Az 1848/49-es Szabadságharc menekültjei Törökországban – 2. rész

Kossuth Lajos 1851. szeptember 1-én Küthaya-ból, majd 8-án Gemlik kikötőből távozott, és ezzel elhagyta Törökországot.

Sok más magyar is követte a példáját. Pontosabban sokan mentek előtte (május 8.), Kossuth volt az utolsó ebből a csoportból.

De nem tartott vele mindenki. Nagyon sok magyar folytatta az emigrációját az Oszmán Birodalomban.

A legismertebb csapat az, amelyik Bem Apóval tartott. Ők felvették az Iszlám vallást, és itt maradtak Törökországban. Egy török lista szerint 35 tiszt tartozott ebbe a csoportba. Őket Aleppóba (ma Szíria) szállították. Kezdeti időkben elég furán kezelték őket, mintha csak foglyok lennének. Bizonyára adminisztrációs hiba…

Megtiltották a szabad kijárást, a boltok látogatását, vagy hogy más ott élő európaival kapcsolatba lépjenek. Bem panaszt írt a nagyvezírhez, mire lényegesen javult a helyzet. Ugye, hogy 1-1 jól címzett levél csodákra képes!

1850-ben komoly katonai problémák léptek fel a török helyőrségben. A zsold kifizetése nem úgy megfelelő módon zajlott.. Persze zajlott az a kifizetés, csak nem a megfelelő emberekhez jutott. Még inkább egy-két bizonyos emberhez! Hiába, az adminisztrációba megint hiba csúszott… De a katonák ennek nem örültek annyira, végül kisebb veszekedések után megszöktek. A helyőrség igencsak meggyengült.

A kerületi rablóbanda ezt a hírt meghallva körbevette a várost, és követelte a kapu kinyitását. Mint mondták, csak pénzt akarnak kölcsönvenni a bankból. Eközben a városban élő arabokat arra biztatták, hogy öljenek meg mindenkit, aki nem arab, és így megkaphatják a várost. De a helyiek inkább a városi parancsnokságot hívták. De mivel más katona nem maradt, a törökök Bem segítségét kérték.

Ő ágyukból felépítette az egyik védekező alakzatot, és ezzel várta be a támadó rablókat. A siker teljes volt. A halottak számát nem ismerjük, de ezután Bem búskomor lett, teljesen visszavonult. Nem sokkal később maláriában meghalt. Több magyar követője ezután elhagyta Törökországot.

A magyar szektor a Feriköy temetőben. Sok 48/49-es szabadságharcos nyugszik itt.
A magyar szektor a Feriköy temetőben. Sok 48/49-es szabadságharcos nyugszik itt.

A katonai szolgálatba álló magyarok megtarthatták a rangjukat. Néha még magasabb fokozatot is kaptak. E mellé járt a járandóság. Azt akkor is kapták, ha a katonai szolgálatot lemondták. Egyedül saját katonai egységet nem alkothattak.

1850-ben Boszniában felkelés tört ki. Ömer Pasa mellett 400 magyar is harcolt. A csapat később felbomlott.

Ömer (Lüfti) Pasa eredetileg Latas Mihály néven született. 1828-ban (tehát még bőven a Szabadságharc előtt) szökött át Törökországba, ahol a pályája gyorsan ívelt felfelé. 1868-1869 között még hadügyminiszter is volt. 1871-ben halt meg.

A világosi fegyverletétel előtt egy kb. 150 fős magyar katonai csapat már Törökországban tartózkodott. Melléjük csatlakozott még kb. 250 olyan magyar, aki Isztambulban élt. Ebből egy légió alakult ki, amelyik útnak indult Magyarország felé, hogy segítsenek a harcokban. Edirne városáig jutottak, mikor hírt kaptak arról, hogy a Szabadságharc elbukott. Érdekes Mi lett volna ha? a csapat hamarabb indul, és tényleg időben megérkezik.

Ők később az új emigránsoknak segítettek, hogy találjanak munkát. Legtöbben megpróbáltak a szakmájukban elhelyezkedni, vagy új szakmát tanultak. Egy csoport festő a Dolmabahçe Palotát pingálta ki. Egy építész csapat egy gazdag örmény Boszporusz-parti palotáját építette. Mások a szultán beşiktaş-i palotájában lettek kertészek. Valaki pedig puskapor-boltot nyitott (micsoda ötlet! Mi meg itt bohóckodunk az Erős Pista importálásával…). Sokan gyárakban dolgoztak. A Bursa városában található selyemgyárban voltak magyarok. De valószínűleg az isztambuli Paşabahçe üveggyárban is, mert ott aztán tényleg mindenki megfordult. A gyár környéki kerületben ma is sok érdekes ember él, főleg a dolgozók leszármazottjai.

Nagyon keresettek voltak a magyar kocsisok. Ami nem csoda, hiszen a választékos káromkodásuk világhírű, és nagyon egyedi. E mellett az úrhölgyek valószínűleg nem értették, mint mond..

1851. május 15. nagy nap volt az isztambuli a magyarok életében: megalakult a Magyar Egylet! Ez amolyan baráti társaság, segélyszervet volt. Az első elnök már az első évben Amerikába távozott. Itt nagy buli volt mindig, kivéve egy alkalmat 1865-ben. Hivatalos dokumentum igazolja, hogy az egyik este nem volt verekedés. Egy másik alkalommal pedig az osztrák követség fegyveres katonái rohanták le az az Egyesületet.

Tehát nem unatkoztak. Voltak fényles táncvigalmak; olasz, francia és magyar lapokat lehetett olvasni. Stb..

További sikerek, hogy az az olasz és a lengyel emigrációval is kapcsolatba kerültek. Időnként támogatókat is szereztek. Az Egyesület létszáma viszont fokozatosan csökkent, ahogy a magyar emigránsok csökkentek. Sokan kiöregedtek, másik országba mentek, vagy valamelyik török háborúban estek el. Ezzel együtt a legtöbb magyar nem tudott rendesen elhelyezkedni, fokozatosan elszegényedett. Szinte mindenki kipróbálta a hasist, és voltak, akik ebbe is haltak bele.

Vagyis az Egyesület is szépen-lassan elszegényedett, a létszám is folyamatosan csökkent. E miatt a helyszínek is állandóan változtak, kisebbek lettek. Legalább az a maréknyi ember összetartott. De sajnos nem… 1857-ről vannak az utolsó információmorzsák.

Ezzel párhuzamosan 1854-ben protestáns magyar hitközösség alakult Fő helyszíne a Galata. Itt még magyar iskola is működött. A történetük fényesen alakult, támogatókat is találtak néha-néha, külföldet megjárt magyarok is csatlakoztak.

Mindkét társulatnak a krími (1853) és az olasz függetlenségi háború (1859) vetett véget. Ekkor ugyan is nagyon sok magyar úgy érezte, hogy itt az idő a visszavágásra, és csatába voltunk. Ráadásul az itáliai fronton a magyaroknak saját légiójuk volt. Ez pedig sokkal csábítóbb volt, mint a törökországi semmittevés és elszegényedés.

Voltak, akik később visszatértek. 1883-ban újra felállították az Egyesületet. Olyan 40-50 fő lehetett benne. További sorsukról nincs hír. Az isztambuli magyarok elsősorban a Galata (Pera) városrészben laktak.

Az Oszmán Birodalomban még számtalan helyet telepedtek le az emigrált magyarok. Nyomokat találunk Várnán, Alexandriában, Kairóban és Bejrútban is. Némelyiknek a helyét a falu neve jelöli: Macarköy (Magyar falva).

Ők bár az elmúlt 160 év alatt elfelejtették a magyar nyelvet, de még büszkén emlékeznek az őseikre.

Mardin tartományban találunk egy Nusaybin nevű falut. Itt 4 család él, akik magyar őssel büszkélkedhet: Macar, Macaroğlu, Soyubey és Yıldızoğlu. Ők Hacı Ahmed leszármazottjai, aki még Bem Apó mellett szolgált Aleppóban. A magyarok száma kb. 300 fő.

Közülük 2 ember is komoly szerepet játszott a jelenkori török politikában: Ahmet Yıldızoğlu az AKP párt egyik vezetője volt. Míg Moammer Macaroğlu a Hús és Hal Terméktanács nyugalmazott igazgatója

A magyar szektor a Feriköy temetőben. Sok 48/49-es szabadságharcos nyugszik itt.
A magyar szektor a Feriköy temetőben. Sok 48/49-es szabadságharcos nyugszik itt.
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Az 1848/49-es Szabadságharc menekültjei Törökországban - 2. rész, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .