azt tudjuk, hogy szinte sem sem tudunk biztosra. Ezek miatt senki ne csodálkozzon azon, ha ellentmondásokba kerülünk. Legfőképpen a számok azok, amelyek igencsak változnak a beszámolóktól függően. De hogy még jobb legyen, a naptárak (Gergely, Julianus és a muszlim) teljesen összekeveredett.

Szeretném kiemelni, hogy a téma sok szempontból óhatatlanul is összekapcsolható, összemérhető a jelenkor politikai eseményeivel. Ennek ellenére szeretnénk a mostani politikát kihagyni ebből az egészből.

1848.

Az év végén (valószínűleg a Schwechati csata után) az osztrákok úgy látják, hogy le tudják verni a magyar Szabadságharcot. De legalábbis minden esetre figyelmeztetik a törököket, hogy hozzájuk menekültek érkezhetnek. El is küldték a Kossuth és társainak az arcképeit, személyleírásait.

Akkoriban Magyarország (pontosabban Osztrák Monarchia) délen az Oszmán Birodalommal volt határos. Ez volt a kor legtöbbet használt menekülő útvonala. Másfele nem is nagyon lehetett volna menni, mert a Monarchia majdnem teljesen körbevette Magyarországot, csak dél felé lehetett megszökni.

E mellett a déli határ a Dunát jelentette, amelyiken nem volt olyan bonyolult az átkelés.

Az Oszmánok pedig azért is jó választás az elrejtőzésre, mert a törökök állandóan szemben álltak az osztrákokkal. És az oroszokkal is. Bizonyos szempontból az Oszmán-kori Magyarországot is tekinthetjük egy osztrák-török háborús zónának.

Viszont mind az osztrák-török, mind az orosz-török korábbi békefeltételei között szerepelt az, hogy egymásnak kiadják a menekülteket. A török fél ez alól akkor van felmentve, ha a menekült muszlim vallású. Ennek később lesz még fontos szerepe.

További fontos tudnivaló, hogy a Szabadságharcban a magyarok mellett lengyeleket, olaszokat, és még renegát osztrákokat is találunk.

Az első jelentés 1849- július 23-án született (Vöröstoronyi csatát követő időszak). Ebben 1120 főről írnak, köztük 36 tisztről.

Augusztus 15-én pedig még kb. 2000 érkezett. Majd 17-én Dembinski, Perczel, és Mészáros is. És Kossuth is. Mind az osztrákok, mind az oroszok azonnal követelték a kiadásukat. De a szultán őket augusztus 22-én Vidinbe (ma Bulgária) szállíttatta. És ezzel Vidin lett az elsődleges menekült tábor. A számítások szerint itt kb. 16.000 menekült gyűlhetett össze.

Még a nyár folyamán kb. 8000-en hazatértek Magyarországra (jó lenne tudni, mi lett velük). Ezután kb. 4000 magyar maradt a táborban. Mellettük kb. 800-1200 lengyel, 500-700 olasz. Pontos számok nincsenek.

Mindeközben Magyarországon a Szabadságharc még nem ért véget.

Megindultak a diplomáciai csatározások is, melyek természetesen legkevésbé a menekülteket tartotta szem előtt. Sokkal fontosabb volt, ki, melyik országnak tud borsot törni az orra alá, illetve, hogy ki kit és ki ellen fog a jövőben használni.

Az osztrák-török feszültségről már írtunk. Már a Mohácsi csata (1526) idején is a törökök szeme előtt Bécs lebegett. Az évszázadok folyamán pedig Magyarország és a Balkán is e két nagyhatalom ütköző zónájává alakult.

Másik irányba, az oroszok felé pontosan ugyan ez zajlott. Annyi különbséggel, hogy a törökök nemcsak a mai Ukrajna területén csaptak össze rendszeresen az oroszokkal, hanem a Fekete-tenger másik végén, a Kaukázusban is. Ráadásul ez elég gyakori esemény volt. Nem az volt a kérdés, hogy mikor lesz a következő orosz-török háború, hanem, hogy előtte belefér-e még egy reggeli.

De hogy senki se unatkozzon, az angolok, a franciák, később pedig az USA is a menekülteket támogatta. Mégpedig, hogy mind az osztrákokat, mind az oroszokat sakkban tarthassa vele.

Ne felejtsük el, hogy a magyar (és lengyel, olasz) menekültek képzett, tapasztalt katonák voltak. Köztük sokan tisztek. Akik sokáig sikeresen álltak ellen egyszerre két nagyhatalomnak is. Itt nem az volt a kérdés, hogy ki etesse őket. Hanem, hogy ki ellen lehet majd őket bevetni. A törökök pedig biztosak lehettek benne, hogy hamarosan szükség is lesz rájuk, ahogyan ez meg is történt 1853-ban, majd 1877-ben.

Éppen ezért a törököknek az volt az érdekük, hogy együtt tartsák a katonákat. Meg egyáltalán, hogy megtartsák őket. Míg az oroszok és az osztrákok pont ellenkezőleg. Ők a szétszórást támogatták, ha már kiadni nem fogják őket.

A franciáknak és az angoloknak pedig mindig jól jött, ha két riválisuknak keresztbe lehetett tenni. A franciák és a törökök egyébként is többször voltak szövetségesek a történelem folyamán. Persze úgy könnyű, ha egymástól messze vannak, köztük pedig potenciálisan ellenséges országokat találunk.

Az osztrákok és az oroszok is követelték a szabadságharc menekültjeinek kiadását. A szultán viszont ezt megtagadta. Hiszen hirtelenjében (ja nem is váratlanul, hiszen az osztrákok szóltak előre) több ezer harcedzett katonát kaptak. Jóformán ingyen.

Szeptember 10-én a török vezetés hivatalosan is elutasította az osztrákok és oroszok kérését. Erre mindkét nagyhatalom hevesen tiltakozott, és a kor szellemében háborúval fenyegetőztek. Az angolok és a franciák viszont a törökök mellé álltak e kérdésben, és készek voltak akár fegyverrel is megvédeni őket.

Minden jel arra utalt, hogy hamarosan egy egész Világháború fog kirobbanni a magyar menekültek miatt. De valójában ennek a közelében sem jártak. Mindegyik fél tisztában volt vele, hogy az egész csak egy üres fenyegetés. Hiszen az osztrákokat alaposan kifárasztották a magyarok. Nem mellékesen az oroszokat is megizzasztották. Egyik ország sem volt olyan állapotban, hogy a törökök ellen háborúzgasson. Meg igazándiból különösebb ok se volt egy komolyabb lövöldözésre. Így mindenki tudta, hogy a fenyegetéseknek nincsenek valós alapjai.

Ennek ellenére a törökök javasolták a menekülteknek, hogy térjenek át az Iszlám vallásra, mert akkor már sem az oroszok, sem az osztrákok nem követelőzhettek volna tovább. Kérdés, hogy ez mennyire zavarta ténylegesen az osztrákokat, pláne az oroszokat. De az biztos, hogy az ezáltal megváltozott nevek (pl. Béla ezután Juszuf lesz) miatt ember nem lesz, aki az egyébként is útvesztős adminisztrációban megtalálná őket.

Viszont a magyarok (köztük főképpen Kossuth) bízott abban, hogy a Szabadságharc még megmenthető. A vereség ellenére újra lehet éleszteni. Nekik kapóra jött az osztrák-török civakodás. És azt remélték, hogy a török hadsereg támogatásával visszatérhetnek Magyarországra, és nyerhetnek.

Bem Apó viszont az áttérést támogatta, amit sokan követtek. Több forrás írja, hogy erről nem ismerjük Kossuth véleményét. Más források viszont azt írják, hogy ő egyenesen elutasította az ötletet. Ennek lehetnek vallási okai is. De talán az, hogy ha a magyarok áttérnek az Iszlámra, akkor megszűnik a feszültség. Kossuthnak pedig a feszültségre volt szüksége a Szabadságharc újraélesztésében.

Néhány forrás megemlíti, hogy később Kossuth maga javasolta az áttérést a Protestáns hitre. Ezzel arra akarnak utalni, hogy végül is Kossuth akár az Iszlámra is áttérhetett volna, ha akar. De azért a kettő messze nem ugyan az. Nem mellékesen a Habsburgok erősen katolikusok voltak, így a Protestánsok egyfajta ellenállóknak számítottak.

1849. október 29-ig. 238 fő tért át. Ebből 216 magyar, 7 lengyel és 15 olasz (más forrás 334 magyart, és 100 lengyelt ír). Ez a szám megegyezik az oszmán hadseregbe belépők számával is. Az áttérés egyszerűen, gyorsan, futószalag jelleggel zajlott.

Magának az áttérésnek nem volt olyan nagy tétje az emberek számára. A török kormány is javasolta, hogy akinek nem tetszik, néhány hónap múlva (a viták elcselesedéséved) visszatérhetnek a saját hitükre, esküjük alól felmentik őket. Másrészt senki nem várta el a külföldiektől, hogy aktívan gyakorolják a vallást. Bem Apó viszont komolyan gondolta. Élete végéig még a Ramadán böjtöt is megtartotta.

Ezzel együtt abban a korban nem úgy gondoltak az emberek az Iszlámra, mint mostanában. Semmiképpen nem kísérte ennyi negatív jelző. Az Oszmán Birodalom nemcsak hogy Magyarország szomszédja volt, de az egyik legfontosabb kereskedelmi partnere is. Pl. Isztambulba a búza Magyarországról érkezett. Ehhez hasonlót az Aranyember című kötelező olvasmányban is találunk. 160 évvel ezelőtt a magyarok közelebbi kapcsolatban voltak a törökökkel, mint ma, az internet és a tv idejében.

Az áttér katonákat Ruméliába (193 fő), és Isztambulba (21 fő) kerültek.

Október 12-én a táborban megjelent egy osztrák tábornok. Azt ígérte, hogy aki hazatér, amnesztiát kap. De ismételten részt kellett venni a sorozáson, ráadásul mindenki közlegényként kezdi újra az osztrák hadseregben. 10 nap múlva 124 lengyel, 201 olasz és 2732 magyar tért vissza. Az ő sorsukról is jó lenne valamit tudni.

Október 28-án a törökök direkt Kossuth kiadását is visszautasították, majd összepakolták a tábort. A lengyeleket az orosz határhoz szállították, hogy bosszantsák a nagy medvét. A lengyelek éppen a Szabadságharc előtt csatáztak az oroszokkal. Bem Apó is lelkesen ágyúzta őket. Ő a törökországi emigráció alatt tudatosan készült egy újabb orosz háborúra. Addig is, hogy elüsse az időt, a dél-kelet törökországi banditáknak tartott bemutatókat.

Az olaszok Gallipoliba kerültek. Róluk több szó nem esik. Valószínűleg sokan részt vettek az 1859-ben kitört olasz függetlenségi harcokban. Ebben sok magyar (törökországi emigrációban élők is) segítette Garibaldi-t. Köztük Türr István.

A magyarok (1650 fő) Sumenbe (ma Bulgária) kerültek. De sokan viszont (kb. 600 magyar) különféle járványban még a táborban meghaltak. Kossuthék Sumenben 1849. november 21-től 1850. február 16-ig tartózkodtak.

Sumenben azért a magyarok nemcsak ültek. Választmányt alakítottak, saját törvénykezést hoztak létre, összevesztek és még lövöldöztek. Lényegében 2 tábor alakult ki. Egyik, akik a török beilleszkedést vallották, mint lehetséges jövő. Egyik vezetőjük Bem Apó volt. Ehhez szükség volt az Iszlám felvételére. Másik csoport pedig, akik vagy a Szabadságharcot szerették volna folytatni, vagy ellenezték az áttérést, és inkább másik országba akartak költözni. Őket vezette Kossuth.

Közben sikerült a 3O-s megegyezés (osztrák, orosz, oszmán):

  • A lengyelek nem maradhatnak. Nekik el kellett hagyniuk Törökországot. Az egy másik mese, hogy tényleg elmentek-e…
  • Kossuth csapatát, akik keresztények maradtak, Konya vagy Küthaya városába kerülnek. Lényeg, hogy távol legyenek mind az osztrák-magyar, mind az orosz határtól.
  • Bem csapatát, az áttérteket először Diyarbakır-ba akarták küldeni. De az ottani időjárás nagyon rossz volt, így Aleppo-ba (ma Szíria) kerültek.

Kossuth 56 társával 1850. február 15-én indult el. Később több magyar is Küthaya-ba érkezett. Főleg, hogy megvédjék a kormányzót egy esetleges osztrák merénylettől. Itt ma Kossuth-múzeumot találunk.

Kossuth itt azt kérte a szultántól, hogy biztosítson egy területet, ahol kolóniát, egy egész magyar várost építhetnének fel. Még tervrajzot is készített. A cél az volt, hogy egyben tartsa az emigráltakat. Kb. 400 magyar a letelepedést választotta. De az osztrákok annyira tiltakoztak, hogy a szultán nem adott rá engedélyt.

1851. március 3-án az amerikai kongresszus mindkét háza határozatban fogadta el, hogy Kossuthékat az Egyesült Államokba hívják. Az osztrákok hevesen tiltakoztak, a törökök viszont hevesen bólogattak. Végül az osztrákok is rájöttek, hogy még mindig jobb – sőt! sokkal jobb -, ha a magyarok az Atlanti-Óceán túloldalán vannak, mintha a határaik közelében.

Május 8-án a küthayaik kb. fele, a lengyelek egy jelentős részével Angliába távozott. A török szultán ezen felbuzdulva Isztambulban, és Bursa városában a rendőrökkel mindenkit összeszedetett, aki csak magyarul beszélt, és hajóra rakott. Még integetett is nekik. Sőt! Az egyirányú hajót is kifizette. Pedig ilyet azért nem szokott tenni.. Kossuth szeptember 1-én távozott. Angliában nagy lelkesedéssel fogadták őket.

Később, az Amerikai Polgárháborúban (1861) az északiak oldalán kb. 800 magyar vett részt. Köztük 7 volt tábornok (ebből 5 dandárparancsnok), 15 ezredes, 2 alezredes, 13 őrnagy, 12 százados és több alacsonyabb rangú tiszt. Sokan a Kossuth csapatából kerültek ki. Úgy hírlik, hogy a rejtjeles üzenetekkel nem vacakoltak, egyszerűen magyarul írták őket, hiszen a déliek azt nem tudták elolvasni (a déli oldalon kb. 20 magyar lehetett).

A magyarok szerepéről egy egész könyv található az amazon.com-on.

Nagyon sok magyar Sumenben maradt. Róluk nagyon keveset tudunk. Sumenben olyan sok tennivaló nem akad. Egy Kossuth emlékház azért itt is épült. De az itteni magyarokra nagy jövő nem várt. A török kormány anyagiakkal segítette őket, de még inkább azoknak adott pénzt, akik távozni akartak. Úgy tudjuk, hogy kb. 730 fő kapott segélyt. De ennél többen lehettek, mert olyan menekültek is érkeztek, akik el tudták látni magukat. E mellett a tisztek automatikusan kaptak ellátmányt.

Ebből a csapatból kb. 130-an Amerikába távoztak. Sokan mások is külföldre mentek. Voltak, akik beálltak a hadseregbe, mások szerencsét próbáltak. Lassan mindenki szétszóródott az Oszmán Birodalomban…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Az 1848/49-es Szabadságharc menekültjei Törökországban - 1. rész, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


134
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    doksan
    “90”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések